Izrael volt főrabbija mond beszédet a pesti gettó felszabadulásának évfordulóján
Mazihisz / MTI
Izrael volt országos főrabbija, Israel Meir Lau mond beszédet a budapesti gettó felszabadulásának 66. évfordulóján rendezett megemlékezésen, a Dohány utcai zsinagóga előtti téren – közölte Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.
Mint elmondta, a január 18-i rendezvényen a kormányt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviseli, a volt országos főrabbit kétnapos itt tartózkodása során fogadja Schmitt Pál köztársasági elnök, illetve Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
Zoltai Gusztáv szavai szerint nem véletlen, hogy Israel Meir Lau ez évi első külföldi útja Magyarországra vezet, „hiszen érzi és tudja annak fontosságát, hogy az EU soros elnökségét 2011 első félévében a Magyar Köztársaság tölti be”.
Beszámolt arról is, hogy Israel Meir Lau, aki jelenleg Tel-Aviv főrabbija és a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet elnöke, találkozik majd a magyarországi neológ és ortodox hitközség vezetőivel, a budapesti templomkörzetek elnökeivel, a magyarországi rabbikar tagjaival, a Budapesti Zsidó Hitközség elöljáróságával és vezetőségével, valamint négyszemközt tart megbeszélést az Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség rabbijával.
A főrabbi a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont emlékfalánál lerója kegyeletét a holokauszt magyarországi áldozatainak emléke előtt. Meglátogatja a felújítás előtt álló Kazinczy utcai ortodox főtemplomot, és „amennyiben programjába belefér, Európa egyetlen zsidó kórházát, az Amerikai úti Szeretetkórházat” is – jegyezte meg a Mazsihisz ügyvezető igazgatója.
Zoltai Gusztáv azt mondta, hogy a szabadtéri megemlékezéssel visszatérnek a korábbi évek gyakorlatához. A zsinagóga előtt, az időjárási viszonyokra tekintettel, sátrakat állítanak fel és ezer adag forró teával készülnek. Az ügyvezető szólt arról is, hogy a főrabbi A zsidó élet törvényei című könyvét – amelyre az egyszeri kiadási jogot megkapták – jövő hétfőn mutatják be a Rumbach utcai zsinagógában. A 73 éves Israel Meir Lau Lengyelországban született, hétévesen élte túl a holokausztot. 1971-ben Észak-Tel-Aviv rabbijává, majd 1983-ban az Izraeli Főrabbinátus tagjává választották. 1993-ban lett Izrael főrabbija, ezt a posztot tíz éven keresztül töltötte be, ezután lett Tel-Aviv főrabbija. Életútjáért 2005-ben megkapta Izrael Állam legmagasabb kitüntetését, az Izrael-díjat.
A főrabbi 1994 júliusában már járt Budapesten, a magyarországi deportálások 50. évfordulója alkalmából beszédet mondott a Főpolgármesteri Hivatal és az Emánuel Alapítvány közös megemlékezésén.
Alábbiakban Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának a sajtótájékoztatón elhangzott gondolatait olvashatják
Meggyőződésem, hogy emlékezetes könyvbemutatón veszünk részt. A szerző maga nem mindennapi személyiség. Israel Meir Lau most hetvenhárom éves, Lengyelországban született, Pjotrekov városában. Családja mindkét ágában neves rabbikat találunk, híres tudósokat, jeles könyvek szerzőit, sok tanulót vonzó vallási főiskolák rangos mestereit. Ezt a csodálatos lengyel-zsidó világot, minden hagyományos színével, patinájával, hihetetlen értékekével, porig rombolta a második világháború, a náci hadigépezet. Auschwitz és Birkenau – s mindaz, amit e két földrajzi név jelképesen jelent – a zsidó tudomány és a judaista szellem temetője is volt. Ami belőle megmaradt, az Izraelben és Amerikában támadt fel – képletesen és tételesen.
Israel Meir Lau hét évesen élte túl a holokausztot – Buchenwaldba hurcolták. Felszabadulása után Palesztinába, Izraelbe mehetett, ahol kiváló iskolákban tanult. Pályafutását abban a rangos tel-avivi zsinagógában kezdte el, ahol korán kitűnt nagyszerű kapcsolat-tartó és tanítói képességével. 1971-ben Észak-Tel-Aviv rabbijává választották, s itt írta meg és adta ki rögtön híressé lett könyvét, azt a kötetet, amelynek címe ugyanaz, mint a mi most, itt, Budapesten megjelent kiadásunké: „A zsidó élet törvényei”. E nagyszerű összefoglalót azonnal több nyelvre is lefordították, így németre, angolra, oroszra és magyarra. A magyar fordításnak Izraelben két kiadása is volt, amelyekből hozzánk.
Meir Laut 1979-ben – a magyar bevándoroltak által oly annyira szeretett – Netanya főrabbijává választották, ahol – édesapja emlékére – létrehozta az „Ohel Mose” jesivát. 1983-ban, immáron az oly nagy tiszteletnek örvendő tudós rabbit, az Izraeli Főrabbinátus tagjává választották, s ezzel e kiemelkedő grémium legfiatalabb tagja lett.
Pontosan tíz év múlva, a vallási és világi értelemben egyaránt tekintélyes gyülekezet őt jelölte Izrael Állam főrabbijává. Ezt a magas és felelősségteljes posztot egy évtizeden át töltötte be. Mint ilyen, a világ számos meghatározó vezető személyiségével találkozott, s tucatnyi olyan országba látogatott, ahol nagyobb lélekszámú zsidóság él.
Kevés szabad idejében több maradandó tudományos és vallási könyvet írt, s egyebek között papírra vetette önéletrajzi ihletésű munkáját is.
Kádenciája végeztével megválasztották Tel-Aviv és Jaffo főrabbijává. 2005-ben életútjáért és gazdag tevékenységéért, az izraeli állam és a társadalom szolgálatában elért eredményeiért megkapta az ország legmagasabb kitüntetését, az „Izrael”-díjat. Most – sokirányú munkája mellett – a jeruzsálemi Yad Vasém Intézet elnöke.
Israel Meir Lau „A zsidó élet törvényei” című korszakos könyve, amelynek két magyar nyelvű kiadása már megjelent Izraelben, am a megújult, kiteljesedett és felélénkült zsidó élet itt, Magyarországon is igényelte, mondhatni kikövetelte új kiadását. A MAZSIHISZ eleget tett ennek az óhajnak.
A kötet új köntösben jelent meg, nívós nyomdai külsővel. Meggyőződésünk, hogy nemcsak az újonnan felnőtt zsidó nemzedék épül majd általa, hanem az idősebb olvasók is haszonnal forgathatják, fölelevenítve ezáltal korábban, már-már halványuló ismereteiket, és megerősítve identitásukat.
Mert hiszen tudnivaló: Meir Lau műve a zsidó hit és a hagyomány maradandó könyve. Köszönjük a szerzőnek, hogy kötetének megjelentetésével szolgálhatjuk az Örökkévaló parancsát.