Izraelben senki sem állhat a törvények felett
WJC / Mazsihisz
Izraeli rabbik letartóztatása és meghallgatása a nem zsidók megölésére felszólító könyv miatt
Jeruzsálemben találkozott Simon Peresz izraeli államfő és Shlomo Amar, a zsidó állam szefárd főrabbija, hogy megbeszéljék a „Király Tórája” című könyv miatt kialakult súlyos helyzetet.
Mindkét fél egyetértett abban, hogy össze kell fogniuk „a jogrend és a Tóra becsületének megóvása” érdekében. A találkozón Peresz kiemelte: ”A jogrend létünk alapja, és mindannyian egyenlők vagyunk a törvény előtt.”
„Izrael rabbijainak, mint a közösség szellemi vezetőinek nagy felelőssége van az alapelvek megőrzésében. Tartózkodniuk kell a szélsőséges kijelentésektől és kommentároktól, amelyek sértik az izraeli nép, az izraeli állam és a Tóra morális erejét.” – nyilatkozta az államfő az Ynet értesülései szerint.
Peresz és Amar az ügyet közösen óhajtja lezárni. Találkozójuk előtt néhány nappal a két rabbit – Doy Liort és Yaakov Yosefet – letartóztatta és kihallgatta a rendőrség a „Király Tórája” ügyében, amely állítólag amellett érvel, hogy a zsidó jog háborús időkben megengedi a nem zsidók meggyilkolását, sőt, bizonyos feltételek mellett gyerekek meggyilkolását is, mivel „világos, hogy amikor felnőnek, bántanak majd minket”. A könyv azt is állítja, hogy a nem zsidók „természetüknél fogva kegyetlenek” és a támadásokkal „megfékezhetőek gonosz elhajlásaik”.
izraelirabbik_2.jpg
Mindkét rabbi azt állítja, hogy az izraeli igazságszolgáltatás áldozatai lettek, amely függetlenségük korlátozását kívánja elérni azzal, hogy elutasítja a szentírást és a rabbinikus hagyományt. A rabbik támogatói vitatják, hogy a letartóztatás veszélyes precedenst teremt, amely befejezheti a rabbinikus vélemények kinyilvánítását a rasszizmus elleni küzdelemben.
Vezető izraeli politikusok hamar elítélték a rabbik és követőik álláspontját. Tzipi Livni, az ellenzék vezére a katonai rádióban azt nyilatkozta, hogy a csoport „elutasította a bíróság fennhatóságát, és helyükbe rabbikat akartak ültetni. Tetteik Izrael állam gyökereit rombolják, mert Izrael magát zsidónak és demokratikusnak nyilvánítja. Izrael a törvény és a rend országa.” Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, miniszterei előtt éles hangon kritizálta a két rabbit: „Izraelben senki sem állhat a törvények felett, és azt akarom, hogy minden egyes állampolgár tisztelje a törvényeket.”
Ovadia Yosef, az ultraortodox szefárd párt, a Sasz szellemi vezetője és Yaakov Yosef édesapja is kritizálta a fiát a rendőrségen. „Ez az idióta miért nem reagál a rendőrségi felszólításra?”, idézte őt az egyik vezető izraeli lap.
izraelirabbik_3.jpg
Yosefnek a vasárnapi letartóztatása után körülbelül 1000 híve gyűlt össze Jeruzsálemben. Kukákat gyújtottak fel, utakat zártak le, majd a lovas rendőrök feloszlatták őket.
Hétfőn körülbelül 2000 ember gyűlt össze az Izraeli Legfelsőbb Bíróság épülete előtt a letartóztatás elleni tiltakozásul. „Azért jöttem ide, hogy hírül adjam: a Tóra előírásai az állam törvényei felett állnak”, mondta Shmuel Eliyahu, a galileai Cfát város egyik rabbija. Cfát a zsidó miszticizmus fontos központja.
Dési Tamás fordítása