Köszöntelek Téged, mint tudóst, mint a Tóra tudóját
Dr. Feldmájer Péternek a MAZSIHISZ elnökének köszöntő beszéde Prof. Schőner Alfréd Rektor, Főrabbi 60. születésnapján az OR-ZSE zsinagógájában 5769. Tisri 12-én, Háázinu Saboszán
Tisztel Főrabbi Úr! Kedves Frédi! Ünneplő gyülekezet!
Van abban valami mély összefüggés, hogy éppen most olvastunk a Tórából egy 120 éves emberről – Mózesről –, és Te most töltöd be a 60. életévedet.
Bármilyen hihetetlen is, – mert nem látszik rajta-, de úgy tűnik, hogy Schőner Alfréd Főrabbi, a magyar zsidóság dísze, elért az emberi élet felére. Dante Alighieri, a költő úgy írja „Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam…”.
Mennyivel szebb most azt mondanunk Neked, hogy az emberi élet felén a fénybe, a világosságba értél. Mindannyian tudjuk, hogy nem sokkal a zsidóság legsötétebb korának lezárta után születtél, amikor remény sem volt arra, hogy Magyarországon 60 év múlva lesz zsidó élet, lesz zsidó egyetem, lesznek fények. Az, hogy ez ma így van, nem kis részben Neked köszönhető, aki megteremtetted a modern zsidó egyetemet, visszaállítottad ennek az Intézetnek a régi fényét.
Nehéz köszönteni minden minőségedben, hiszen egy emberi életbe, hát még egy fél emberéletbe, hogy férhet bele minden!
Először is köszöntelek Téged, mint tudóst, mint a Tóra tudóját, mint a művészettörténet tudóját, mint a zsidó tudományok nagymesterét. Nagyon sokan vagyunk ebben a teremben, akik elmondhatjuk, és büszkék lehetünk arra – a majd 100 évesektől egészen a kisgyermekekig -, hogy a Mesterünk vagy, hogy a Tanítónk vagy, mindig figyelünk Rád, és szavaidra mindig visszaemlékezünk. Azt, amit elmondtál nekünk Szegeden, – már több mint 32 éve -, és elmondtál Budán a Frankelban, és elmondtál a Dohány utcai zsinagógában, és elmondtál Izraelben és elmondtál itt, – amikor visszatértél ide a Rabbiképzőbe, amikor visszatértél ebbe a zsinagógába, – soha sem felejtjük el.
Mindannyian tanítványaid vagyunk, köszönjük Neked. És köszöntelek Téged, a könyvek alkotóját. Nem is tudom, honnan van időd arra, hogy miközben éjt-nappal áttéve dolgozol, még könyveket is írjál, olyan könyveket, amelyeket már régen olvashattunk Magyarországon, egy itt élő zsidó tudóstól, olyan embertől, aki mélyen ismeri nemcsak a zsidó tudományt, nemcsak a történelmet, hanem személyesen ismeri a magyarországi zsidóság tagjait, ismeri a magyarországi zsidóság lelkét, ezt minden sorodból, minden írásodból láthatjuk.
És köszöntelek Téged, mint a magyar zsidó kultúra nagykövetét. Akkor, amikor Izraelben voltál, mindenki úgy tekintett Rád, mint arra az emberre, aki a legtöbbet tud a honi magyar zsidóságról. És köszöntelek Téged, a Rabbit, akit bárhová vetett az élet, mindig is emlékezett arra az esküre, amit felavatásakor tett az Országos Rabbiképző Intézetben. Így volt ez itt Magyarországon is, és így akkor is, amikor allijáztál. Ott Izraelben sem adtad fel, – pedig feladhattad volna, hiszen volt egyetemi állásod, volt családod – de Te teljesítetted a rabbi igazi hivatását. Gondoztad azoknak az embereknek a lelkét, a lelki nyugalmát, és vigaszt adtál azoknak, kik arra rászorultak. Ott is felkerested a magyar jisuv tagjait városról városra, faluról falura menve, és úgy beszéltél velük, ahogy mással nem tudtak beszélni, hiszen anyanyelvük valahol itt maradt Magyarországon.
