A világ akkor csendben maradt – 80 éves a holocaust krónikása Elie Wiesel
Pécsi Tibor / Forrás: Hetek
Szeptember harmincadikán ünnepelte 80. születésnapját az 1986-ban Béke Nobel-díjjal kitüntetett író, közéleti személyiség. Egészséges, de nem volt könnyű nyolc évtizede.
Különösen az első kettőben forgott halálos veszélyben. Ugyanis Wiesel Jenőként, Máramarosszigeten született ortodox zsidó családban. És ez 1944 tavaszán a halálos ítéletét jelentette. Túlélte a holokausztot és megérte ezt a szép kort.
Elie WieselAmikor 1928-ban megszületett városa, Máramarossziget Romániához tartozott. A város lakosságának mintegy ötöde zsidó volt, még pedig elsősorban a hagyományokat erősen őrző ortodoxiához tartozó, sőt voltak olyanok is, akik a haszidizmust követték. Wiesel édesapja Slomo cipészként kezdte, de 1940-re, amikor a város a 2. bécsi döntés értelmében, mint Észak-Erdély része Magyarországhoz került, már önálló szatócsüzletet vezetett és a közösség tekintélyes vezetői közé tartozott.
A Wiesel családban Elie volt az egyetlen fiú, két nővére Bea és Hilda és egy húga, Cippóra volt. A családban az apától nagyon erős impulzusok érték, hogy irodalmi műveket olvasson. Továbbá sokat tanult édesapjától a humanizmusról, az emberségről, hiszen Slomo egyszer néhány hónapig börtönben is ült, mert segített néhány, akkor már a nácik által üldözött lengyel zsidónak a menekülésben. Édesanyjától, Sárától kapott bíztatást arra, hogy a judaizmusban elmerüljön. Mélyen tanulmányozta a Tórát, a Talmudot és a Kabbalát is.
Így teltek el a magyar uralom első évei. Közben, 1941. augusztusában lezajlottak a kőrösmezei deportálások, amikor a rendezetlen állampolgárságú magyar zsidókat összegyűjtötték és áttették a németek által megszállt ukrajnai településekre.
Mintegy 16-18 ezer embert fogtak el, Máramarosszigeten is számosan voltak, akik erre a sorsra jutottak. Ezek közül a deportáltak közül mindössze kétezren maradtak életben (akik elszöktek), a többieket agyonlőtte egy német Einsatzgruppe, 1941. augusztus 27-28-án, Kamenyec-Podolszkijban. Elie egy a mészárlás elől elmenekült és a városban bolondnak tartott férfiúval jó barátságba került.
1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot, és Horthy kormányzó kinevezett egy olyan kormányt, amelynek tagjai között számos elkötelezett antiszemita volt. Ők szabad kezet kaptak a zsidó ügyekben. Áprilisban a máramarosszigeti zsidókat is gettóba zárták.
A hatóságok cinizmusát fejezi ki, hogy a beköltözés napjául a kovásztalan kenyerek ünnepének utolsó napját jelölték ki, magyarul a vallásos zsidók nem tudtak kenyeret sütni maguknak a költözés során. Elie az „Éjszaka” című (legismertebb) regényében leírja, hogy a reménnyel áltatták magukat: velük nem történhet meg az, ami a lengyelországi zsidókkal történt. Hiszen akkor már sok információt ismertek, de a totális megsemmisítést még nem látták világosan.
A deportálásuk előtti napon egy keresztény ismerősük megpróbált segíteni nekik, de félve az őrségtől elhúzódott a házuktól mire a bedeszkázott ablakot kinyitották. A Wiesel családot a településről indított negyedik deportáló szerelvénnyel, 1944. május 22-én küldték Auschwitz-Birkenauba.
A szelekció során elválasztották egymástól a férfiakat és a nőket, majd ezt követően a munkaképesek (kisebb) és a munkaképtelenek (nagyobb) csoportját hozták létre az SS orvosok és segítőik. Elie együtt maradt apjával, mivel 16 évesnek hazudta magát és földművesnek (fiatalabbakra és diákokra ugyanis nem volt szüksége a náciknak).
