Egy különleges ember emlékére
Mazsihisz
Dr. Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének beszéde Jichak Roth (Jicko) emlékére adományozott Tóratekercs felavatása alkalmából, amely 2011. augusztus 10-én a szarvasi táborban hangzott el. Alábbiakban a beszéd szerkesztett változatát olvashatják.
Tisztelt Emlékezők! Kedves Barátaim!
Amikor közel 20 éve létrejött a szarvasi tábor, akkor az valóban Lauder úr és a Joint együttműködésének eredményeképpen valósulhatott meg.
A rendkívüli anyagi ráfordítások azonban csak ahhoz lettek volna elegendők, hogy a fiatalok nyaranta 1-2 hetet kellemesen eltöltsenek a magyar alföldön. Ahhoz, hogy ez a tábor több legyen, mint egy kellemes nyaralóhely, kellett egy ember, aki megszervezte ezt. Ez az ember volt Jichak Roth, akit mindenki csak Jickonak hívott.
A ’90-es évek elején sokat beszélgettünk arról Schweitzer főrabbi úrral, hogy hogyan lesz ebből a táborból ZSIDÓ TÁBOR. Jicko megmutatta, hogy hogyan kell ezt csinálni, ő volt az, aki ide hozta a zsidó tanítást, a zsidó nevelést, vagyis megalkotta a tábor lelkét.
Olyan ember volt, aki önzetlenül cselekedett, hiszen nyaranként otthon, Izraelben is maradhatott volna családja körében, és kipihenhette volna az egész évi munka fáradalmait, de ő nem így cselekedett, hanem idejött több ezer kilométert utazott azért, hogy előkészítse, és vezesse a nyári programokat.
Pontosan tudta, hogy nem elég 1-2 hónapot itt töltenie, hanem olyan magyarországi segítőket kell kitanítania, akik képesek átvenni, és folytatni a zsidó nevelést, a zsidó oktatást.
Különleges ember volt, igazi pedagógus, aki sokaktól eltérően nem féltékeny volt a tanítványaira, hanem ha kiváló tanulói megtanulták a leckét, és később jobban tették a dolgukat, mint ő, akkor ennél nagyobb öröm nem is volt számára.
Ma, amikor visszatekintünk az elmúlt évekre, akkor látjuk azokat a zsidó fiatalokat, akik akár hanich-ként, akár madrich-ként itt voltak ebben a táborban. Sokan közülük itt vannak ma is, mint a tábor új vezetői, akik továbbfolytatják a magyarországi és az európai zsidó fiatalok oktatását.
Jicko mindig tudta, mikor kell szigorúnak lennie, és mikor kell engedékenynek. Egész életében igyekezett a jókedvet az optimizmust sugározni, mindig mosolygott, a legtöbb képen, filmen, amit most is láthatunk egy vicces embert látunk.
Soha sem feledkezett meg arról, hogy egy pedagógusnak az első, és legfontosabb feladta, hogy szeresse azokat, akiket nevelni, oktatni kíván, mosolya mögött azonban mindig ott volt a kérhetetlenül szigorú vezető, aki saját magától, és munkatársaitól is megkövetelte a fegyelmet. A tábort uraló látszólagos szervezetlenség mögött mindenhol ott állt, a pontos, mindenre kiterjedő tervezés, és szervező munka.
Ő mindig tudta, mi a különbség a káosz, és a hosszú hónapok munkájával megteremtett jókedvű lazaság között. Ez a tábor egy olyan város szélén jött létre, ahol a Soah előtt jelentős számú, és nagy befolyású zsidó közösség élt.
A szarvasi ortodoxok, az itt élő nagy tudású rabbik a magyar zsidó világban közismertek voltak, és több olyan híres tudós, és író élt Szarvason, aki zsidónak született.
Amikor a ’90-es évek közepén Izraelben arról meséltem, Schlesinger Jákob bácsinak, – apám unokatestvérének – aki a háború után elment Szarvasról, hogy itt megalakult a zsidó tábor, akkor azt kérdezte, hogy van-e zsinagóga a táborban? Mondtam neki, hogy még nincs, de már itt vannak azok a vallásos emberek, akik a gyerekeket imádkozni tanítják, és van Tóra, amelyet olvasnak.
Néhány év múlva már elmondhattam a feleségének, Ilonka néninek – aki szintén apám unokatestvére, – mert Jakob bácsi időközben elment -, hogy már felépült a táborban egy zsinagóga is. Nem sokkal utána, amikor lányuk, Anikó eljött az ortodox temetőbe meglátogatni a családi sírokat, akkor csodálkozva hívott fel, hogy még ilyen rendben sosem találta a temetőt, és én büszkén mesélhettem neki, hogy e tábor lakói, a zsidó gyerekek is segítettek a sírok gondozásában.
Szimbolikus az, hogy most ezt a Tórát helyezhetjük el a zsinagógában Jicko emlékére.
Ahogy az ismertetőben olvashattuk, ezt a Tórát Romániából hozták ide, egy pincében találták rendkívül rossz állapotban. Többek között ez a Tóra az, ami megtestesíti a közép-európai zsidóság múltját. Elvették tőlünk, és nem is akarták visszaadni, de elpusztítani nem tudták, és most ide került, vissza a zsidósághoz, abba a táborba, amely nem csak a magyarországi, hanem az egész közép- európai zsidó ifjúságot szolgálja.
Hölgyeim és uraim, a Soah idején, úgy ahogy egész Közép-Európában is lerombolták az épületeinket, elűzték a zsidó embereket, és megpróbálták elpusztítani a zsidó lelket.
Köszönet a Lauder Alapítványnak, hogy felépítette e tábor falait és épületeit, köszönet a Jointnak, hogy évről évre idehozza a fiatal zsidó embereket, és köszönet Jichak Rothnak, hogy minden nyáron visszahozta Szarvasra a zsidó lelket.
Hölgyeim és Uraim!
Ha egyszer valaki majd megírja a magyarországi zsidóság rendszerváltozás utáni történetét, a abban a könyvben aranyoldalon kell szerepelnie a Jichak Rothnak, a kiváló pedagógusnak, a tanítónak, a zsidó lelkek gondozójának, a jókedvű, mosolygós férfinak, aki szeretetet sugárzott, és akihez gyermekeink mindig bizalommal és szeretettel fordulhattak.
Nemcsak mi, a magyarországi zsidóság vezetői, hanem ezrek emlékeznek rá szeretettel szerte Európában, zsidó gyerekek, akik lassan felnőnek, és zsidó felnőttek, akik gyermekként ebben a táborban tanulták meg mi a zsidóság, és most már továbbadhatják a tudást az ő gyermekeiknek, akik e tábor „unokái” és hamarosan az ő jókedvű nevetésük visszhangzik majd a kupola falai között.
