Egy amerikai orvosnövendék naplója a nácik rabszolgatáboráról
Forrás: Múlt-kor
A náci Németországban rabszolgákként fogvatartott amerikai katonák élete tárul a szemünk elé egy húsz éves amerikai orvos naplójából, amely háromszázötven hányattatott sorsú katona mindennapjait meséli el.
Tony Acevedo a washingtoni holokausztmúzeumnak október közepén nyújtotta át a birtokában levő feljegyzéseket, amelyeket fogvatartása idején alsónadrágjában rejtegetett, mégis, akkoriban kötelezőnek érezte, hogy leírja annak a háromszázötven amerikai katonának a szenvedését, akik a hírhedt Buchenwaldi egyik altáborában, Berga an der Elsterben voltak elzárva.
„A társaim nevében beszélek. Becsülettel és szeretettel adom át a múzeumnak” – mondta a kaliforniai Acevedo, amikor az intézetnek adományozta naplóját. „A napló arról tanúskodik, hogy a holokauszt különböző típusú emberekhez, különböző etnikai, vallási és nemzeti csoporthoz kötődik” – így Scott Miller kurátor.
Hat évtizedbe telt, mire az Egyesült Államok hivatalosan is elismerte a Berga-katonák létezésének történetét, amely szinte kizárólag Acevedo naplójának és az eseményekről a CNN-nek két évvel ezelőtt tett nyilatkozatának köszönhető; a medikus egyben az első olyan mexikói-amerikai állampolgár, aki a múzeum holokauszt túlélő listájára felkerülhetett, 225 ezer más nemzetiségű társával egyetemben. Acevedo naplója mellett mintegy 150 olyan feljegyzés van a múzeum birtokában, amelyet korábban az intézménynek adományoztak.
Az amerikai katonák legtöbbjét az ardenneki csata után fogták el, majd egy hadifoglyok őrzésére szolgáló táborba, a Stalag IX-B in Bad Orbba szállítottak. A zsidókat elkülönítették, majd további 270 katonát kiválasztottak rabszolgamunkára. Mexikói bevándorlók gyermekeként Avecedo feltűnést keltett, s egy őr a következő szavakat intézte hozzá: „Egy csodálatos táborba küldünk, ahol színház és élőshow is vár rád”.
A foglyok egyhetes utazás után érkeztek meg a bergai táborba, ahol az elkövetkező két hónapban tizenkét órás műszakokban csatornákat kellett ásniuk orosz és szlovák társaikkal együtt. A katonákat megverték és megkínozták, közülük sokan meghaltak. A napló egy vöröskeresztes csomagban érkezett, Avecedo hóval, illetve saját vizeletével hígította a tintát, hogy tovább tartson.
A medikus naplójában szökési kísérletekről, éhen halt foglyokról, puskaaggyal és gumislaggal megvert katonákról, a szerelmétől kapott egyetlen leveléről és az egyre növekvő számú halálozásokról írt. A közeledő amerikai csapatok hírére sorstársaival együtt április 6-án halálmenetbe indult, de április 25-én szabadult, majd egy dokumentumot kellett aláírnia: „Tapasztalatairól nem szabad se könyvben, se periodikumban, vagy előadásban megemlékeznie”. „Megértettem a záradékot, hogy ezzel fegyelmi vétséget követek el” – zárult a dokumentum.
A tábor parancsnokai, az 1946-ban háborús bűnökért elítélt Erwin Metz és Ludwig Merz százados azonban teljesen másképpen emlékeztek vissza a történtekre: ők még a börtönőröknél is jobban táplált, kényelmes szállásokon elhelyezett foglyokról beszéltek, s csak egy olyan katonát említettek, aki betegeskedett. A két parancsnokot kötél általi halálra ítélték, de 1948-ban az Egyesült Államok megmásította ítéletét, két év múlva pedig szabadon engedte őket, ezzel is támogatva a Szovjetunió szorításában levő Németországot. Ezért helytálló az a vélekedés, hogy a bergai katonák nemcsak a holokauszt túlélői, hanem egyben a hidegháború első áldozatai is voltak.
