Tudásban, hitben felkészült lelki és szellemi vezetőt avatunk
Mazsihisz
2011. szeptember 18-án (5771. Elul, 19.), az 1877-ben Budapesten alapított Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem patinás falai között került sor ünnepélyes körülmények között Asztalos Károly rabbivá avatására.
Az intézmény, ahol a most rabbivá avatott Asztalos Károly folytatta és végezte el a tanulmányait a világ legrégibb, ma is működő Rabbiképző Intézete, s az egyetlen olyan kelet-európai intézmény, amely a mai napig is képez rabbikat.
Alábbiakban Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának az eseményen elhangzott gondolatait olvashatják.
Ezen a szép és fényes órán, amikor ez a patinás intézmény újra, ismét rabbit avathat, hadd idézzek föl egy sárgálló időből megmentett képet. Scheiber Sándor avatta Weisz Dávid ifjú pályatársát a hivatás felelősségteljes gyakorlására. Azt mondta: ha ő az útra, a maguk felelős útjára induló rabbik szemébe néz, csillogásukban mindig keresi Blau Lajos, Bacher Vilmos, Heller Bernát tekintetének tüzét. S ha megtalálta, az áldást csak akkor mondja el megnyugodott szívvel. Amikor a két szempár villanásában visszaigazolva látja a maga kérdését: „Indulhatok?” – „Indulhatsz!”
Most is rabbit avatunk. Tudásban, hitben felkészült lelki és szellemi vezetőt. Szabad légkörben tanult személyt, aki mögött mégis nehéz évek állnak. A társadalmi változások sokaságát élted át itt, e falak között. Szerencsére, mert a történelmi változások már elmúltak. Biztos jönnek még, mert mifelénk minden nemzedéknek kijut a bajból; ezt már tudjuk. Tanáraid is tudták, tudják, hogy ez így van. Igyekeztek is felkészíteni az élet váratlan fordulataira. A legnagyobb kincs, amit kaptál, hogy megtanítottak tanulni. Tanáraid beléd ojtották az örök kíváncsiságot, az érdeklődést az új iránt. De megtanítottak, hogy tiszteld a régit is. A zsidó múlt vallási, szellemi aranyát, a tradíciót, amely éltető eleme a létnek, s forrása a morálnak is.
A rabbi egyénisége a példamutatás, olykor az úttörés. Aki a lámpással elöl jár, az könnyebben megbotlik, mint az, aki már a fényt követi. Azt hiszem, nem jóslás az, hogy rabbiként nagyon sokszor kell majd elöl járnod, és példát mutatnod. Közösségeinket a kevesek megfáradt közönyössége veszi körül, de neked csüggedés nélkül kell toboroznod, fáradhatatlanul fiatalokat hívni a Tóra bűvköre köré, s megtanítani az érdeklődőket az Atyák mondásaira.
Sok mindent tanítottak neked is a bölcs tanárok. De egyet talán nem, vagy ha igen, akkor e tudásból keveset. Diplomáciát, a kényes kérdések közötti, olykor veszélyes eligazodást, a biztos átjárást a döntések nehéz terepén, megtalálni a jó utat a Himalája irgalmatlan csúcsai és mély szurdokai között. Mert ez a magad önképző feladata lesz. Közösséged érdekében ugyanis nagyon sok anyagi, politikai, személyi, etikai gödrön kell átmenned, mindig megőrizve a háláhá szabályait, s egyben eleget téve emberi, templomi, családi kötelezettségeidnek.
Az iskola, a tudás megszerzése nemcsak megszépíti az ifjúságot, hanem széppé teszi az életedet is. Munkás napjaidban őrizd meg ennek a technikáját. Nem lehet véletlen az, hogy a régi rabbinusok mindig tanultak, még egészen aggastyán korukban is könyvekkel vették körül magukat. Szellemüket ez tette attraktívvá, erőssé, csodálatossá. Azt hiszem, ez az igazi kiválasztottság: a tanulás képessége.
Magyar rabbiként bizonyára sokszor találkozunk még a zsinagógában, a Síp utcában, a közélet színterein. Ha később, sok-sok év múlva elmegyünk egymás mellett, szemedben mindig ott szeretném látni azt a mai csillogást, amit Scheiber Sándor is megőrzött tanárai tekintetéből, s amellyel rabbinikusi útjára bocsájtotta Weisz Dávid növendékét. Ha most megkérded itt, az Alma Mater tekintélyes falai között: „Indulhatok?” – örülj a válasznak: „Készen állsz, indulhatsz!”
Köszönöm!
Címlapkép: BPI
