Zsinagógákat akartak robbantani
Forrás: MTI
A jemeni biztonsági erők őrizetbe vették azt a nőt, aki a gyanú szerint feladta a chicagói zsinagógáknak címzett, robbanóanyagot tartalmazó küldeményeket. A robbanószerkezeteket két teherszállító gépen találták meg a brit és a dubaji hatóságok.
A jemeni biztonsági erők szombat este őrizetbe vettek egy nőt Szanaában: valószínűleg ő adta fel a chicagói zsinagógáknak címzett, robbanóanyagot tartalmazó küldeményeket. Ali Abdullah Száleh jemeni elnök korábban bejelentette, hogy a biztonsági erők körbevették azt fővárosi házat, ahol a gyanúsított bujkált. Az elnök elmondta, hogy az Egyesült Államoktól és az Egyesült Arab Emirátusoktól kapott információk alapján azonosították a nőt, akit a brit pokolgépben elrejtett SIM-kártya segítségével sikerült felkutatni. Később jemeni biztonsági források beszámoltak a letartóztatásról és a jemeni védelmi miniszter is megerősítette a hírt.
Száleh egy rövid sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Jemen a saját eszközeivel elkötelezetten harcol a terrorizmus ellen, és senkinek sem engedi meg, hogy az al-Kaida tagjainak levadászása ürügyén beavatkozzon belügyeibe. Az elnök hangsúlyozta, hogy jobban össze kellene hangolni az amerikai, a brit, a szaúdi és a jemeni hírszerzést.
A Fehér Ház szombaton felszólította Szanaát, hogy működjön együtt Washingtonnal a terroristák ellen. Száleh most jelezte, hogy a jemeni hatóságok együttműködnek az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával, továbbá a nap folyamán telefonon tárgyalt Abdallah szaúdi uralkodóval is a csomagbombák ügyéről.
A brit, illetve a dubaji hatóságok pénteken elfogtak két olyan, chicagói zsinagógáknak címzett csomagot, amelyekben robbanóanyag volt. A szaúdi titkosszolgálat korábban értesítette az Egyesült Államokat arról, hogy Jemenből veszélyes küldemények fognak érkezni. A működőképes robbanószerkezetek az érintett felek szerint az al-Kaida arab-félszigeti szárnyától származnak.