Sólet – de miből lett?
Forrás: STOP
A sólet készítése évezredes múltra tekint vissza és szorosan kapcsolódik a zsidó hagyományokhoz.
Miután a vallás szabályai szerint szombaton nem szabad dolgozni – így főzni sem -, már pénteken összeállították a nyersanyagot, majd forró kövek között, később pedig a hitközség vagy a pék kemencéjében, esetleg otthon sóletkályhában főzték lassú tűzön 12 órán át. Talán éppen ennek a félnapos érlelésnek köszönhető csodálatosan finom íze.
A nem zsidók között népszerű ételnek a neve francia eredetű, s a 10-11. században alakult ki: chaud lit melegágyat jelent. Ennek megértésére, íme egy rövid történet Raj Tamás rabbi írásából:
„Nagyanyámnak saját, faszénnel működő sóletkályhája volt, ebéd előtt a sóletfazekat egy hokedlire tettük, magasan felpolcoltuk párnával-dunnával és meleg takaróval, mielőtt az ebédhez fogtunk volna. Emlékszem, amikor az egyik szomszéd éppen a sólet tálalása előtt toppant be hozzánk, elcsodálkozva így szólt: mi az, maguk az ágban főzik az ebédet?”
Pénteken a háziasszony összeállította a sóletet. A lábas teteje és a lábas közé több réteg zsírpapírt (sütőpapírt) tett, és a fedőt vékony zsineggel az edény füléhez rögzítette. A spárgára cédulát fűzött a tulajdonos nevével. Speciális sóletfőző edények készültek, sokan esküdtek a csőrös szájú sóletfazékra, volt, aki agyagedényben, más öntöttvasban vagy zománcozottban készítette, de lényeges volt, hogy a formájuk magas, szűkszájú legyen és a teteje jól záródjék. A lezárt fazékkal elmentek a pékhez, ahol a hűlő kemencébe tették a környék lakóitól érkezett ételeket. Másnap gyerekek mentek érte – a felnőtteknek szombaton cipelni is tilos – vagy megkértek valakit, akinek a vallása engedékeny a szombaton végzett munka ügyében és az vitte haza szívességből a szombattartó zsidó család vacsoráját.
Sok helyen volt sóletkályha otthon a konyhában, ez afféle speciálisan kialakított, hőtartó sparheltféle alkalmatosság. Akár otthon készült, akár a péknél, a kemencéből, kályhából kivett edényt dunyhával, paplannal, takaróval körültekerve tartották melegen a szombati vacsoráig.
Babból csinálták a háziasszonyok, gerslivel (hántolt árpa) és füstölt meg nyers hússal. Leginkább apró szemű fehér babot használtak, esetleg májbabot. De nem szentségtörés a nagy szemű tarkabab sem. Többnyire marhaszegyet és füstölt libacombot tettek bele, de minél többféle húst tartalmazott (marha, szárnyasok, bárány stb.), annál ízesebb lett a végeredmény.
A sóletbe néhány egész nyers tojást is (héjastól) belefőztek és a tetejére kugli vagy ganef került. A legismertebb ezek közül a töltött libanyak (halsli vagy helzli). A liba nyakának bőrét lisztes, darás, vagy húsos fűszeres töltelékkel tömték tele, két végét bevarrták és az egészet a sólet tetejére rakták, mielőtt lezárták az edényt.
