Oscar-díj Godard-nak?
Richard Brody / The New Yorker, Mandiner
Jean-Luc Godard olyan filmrendező, aki a holokausztot a legnagyobb erkölcsi komolysággal közelítette meg.
Nyugtalansággal telve állapítottam meg egy mém-et, amely az utóbbi néhány hétben bukkant fel az írott és online sajtóban, különösen Michael Piece, Times-ban megjelent cikkében.
Az írás rendkívül szelektív és sommás módon kezeli a „Minden mozi”: Jean-Luc Godard alkotómunkája című könyvemben leírt néhány, Godard-tól származó megjegyzést, amelyeket érthetően antiszemitának állítottak be, és most ez alapján teszik fel a kérdést, hogy Godard a tiszteletbeli Oscar-díjat jogosan kapta-e meg.
Úgy tűnik, a kérdéses írók nem igazán olvasták el a könyvemet. Ha így tettek volna, nem valószínű, hogy megkérdőjeleznék a díj jogosságát. F. Scott Fitzgerald azt írta, hogy az első körös értelem tesztje a képesség arra nézve, hogy két ellentétes eszmén gondolkodjunk, és megőrizzük a működés funkcióját.
Godard is olyan filmkészítő, aki – mint Claude Lanzman – a holokausztot a legnagyobb erkölcsi komolysággal közelítette meg: filmjeiben a holokauszt központi politikai kérdés és az idő esztétikai krízise. Azon vitatkozik filmjeiben és interjúiban, hogy a mozi csődje a dokumentumfilm ellenében a holokauszt megakadályozására tett kísérlet. Ez úgy is jellemezhető, mint a médium és a művész végleges és helyrehozhatatlan csődje.
A „Hélas pour moi és a Eloge de l’amour” című filmekben Godard olyan mozit alkot, amely nagyon mély zsidó gondolkodással van átitatva, identitással, hagyománnyal és történelemmel. A zsidókat nem tisztán ünnepli; ők teljes művészi elmélkedések az intellektuális és érzelmi összeköttetésekben, a komplex örökség és az azt tisztelő emberek közt.
A könyvben a megkülönböztető központiságról írok, amely Godard életében és gondolataiban a film. Nehéz személyes önazonosság figyelhető meg nála a történelemmel és végzettel. Godard-nak mély filozofikus mozikoncepciója volt, amelyet a Mozaik bizonyos fokú ellenhagyományának tart: Godardnál a mozi vizuális alapja előre meghiúsul az írott történelem hajnalán azzal a ténnyel, hogy Mózes írott törvényt adott képek helyett.
Godard elismeri a héber Bibliának a modern életre, és a saját életére gyakorolt központiságát, de ez olyan örökség, amely ellen nagyban küzd, és radikális művészként ellenszegül neki. Ezek teszik életművét olyan érdekessé, ezért olyan veszélyesek a művei. Ahogy lényegében minden művésznek.
Dési Tamás fordítása
A bejegyzés teljes szövege ide kattintva olvasható el (angol nyelven)