Hova tűnt az egykor virágzó bonyhádi zsidó közösség?
Wessely Gábor / Forrás: Tolna Megye Online
Bonyhád / Hatvanórás filmanyagot vett fel a bonyhádi zsidóság szétszóródott, még élő tagjairól Illés Éva. A tanárnő Jeruzsálemben és New Yorkban is járt, faggatni a visszaemlékezőket.
Virágzó zsidó közösség élt a háború előtt Bonyhádon. A holokauszt után a szó szoros értelmében hírmondó is alig maradt közülük. Illés Éva ezeket a hírmondókat kutatta fel. Helyben, Pécsen, Budapesten, Izraelben és New Yorkban. A középiskolai matematikatanár célja, hogy egy film szülessen abból a hatvanórányi nyersanyagból, amit felvett.
Könyvtári és levéltári kutatómunkával derítette ki, hogy a hajdani két bonyhádi hitközség mintegy 1200 lelket számlált. A kialakult gyakorlat szerint a svábok foglalkoztak a környéken a földműveléssel, állattenyésztéssel, a zsidó kereskedők pedig felvásárolták a terményeket, termékeket, és eljuttatták a bel- és külföldi piacokra.
A múlt áttekintése után a jelenre irányította figyelmét a bonyhádi tanárnő. Mi történt ezekkel az emberekkel? A holokausztot mintegy 170-en élték túl. Azok többsége sem Bonyhádon folytatta az életét.
Itt már csupán két idős zsidó ember él. Pécsre és Pestre egy-egy család költözött, Jeruzsálemben közel húsz, New Yorkban mintegy hatvan tagú közösséget talált. Elutazott ugyanis a külföldi helyszínekre is, jegyzetelt, videofelvételeket készített, összesen 25 személyt szólaltatva meg.
Olyasfajta film elkészítését szeretné megvalósítani, mint amilyet Sára Sándor forgatott a bukovinai székelyekről. Hiteleset, érdekeset. Mentve, ami még menthető, ameddig vannak visszaemlékezők. Ehhez persze társak, a vágásban, filmgyártásban jártas szakemberek kellenek, és támogatókra, pénzre is szükség lesz.
Izraelben 2009-ben, az USA-ban pedig most, 2011 nyarán járt. Úgy érezte, hogy az idővel fut versenyt. De végül is sikerült egy elég tartalmas anyagot összeszednie. Családoknál lakott, nem szállodában, így megismerte hétköznapi életvitelüket is. A beszélgetések magyarul folytak. Útjairól hozott több jellegzetes tárgyat, melyek a Völgységi Múzeum egy időszaki kiállításán is láthatóak voltak.
A kutatómunka során az egyik legérdekesebb, szinte mindenkinek feltett kérdés így hangzott: miért nem Bonyhádon folytatták az életüket? S a válasz erre meglepő módon az volt, hogy a távozás nem gazdasági okokra vezethető vissza. Azért mentek el – többnyire külföldre –, mert nem látták biztosítva azt, hogy ápolhatják a hagyományaikat.
A zsidóság törekszik egyfajta autonómiára. A gyerekek oktatásától az idősek gondozásáig minden téren megvannak a saját, évszázadok során kialakult szokásaik. Szeretik megtartani a vallási ünnepeket – többek között a szombatot –, és nehezen viselik, ha ebbe az állam, a politikai hatalom bele akar szólni.
Márpedig a háború utáni Magyarországon nem arról voltak híresek a hatalomgyakorlók, hogy békén hagyják a másként élőket, másként gondolkodókat. Ezért a bonyhádi zsidók többsége politikai menekültként hagyta el az országot.
| Szívesen fogadták, bár fájó az emlékek felidézése
A legtöbb interjúalany szívesen fogadta a történetükre kíváncsi tanárnőt. Sok idős embernek azonban nagy lelki megrázkódtatást okozott a régi, fájó emlékek felidézése. Sajnos olyan eset is előfordult, hogy egy interjúalany a megbeszélt találkozás előtt nemsokkal meghalt. Összességében Illés Éva úgy érzi, hogy megérte a fáradozást ez a gyűjtőmunka. Olyan anyagot szedett össze, az idővel is versenyezve, amilyenre többé nem lesz lehetőség. |
