A holokauszt áldozataira emlékeztek Cegléden
Mazsihisz
A meggyilkolt több mint 600 ceglédi zsidó polgár deportálásának 67.évfordulóján az imaházban gyászistentiszteletet tartottak, amelyen részt vett Földi László a város polgármestere is.
Dr. Steiner Andrásnak a megemlékezés szervezőjének megnyitója után, Dr. Feldmájer Péter a MAZSIHISZ elnöke szólt arról, hogy a város zsidóságának emlékét őrzi az imaház, amelynek belső terét a mostani alkalomra újítatta fel a MAZSIHISZ Közép-Magyarországi területi Csoportja, hogy méltó legyen az áldozatok emlékéhez.
Róna Tamás rabbi gyászbeszédében felidézte a szörnyű múltat, azt hogy már jóval a deportálásokat megelőzően megkezdődött a városban a zsidóság kirekesztése, kitiltották őket a strandról és más helyekről. Ezért is különösen nagyszerű volt azoknak az önfeláldozása, akik életül kockáztatásával bujtatták az üldözötteket.