És köszöntöm a nagyapát, mert tudjuk mindannyian, hogy szíved és a szemed mindig könnyes lesz akkor, amikor csak egy szót is szólsz az unokákról, amikor arról mesélsz, hogyan mennek oda hozzád, hogyan bújnak hozzád, mit mondanak Neked, azon ritka alkalmakkor, amikor szabadságot veszel ki és hazamehetsz Izraelbe, a gyerekekhez, az unokákhoz, és milyen öröm tölt el, amikor ők jönnek el hozzád.
És köszöntöm az apát, e kiváló fiatal hölgy, e kiváló jogász, a háromgyermekes anya, Zsuzsi édesapját, és e kiváló fiatalember, Gábor édesapját, akiket egészen kiskoruk óta ismerek én is, és még nagyon sokan. És köszöntöm a férjet, mert mindenki büszke rád, mindenki büszke arra, amit eddig tettél életedben, de mindezt nem tehetted volna meg, ha nem áll melletted, mögötted Julika, a feleséged, aki mindig támogatott. Ott volt Szegeden a nehéz időkben, amikor még nehéz volt rabbinak lenni, amikor a sötétség, csak éppen oszlott, amikor az, hogy volt abban a városban egy kicsiny zsidó fény, az Neked volt köszönhető.
Akkor, ha Te nem vagy ott, ki tudja, mi lenne most Szegeden. Vagyunk itt egy páran, akik Szegeden ott voltunk Veled, akik tudjuk, hogy talán nem lett volna belőlünk ilyen zsidó ember, nem lett volna ilyen zsidó szívünk, nem lennének ilyen zsidó gyerekeink, ha nem adod át nekünk a tudást, ha nem értjük meg azt, hogy a legkisebb dolgokkal is foglalkozni kell. Megtanítottad, hogy nincs olyan kicsiny dolog, amivel ne kellene törődni.
Te voltál az, akiken sikerül Szegeden is meggyújtania a zsidó élet tüzét, mert tudtad, hogy nem lehet olyan vastag hamu, amely alatt Te ne találnád meg azt a kicsiny szikrát, amelyből felszíthatod a zsidó élet lángját. Ehhez azonban az kellett, hogy Julika megteremtse a zsidó otthont, odamentünk péntek este, és láthattuk, hogy milyennek kell lennie egy zsidó otthonnak. Nem tántorodott meg, ment Veled, s amikor úgy érezted, hogy Izraelben a helyed, akkor elment Veled, s meghozta a legnagyobb áldozatot is, amikor visszajött Veled, – mert amikor Téged idehívtunk Magyarországra –, eljött Veled, otthagyta a gyermekeit, otthagyta az unokát, mert tudta, hogy egy asszonynak a férje mellett a helye. Egy dolgot mondhatok: Köszönjük szépen Julika!
Mit lehet hát kívánni egy ilyen embernek, aki már mindent elért?
Két dolgot: Az egyik, az – és ez egy nagyon – nagyon önző dolog, kívánom a magyar zsidóságnak, hogy az Örökkévaló tartson meg Téged még legalább 60 évig, hogy tudd vezetni ezt az Intézetet, hogy hallgathassuk bölcs tanácsaidat, hogy halljuk itt ebben a zsinagógában a beszédeidet.
A másik – ezzel kicsit ellentétes dolog – hogy az elkövetkezendő 60 évben nyugodtan élhess feleséged mellett, gyermekeid, unokáid körében. És most hagy mondjak egy személyes dolgot. Sok emberrel együtt, akik itt ülnek, életem egyik nagy élménye, hogy találkoztam Veled, barátomnak nevezhetlek, és örülhetek annak, hogy megismerhettelek.
Ha a Rektor köszönteném, akkor úgy mondanám, Engedd meg Méltóságos uram, hogy boldog születésnapot kívánjak.
Ha a Főrabbit köszönteném, akkor úgy mondanám, Nagytiszteletű Úr, vagy – édesanyám szavával élve – Főtisztelendő Úr, éljen legalább 120 évig.
De mivel egyszerre vagy Rektor, Főrabbi, Tudós és Jóbarát, csak úgy köszöntelek: Boldog Születésnapot Frédi
