Zavargások Akkóban
Izraeli parlamenti képviselők, professzor Aryeh Eldad és Yuval Steinitz zsidók elleni pogrommal vádolják az akkói arabokat, akik az engesztelés napján kirakatokat törtek be és autókat gyújtottak fel. Egy arab parlamenti képviselő
Ahmed Tibi válaszként a zsidókat vádolta pogrommal, de több szemtanú állítja, hogy az arab sofőr, aki elindította a zavargásokat többször is hazudott, miszerint ő tiszteletben tartotta a zsidó ünnepet.
„Izrael állama olyan nyugati állammá vált, ahol már pogromokat lehet szervezni a zsidók ellen, fizikai erőszaknak vannak kitéve, veszélyben vannak a tulajdonaikban lévő üzleteik, autóik, s az utcákon „halál a zsidókra” jelszavakat skandálhatnak,” állította Yuval Steinitz. Aryeh Eldad képviselő pedig azt mondta, „Senkise lepődjön meg, ha majd a zsidók megvédik magukat, mialatt a rendőrség semmit sem tesz a biztonságuk érdekében.”
Ahmed Tibi képviselő diszkriminációval vádolta a rendőrséget az arabokkal szemben. Egy másik arab képviselő, Mohammed Barakeh állítja, hogy a támadás, amit a zsidók kezdtek az arabok ellen „hasonlóak azokhoz a pogromokhoz, amiknek a zsidók voltak kitéve a náci Németországban.” Zsidó és arab képviselők számon kérték a rendőrség lassú reakciójának okát, illetve ennek kivizsgálását, amit a helyi rendőri vezetők megfelelőnek vallottak.
Szemtanúk állítják
Szemtanúk és a rendőrség állítása teljesen ellentmond annak, amit az arab sofőr Taufik Jamal mond, aki kirobbantotta a zavargást, miután behajtott autójával egy zsidók által lakott városrészbe, ahol zsidók sétáltak a békés utcákon.
Jamal azt állítja, hogy azért jött a környékre, hogy felvegye a lányát, aki éppen rokonoknak segített egy esküvő előkészületeiben. Szintén állítja, hogy ő lassan hajtott, hogy ne zavarja a vallásos zsidókat az ünnepen és még a rádiója is ki volt kapcsolva, de a zsidók mégis kővel dobálták meg, amikor kiszállt az autóból az utasaival.
Ezzel ellentétben a rendőrség azt állítja, hogy Jamal átszáguldott egy útellenőrzésen, valamint szemtanúk állítják, hogy Jamal nagy sebességgel hajtott be az utcába üvöltő rádióval és az utca végén lévő körforgalomnál még egy plusz kört is tett, mielőtt leparkolt az autójával. A zsidók ekkor elkezdték el kővel dobálni az autót, mire Jamal berohant a főleg arabok lakta épületbe, ami előtt megállt, amit követően az ott lakókkal kivonultak, hogy támadást intézzenek a zsidók ellen.
Ezek után négy másik autó érkezett tele arabokkal, akik törni és zúzni kezdtek, nem kímélve embereket, autókat és kirakatokat sem. Majd egy egész busznyi arab érkezett, akik „öljétek meg a zsidókat” szövegeket skandáltak, autóablakokat, kirakatokat törtek be és fiatal fákat téptek ki a földből.
Danny Danon a Likud világszervezetének vezetője szerint izraeli arab vezetők évek óta uszítják követőiket a zsidó közösségek ellen. A Nemzeti Únió izraeli párt vezetője Uri Ariel képviselő kijelentette, „Saját magunkat csapjuk be” az arab bűnözés kiterjedése kapcsán. „Az izraeli arabok beleköpnek abba a kútba, amiből isznak.”
Parlamenti képviselők azonnali kivizsgálást követelnek, hogy kiderítsék miért kellett a rendőrségnek több, mint fél óra, hogy bármit is csináljanak a helyszínen. David Azoulay, parlamenti képviselő és akkói lakos, azt mondja, hogy amikor elkezdődött a zavargás nem messze volt a lakásától, ahol egy arab rendőrtiszt állt az utcán, de amikor számon kérte rajta, hogy miért nem csinál semmit, hogy megállítsa az őrjöngést az csak annyit felelt: „Mit tehetnék én?”
A rendőrség azt állítja, hogy a zavargás egy „helyi incidens” volt, s a rendet éjfél körülire – a helikopterekkel, rohamrendőrökkel, könnygázgránátokkal, felfegyverkezve – helyreállított.
Tzvi Ben Gedalyahu írása alapján
Etnikai háború a legszentebb zsidó ünnepen
Forrás: ATV
Az arab-zsidó villongás legalább 100 autót zúzott le, a fiatalokat 700 rendőr próbálja pacifikálni.
Megerősítik a biztonsági intézkedéseket az észak-izraeli Akkó városának környékén, ahol már két napja tartanak a zavargások a helyi zsidó és arab közösség között. A legszentebb zsidó ünnep a Jóm Kipur előestéjén kezdődtek az összecsapások.
A helyi arabok nem akartak alkalmazkodni az ünnephez, sőt imámjuk a mecsetből arra szólította őket, hogy szálljanak szembe az izraeli hatóságokkal. Legalább száz autót rongáltak meg az egymással összecsapó főleg fiatal zsidó és arab csoportok. Jelenleg 700 rendőr próbálja fenntartani a rendet.