Mesés képek egy zsidó család életéből
Szekeres Nikoletta / Forrás: Meseutca
A vallást családban, közösségben megélni, ez sok ember életének része, természetes velejárója, sokaknak pedig őszinte vágya. Amíg kemény szabályokkal, szertartások tömkelegével találkozunk, ki tudja, milyen interpretációkban, mást és mást képzelünk el a vallásokról.
Az is biztos, hogy Verő Bán Linda Zsidongó sorozatának legújabb kötete olyan szemszögből mutatja be a zsidó vallást, illetve a zsidóságot, amit már megszokhattunk nála: természetesen, szellemesen, egyedien…
A Mesés képek, ahogy címe is sugallja, egy fotóalbum szerkezetét követi. Rebeka, a hatéves kislány szülinapjára egy albumot kap, amelyből szülei megismerkedésétől az ő mindennapjaiig lehetünk tanúi élete fontos történéseinek. Ezzel kapcsolatban számos vallási esemény, tárgy elevenedik meg, letörölve a pókhálós történelmi egyház benyomását.
A könyv töredékes szerkezete és a képek sorrendjének viszonylagossága eközben megadja azt a szabadságot, hogy szinte pergő filmképekként követhessük a kislány gondolatait. Még élőbbé válnak így a képek – a vallás, ami egyre inkább túlzottan zárt értékű szónak tetszik, hiszen most bizonyosodhatunk meg róla, hogy nem csak az –, melyekről fogalmak, élethelyzetek, történések, idősíkok jutnak eszünkbe. Rebeka szülei a szarvasi táborban ismerkedtek meg, megtudhatjuk, kik azok a Mádrihok, aztán hogy szülei az esküvőn a hüpe alatt fogadnak egymásnak örök hűséget, és ennek örömére apa még egy poharat is eltör. „Elugrunk” Tel-Avivba, és sábát sálomot kívánunk, majd megtaláljuk nagypapa kedvenc képét, amely a könyv borítóján is látható, a hat unoka törökülésben körülötte, akár a Dávid-csillag ágai (Paller Eszter illusztrálta). Így késztet a kötet minket továbbgondolásra, hiszen bármilyen szabad asszociáció lehetséges számunkra.
Ezzel a szerző a beszélgetős könyveket is felidézi, választ kapunk kérdésekre, sőt, újabbak merülhetnek fel, akár más témákra – mint család, múlt, kapcsolatok – áttérve. Kezünkbe foghatjuk az otthoni fényképalbumunkat, utazhatunk térben és időben, a kreatívok pedig készíthetnek akár új albumot is…
(Hillel Zsidó Oktatási és Ifjúsági Központ Alapítvány, 2011)