Anyját és kishúgát még aznap elgázosították. Két nővére végigküszködte az elkövetkező évet és túlélték a holokausztot. Elie is sokáig kitartott, apjával tartották egymásban a lelket. 1945. januárjában egymás mellett meneteltek a halálmenetekben. Végül Slomó szervezete nem bírta tovább és meghalt. A fiú Buchenwaldba került, ahol 1945. április 11-én megérte a felszabadítást.
Elie a háború után több buchenwaldi túlélő zsidó gyermekkel együtt egy franciaországi árvaházba került, ahol megtanult franciául. Itt találkozott nővéreivel is, akik az Egyesült Államokba és Kanadába emigráltak. Néhány évvel később beiratkozott a Sorbonne-ra, ahol filozófiát tanult. Közben héber nyelvet tanított és egy kórust vezetett, hogy költségeit fedezze. Elkezdett újságíróskodni, írt jiddis nyelvű lapokban, és a legnagyobb francia zsidó magazinban a L’arche-ban is. Megismerkedett Francois Mauriac Nobel-díjas íróval, aki felismerte tehetségét és bíztatta, hogy írja meg a holokauszt alatt átélteket.
Wiesel lázasan vetette bele magát a munkába. Nem csupán a saját emlékeit vetette papírra, de számos túlélővel is beszélt. Így született meg jiddisül „A világ akkor csendben maradt” című írása, amely 900 oldalon taglalta a történteket. Buenos Airesben jelent meg a kötet. Elie azonban a belső késztetésnek engedve franciául elkészített egy rövidített változatot, amelyben csak a saját és családja sorsát mutatta be.
A mindössze 127 oldalas mű lett a máig népszerű és keresett „Éjszaka”. 1960-ban elkészült az angol fordítás is, és a mű diadalútját és sikerét a mára több milliós példányszám jelzi. A titok egyszerű: Elie őszintén és nagyon emberien leírta saját tragédiáját. Miután Oprah Winfrey 2006. januárjában olvasóklubjában bemutatta a regényt, egy hónap alatt 150 ezer példányt adtak el az Éjszakából.
Miután 1955-ben az Egyesült Államokba költözött az irodalomnak szentelte magát. 57 könyvet írt és jelentetett meg. De talán nem is irodalmi munkássága, hanem emberiessége és humanitása az, amely megnyitja a kapukat előtte és sikerekhez juttatja ma is. Megkapta a Béke Nobel-díjat (1986), a Kongresszus Arany Medálját (1985), az Amerikai Akadémia Művészeti és Irodalmi díját (1996). Számolni sem lehet a különböző egyetemek díszdoktori címeit (magyar sajnos nincs köztük).
Nem csupán író, hanem politikai aktivista is, aki minden esetben felemeli a szavát a népirtások ellen. Legutóbb Darfúr kapcsán.
2007-ben egy San Francisco-i hotelben a lift előtt rátámadt egy személy, azt követelve, hogy nevezze hazugságnak azt, amit az Éjszakában leírt. De már előtte is érték támadások olyan személyektől, akik azt akarták bebizonyítani, hogy megtéveszti az embereket. Christopher Hitchens az amerikai „Nemzet” című folyóirat szerkesztője, például megvádolta őt, hogy elhallgatja az arab-zsidó konfliktus során lezajlott fegyveres konfliktusokat. Noam Chomsky egy könyvében azt veti a szemére, hogy ő az, aki az amerikai zsidó közösséget arra bíztatja, hogy az USA kormányára nyomást helyezzen a Zsidó Állam támogatása érdekében. Norman Finkelstein egy volt egyetemi professzor egyszerűen a „holokauszt cirkusz állandó bohócának” evezte. De Elie Wiesel bírja az ütéseket és továbbra is az emberiesség hangján szól.
2002-ben, Máramarosszigeten, gyermekkori otthonában nyitották meg az Elie Wiesel Emlékházat. Mi magyarok azonban egy valamit nagyon sajnálhatunk: Azoknak a honfitársainknak a felelőssége, akik 1944-ben a magát magyarnak valló Wiesel családot deportálták nagyon nagy. Ugyanis hiába számoljuk mindig a magyar Nobel-díjasok közé, Elie Wiesel nem 1944 óta nem tekinti magát magyarnak. Noha túlélte a holokausztot, mi őt is elvesztettük, mint ahogyan több mint félmillió honfitársunkat, akiket meggyilkoltak a vészkorszak során.
