„Amerikában zsidónak lenni természetes dolog”
Szilágyi Iván Péter
Nem belőlük fog kikerülni a Maccabi Tel-Aviv utánpótlás válogatottja, de nyáron magyar zsidó fiatalokból álló focicsapat vett részt a Detroiti JCC Maccabi Games zsidó mini olimpián. Tapasztalataikról és az amerikai zsidóságról Ligeti Kata csoportvezetővel beszélgettünk:
 maccabi_2.JPG |
| Tekintse meg képgalériánkat |
A JCC Maccabi Games sportrendezvényt minden évben három különböző helyen rendezik meg Amerikában. A magyar maccabi (Maccabi VAC) közzétett egy felhívást, hogy csapatvezetőt és játékosokat keresnek Detroitba utazó kilenc-tíz fős, fiatalokból álló csoporthoz. Először kiválogattuk a gyerekeket, majd heti egyszer másfél órás edzést tartottunk nekik. Focicsapatot és összetartó közösséget próbáltunk meg kovácsolni belőlük. Mivel 16 éves fiúkról volt szó, az elején még voltak súrlódások, de kint létük utolsó napján már együtt táncoltak, buliztak és azóta is összejárnak.
Az eredmények tükrében az edzések száma egy kicsit kevésnek bizonyult és persze az is meglátszott, hogy a mi fiataljaink nem profi sportolók. Később kiderült, hogy nemcsak Detroitba, hanem Acronba is várnak bennünket – nyilatkozta a www.mazsihisz.org riporterének Ligeti Kata csapatvezető.
Amerikában nagyon komolyan veszik a sportot, 12-15 éves profi sportolók részvételével kész olimpiát tartottak. Ezek a gyerekek 3-4 éves koruk óta együtt edzenek és természetes számukra, hogy zsidók. A mi gyerekeinkre azonban ráfértek az Izraellel kapcsolatos játékok, vetélkedők, amelyeket az sportversenyek szünetében rendeztek. Ezeken kívül bulikat, kirándulásokat is szerveztek, mivel a sport csak egy része volt a találkozónak.
A csapatban résztvevőket hogyan, milyen szempontok alapján válogatták ki?
Elsősorban a zsidó iskolákból, a Scheiberből és a Lauderből jelentkeztek hirdetésünkre. Belőlük próbáltuk meg kiválasztani azokat, akik a legtöbbet jártak le az edzésekre és a legszorgalmasabbak és tehetségesebbek voltak. Berényi Péter volt az edzőjük, jómagam, pedig mint delegációvezetők és szervezőként funkcionáltam.
Vallási része volt a rendezvénynek?
Igen, bár elsősorban nem a vallásról szólt az esemény, inkább az identitás- és közösségépítésről. Minket kint nem úgy fogadtak, mint zsidókat, hanem mint magyarokat. Ettől függetlenül a srácok átérezték, hogy Amerikában nincs mit takargatniuk, nyugodtan vállalhatják származásukat. Detroitban 3000 zsidó sportoló jött össze, főként az Egyesült Államokból. Mi voltunk az egyetlen európai delegáció, ezért sztárként kezeltek bennünket, felállva tapsolva köszöntöttek és mindenki velünk akart találkozni. Ez a gyerekeknek egy óriási élmény volt, főként a csajok miatt… Sportolóink nagyon kapósak voltak az amerikai lányok szemében.
Honnan jöttek még versenyzők?
Volt egy izraeli csapat és Detroitba már jöttek Angliából és Venezuelából is. Minket azért választottak ki, mert szerettek volna egy csapatot Európából, tudták, hogy itt Magyarországon nagy és aktív zsidó közösség van, a magyar Maccabi Klubnak pedig jó híre van a világban. Egyébként Detroitban sok magyar származású zsidó él.
Velük kapcsolatba kerültek?
A gyerekeket olyan családoknál próbálták meg elhelyezni, amelyek magyar kötődésűek, amely nagy segítség volt azoknak, akik nem tudtak annyira angolul. Nagyon kedves volt mindenki, hozták-vitték a fiatalokat, kirándulásokat szerveztek nekik és persze nagyon kíváncsiak voltak a hazai hírekre.
Milyen kép él a kinti zsidóságban a magyar közösségről?
Tisztában vannak az itthoni helyzettel, tudják, hogy mi van Magyarországon, az ellenségeskedést is beleértve, de ők már nem akarnak ezzel foglalkozni. Amerikaiként tekintenek magukra és nem magyarként. Találkoztunk olyan 80-90 éves bácsival, aki még a háború alatt ment ki és azóta sem tudott visszajönni. Pedig hazahúzta a szíve, de mégsem volt ereje szembenézni a múlttal. Büszkék arra, hogy magyarok, szeretnek magyarul beszélni és piros paprikát kértek ajándékként, de visszajönni nem akarnak.
Eszerint a kinti zsidóknak hármas identitásuk van: magyar, zsidó és amerikai. De melyik a legerősebb?
Az amerikai zsidó. Emellett tény, hogy Amerika nem a kategóriák országa és így nem is gondolkoznak ilyen kérdéseken. Azonban arra nagyon büszkék, hogy amerikaiak. Tudják, hogy vannak hiányosságai, hibái a hazájuknak, de azért nagyon szeretnek ott élni. Azt persze hozzá kell tenni, hogy ők tehetős családok voltak és mi nem láthattunk rá teljes mértékben az amerikai valóságra.
Zsidóságuk szempontjából a zsinagógába járás nem kulcskérdés számukra, annak ellenére, hogy mindegyikük tagja egy-egy közösségnek és időnként el is járnak oda. Jellemző még, hogy péntek esténként összeülnek a családok. Vegyes házasságok is vannak, egy általunk megismert családban például a fiú nem zsidó lányt vett el, de az unokákat már zsidóként nevelik.
