Eichmann 150 emberével nem tudott volna 437 ezer embert hetek alatt deportálni
Zsótér Vivien / Forrás: Pécsi Stop
Szita Szabolcs, neves holokausztkutató, a Budapesti Holokauszt Intézet igazgatója egy kiállítás megnyitó kapcsán járt Pécsett. Ebből az alkalomból adott interjút a Pécsistopnak, a professzor úr beszélt a felkutatásra váró területekről a témában, a felelősség kérdéséről a vészkorszakban, valamint megtudtuk, hogy várhatóan ő lesz az Holokauszt Emlékközpont új direktora.
Mennyire kutatható még a téma, jelenleg milyen területek felderítetlenek?
A kutatás a történtek után megindult, vagyis hatvanöt éve, és ma is folyik, de több vonalon is akad mit felderíteni. Az egyik, ami még új lehet ezen a területen az a levéltárakban található dokumentumok feltárása. A levéltári szabályozás Európa országaiban eltérő, ötven-hatvan év után is léteznek, amik most nyílnak meg. A moszkvai levéltár például – ahol magam is jártam- a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején nyílt meg, melyben igen érdekes iratok találhatók szovjet hadizsákmányként, amiket a katonák vittek magukkal a koncentrációs táborok megmaradt irattáraiból. A nemzetközi vöröskereszt is sokáig őrizte anyagait, melyekben rengeteg személyes adat állt, és nem lehetett kutatni, csak a belső használat volt engedélyezve.
A holokauszt kérdésében most nem csak egyéni, személyi áldozatról van szó, vagy abban, ami a legnagyobb és legfájdalmasabb, hatmillió ember elpusztításáról, hanem arról is, hogy néhány országban ez rablással, vagyonszerzéssel is párosult. Ezt elismerni nem is olyan könnyű. Elmondható néhány nyugat európai országról és elmondható nálunk is. Az elvett vagyonnak a méreteit még nem lehetett feltárni, ebben az is benne van, hogy nagyon sok mindent külföldre szállítottak.
A másik aspektus a személyes okok. Az is fájdalmas, hogy nem mindenki tudja mi lett a hozzátartozójával. Németországban, Ausztriában ma is akadnak olyan helyek, ahol építkezés következtében bukkannak rá az annak idején elkapart emberekre. Létezik példa arra is, hogy előkerülnek névsorok. Nemrég például Ausztriában került elő 150 magyar áldozat névsora. Ezeket annak idején elsüllyesztették, mert féltek a felelősségre vonástól is.
A kilencvenes években úgy tűnt a holokauszt egyfajta „slágertéma”, rengeteg film készült, sokat beszéltek róla. Mit tapasztal, hogyan állnak az emberek ma a holokauszthoz?
Azért is lehetett sláger, mert a rendszerváltás körül, egész Kelet- Európában rácsodálkoztak az emberek, sokan nem hallottak róla korábban. Az én korosztályomnak sem tanították az iskolában, egy szó sem esett róla. (Németországban ezzel szemben működött a múlttal szembenézés, ott foglalkoztak a kérdéssel az iskolában, az oktatásban.) Abban az időben fel sem merült, hogy ki zsidó, ki nem zsidó, minket arra neveltek, hogy jó úttörők legyünk, a 12 pontot betartsuk.
A kilencvenes évektől lett egy rácsodálkozás, kinyíltak a levéltárak, a téma megjelent filmekben az interneten és egyéb fórumokon. Az, hogy ma kevesebbet foglalkoznak vele, vagy mondják egyesek, hogy sok volt már belőle-, mert a kérdést nem kerülhetjük meg-, általában azoknál merül fel, akiknél kiderül, felelősség is van a háttérben. Felelősség alatt itt értem, hogy mikor elkezdték feltárni a vagyoni dolgokat, kiderült, egyes keresztények valamiképp megszerezték a zsidók tulajdonát, legyen szó vagyonról, állásról, ingatlanról, üzletről.
Mostanában felmerült az is, hogy a magyarok nem követtek el hibát, a felelősség az akkori német hatalmat terheli. Mennyire állja meg a helyét ez az állítás?
Azt mondják, ha nincs német megszállás, akkor nagy valószínűséggel ez a dolog nem következik be. Ezt nem lehet a németekre kenni, mert annak ellenére, hogy ők voltak itt az urak, mégis a magyar csendőrök rakták vagonokba az embereket és ez abszurd egy olyan befogadó országban, mint mi vagyunk.
Adolf Eichmann, SS alezredes deportálni jött ide, neki mindennel együtt volt 150 embere. Csak velük nem lehetett volna 437 ezer embert hetek alatt deportálni. Ehhez sajnos az kellett, hogy a magyar kormány és az államtitkárok kiadták a megfelelő rendeleteket és voltak, akik végrehajtották. Ez a történet így ment végbe. Ha megtagadják: ha lett volna itt olyan gerinc, mint Bulgáriában, ahol ezt megtagadták és a bolgár zsidóság megmenekült, mert a németeknek már nem volt olyan ereje. Itt sem lett volna.
Azonban megtörtént a felelősségre vonás magyar oldalon, a vétkesek megkapták büntetésük. Mi azért vagyunk a felelősök, hogy az ilyen méreg ellen felvértezzük a következő generációt. Sajnos az országban így is van elég kirekesztés és gyűlölet, de az iskolában ne legyen. Az biztos, hogy ismerni kell a történetet, és erkölcsi felelősségünk, hogy a jövő generációinak beszéljünk erről, hogy soha többé ne forduljon elő.
Beszélgessünk kicsit a Holokauszt Intézetről. Azzal, hogy jelentős összegű támogatásokat vontak el a kulturális szférában, milyen hatással van a Magyar Holokauszt Intézetre, programjaikra, kiállításaikra
Hivatalosan ez nem visszavonás, hanem zárolás, vagyis a pénz megvan. Többször volt már példa hasonlóra. Most azt kell mérlegelni, hogy nagy az államadósság, melyet valamiképpen csökkenteni kell. Ha nem romlik a nemzetközi helyzet sem, akkor a zárolást megszűntetik. Egyelőre kényszerpályán vagyunk, persze lennének sokkal szebb tervek, több rendezvény, több kiállítás, de ezek a kényszerintézkedések időlegesek, ha stabilizálódik a helyzet, feloldják.
Felmerült, hogy esetleg Önt választják meg a Holokauszt Emlékközpont igazgatójának, igaz a hír?
Ez nem tőlem függ. Létrejött egy új szakmai kuratórium, és ha engem jelölnek, el fogom fogadni. A kérdéssel 30 éve foglalkozom, írtam 26 könyvet, eléggé ismert vagyok az országban és nemzetközi szinten is, nekem kötelezettségem van ebben az ügyben, hogy ezt csináljam, ha felkérnek, elvállalom az intézet vezetését.
