Fejlesztés és ünnep 21. századi színvonalon
Mazsihisz
Kedden este adták át ünnepélyes keretek között az Európai Unió Közép-Magyarországi operatív program támogatásával felújított Goldmark-termet. Alábbiakban Zoltai Gusztáv a Mazsihisz és a BZSH ügyvezető igazgatójának az átadó ünnepségen elhangzott köszöntőjét olvashatják.
Tisztelt Vendégeink! Igen tisztelt Miniszter úr! Igen tisztelt Nagykövet Asszony!
A zsidóság ősi gyakorlata, hogy az őt ért rosszat is képes jóra fordítani. A hátrányt is képes előnyére változtatni. Tehetséggel, szorgalommal, az isteni bizalomba vetett hittel új ösvényt vág önmagának, szeretteinek, népe fiainak.
A végtelen sort talán Jákob fia, József nyitotta meg, aki a nyomorúság, a rabság gödréből felemelkedett a fáraó trónja mellé. A jeruzsálemi szentély lerombolása után a nép szellemi vezetői ezer és ezer templomot nyitottak, s a lokális szellemi erőt, a judaizmust globális csodává változtatták.
Ma már jogos büszkeséggel emlékezhetünk arra, hogy amikor a magyarországi zsidótörvények szigorúan korlátozták hittestvéreink életvitelét – és a színpadokról az operaházi rivalda elől leparancsolták a színészeket, az énekeseket, – azonnal életre hívták a Pesti Izraelita Hitközség Wesselényi utcai épületében a Goldmark-termet.
goldmarkatadas_05_10.jpg
Zoltai Gusztáv és dr. Lednitzky András (Fotó: Vajda Tamás)
Olyan magas nívójú – és erkölcsiségű – kulturális központot hoztak létre, amely azóta is etalon, rang és mérce a magyar előadó művészetben.
És most, a 21. századi gazdasági világválság közepén úgy újult meg a Goldmark-terem – méghozzá régi színterén, a Pesti Zsidó Negyed kapujában – hogy ez a feltámadás ismét a klasszikus csodák sorába tartozik majd.
Igaz, ehhez a Budapesti Zsidó Hitközség készségén, jóakaratán kívül az Európai Unió támogatására is szükség volt, de az biztos, hogy ami létrejött itt, az máris mérföldkő lett a magyar zsidó és általánosan a magyar kultúra világában, de meghatározó az európai szellemi életben is.
Az elődök által ránk hagyományozott térben, modern elrendezésben, színvonalas technikával, interaktív kiállítás, levéltári látványraktár és iratkereső családfa kutató központ, könyvtár és adatbázis kapott helyet, ahol képzett, idegen nyelveken is jól beszélő informátorok várják az érdeklődőket.
A fejlesztés nemcsak a terem felújítását jelenti, számos új turisztikai szolgáltatás jön létre, a 21. század színvonalán. Júniustól a Magyar Zsidó Levéltár állandó kiállítása mutatja be a Pesti Zsidó Negyed történetét a terem hátsó részében, az első emeleten az új családfa kutató központ vár minden érdeklődőt, a földszinten pedig a vidéki közösségek megmaradt iratanyaga lesz látható a látványraktárban. A jelentős fejlesztés nyomán új munkahelyek jönnek létre, bővülnek a turisták lehetőségei.
Köszönet a projekt sikeres megvalósításán munkálkodó szakembereknek, a pályázat közreműködő szervezetének, a Pro Régiónak, a tervezőknek, a kivitelezőnek, a műszaki lebonyolítónak és a BZSH munkatársainak. A Goldmark-terem hangulata finom eleganciával idézi fel a magyar zsidó múlt színeit és ízelítőt ad a jövő izgalmas lehetőségeiből.
Meggyőződésünk, hogy a magyar zsidóság jelképes kulturális központja lesz ez a centrum, ahonnan számos kezdeményezés indul majd el, ahol rengeteg teremtő ötlet születik és szökken majd szárba, s ahol tanácskozásokat, tudományos konferenciákat tarthatunk, s ahol az előrejutás, a haladás új útjait jelölik ki.
Meggyőződésünk és célunk, hogy ez a beruházás nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem a környező országok érdeklődőihez is szól és számukra is új lehetőségeket nyit meg.
Ma is ünnepelünk a Goldmark-teremben. Műsorunkkal színes virágcsokrot nyújtunk át vendégeinknek. Ezzel az előadással, amelyet a nagyszerű szövegíró, a tíz esztendővel ezelőtt elhunyt G. Dénes György dalaiból állítottunk össze, nem csak az ő emléke előtt tisztelgünk, de olyan színészekre, művészekre is emlékezünk, akik valaha nem egyszer ugyan ebben a teremben léptek fel, óriási sikert aratva.
Felidézzük majd Molnár Ferencet, Szép Ernőt, Bús Fekete Lászlót, Szomory Dezsőt, Bródy Sándort és emlékezünk Beregi Oszkárra, Salamon Bélára, Simon Zsuzsára, Gózon Gyulára, Ernster Dezsőre, Rádai Imrére, Rott Sándorra, Komor Vilmosra. A felsorolás egyik esetben sem teljes, hiszen a ”goldmarkisták” neve vastag lexikonban férne csak el. És persze az utódok, az örökösök emlékezetében.
Meggyőződésünk, hogy a Goldmark-terem ezután következő évadjai éppen olyan gazdagok, híresek lesznek, mint a múltban volt. Hiszem, hogy a megújult falak között is éppen olyan tehetséges, invenciózus nemzedék nő majd fel, mint, amilyennel a múlt dicsHát ünnepeljünk most azokkal, akik segítenek nekünk átélni a zsidó tehetség derűjét, a judaizmus szellemi határtalanságát, a múltunk felidézését és a jövőbe vetett bizalom csodáját.
Kapcsolódó írásunk:
Megnyílt a felújított Goldmark-terem
A felújítási munkálatok dokumentációját, ide kattintva tudja megtekinteni