XIV. századi zsidó imakönyv: a várostól kapta a közösség
Forrás: STOP
A zsidó újév alkalmából a dél-franciaországi Montpellier városának polgármesteri hivatala különleges ajándékot nyújtott át a helyi zsidó közösségnek: egy felbecsülhetetlen értékű, a középkori montpellier-i zsidóság imáit tartalmazó liturgikus könyvet, amelyet a Sotheby’s aukciósház júniusi londoni árverésén vásároltak 51 ezer eurónak (12,4 millió forint) megfelelő összegért.
A város vezetői örömüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy sikerült visszaszerezni ezt az egyedülálló vallási emléket, amely új részletekkel gazdagítja a város történetét és a közös emlékezetet.
Hélene Mandroux polgármester a város zsinagógájában mutatta be szerdán a 253 pergamenlapból álló, bőrbe kötött liturgikus könyvet, a Machzort, amelybe barna tintával provanszál szefárd kiejtésben írták be a zsidó imákat. Az imakönyv 70, Spanyolországban és Dél-Franciaországban énekelt pijutot, vallásos énekverset is tartalmaz. A Machzort csak különleges vallási ünnepeken használták, így a zsidó újév, a Ros Hásáná idején.
Az imakönyvet a város restauráltatja, majd a levéltárban a kutatók rendelkezésére bocsátja – végül nagy kiállítást szervez a zsidók montpellier-i jelenlétéről és szerepéről.
A zsidók feltehetően már a város alapításakor, 985-ben ott voltak Montpellier-ben, majd közösségük alaposan felduzzadt, amikor az Andalúziában megerősödött Álmáhád dinasztia nem hagyott más választást a spanyolországi zsidó közösség tagjainak, mint hogy vagy áttérnek, vagy száműzetésbe mennek, vagy életükkel fizetnek hitükért – mondta el egy történész.
Az egyeteméről híres Montpellier középkori szellemi életében nagy szerepet játszottak a zsidók, akik az egymást követő uralkodóházak védelme alatt álltak – mindaddig, amíg 1394-ben az összes zsidót ki nem tiltották a francia királyságból.
Ebből a korszakból maradt fenn Montpellier-ben a mikvé, amely a város egyik legféltettebb műemléke és egyike a legrégibb európai rituális fürdőknek.