Ungvári, 80
Benedek István Gábor / Mazsihisz
Ungvári Tamást kitüntették. Csak az alkalom volt a kerek születésnap: a nyolcvanadik! Igaz, ez sem akármi a mai világban. Megélni, túlélni háborút, forradalmat, rendszereket, sőt nyugalmasnak kikiáltott csöndes éveket; gyengébb emberek a negyedébe bele szoktak halni.
Csak hát Ungvári jelkép. Mérték, némelykor etalon. És hasonlat. Sok ember szeretne olyan lenni, mint ő. Fáradhatatlanul szorgalmas, tanult, művelt, sok nyelven tudó, minden iránt, és főleg az új iránt, érdeklődő. És, persze, briliáns memóriájú, remek csevegő és lebilincselő mesélő. Meg aztán kiváló szervező, az idejét, az energiáját remekül beosztó személy, olyan férfi, akiért rajonganak a nők, s olyan tanár, akiért lelkesednek a diákok. És mindeközben olyan is, akinek sok az irigye, de akinek még a haragosai is megbocsátanak.
És most jön egy új fejezet. Ungvári nemcsak zsidó, ő büszke és öntudatos zsidó! Tudja, hogy génjei által olyanná lett, és olyanná formálta magát, mint aki tudatosan vállalt bizonyosfajta küldetést. Hogy nemcsak összegyűjti ősi népe minden lehetséges ismeretét, s ezt megtetézi személyes élményeivel, gondolataival, hanem ezt a sajátos elegyet, eredeti eszenciát átadja tanítványainak. Szélesebben: olvasóinak. Mert ő született tanár. Mondhatnánk azt is: melamed. Zsidó tanító. Vagy: zsidók tanítója. Aki 79 évig csak azért csinált mindent: olvasott, vizsgázott és vizsgáztatott, kíváncsiskodott és lelkesedett, hogy még 80 évesen is, frissen, energikusan és szellemes bájjal – tanítson.
Rengeteget írt, de a betűket zsidó ambícióval, igyekezettel és zsidó invencióval formázta. Sorai akkor és sokszor azáltal váltak igazán érzékletessé, izgalmassá és értékessé, hogy zsidó témáról, zsidó emberekről írt.
Ezt a történetet régi jó barátomtól tudom. Édesapját ugyanott operálták, ahol Ungvári Tamás szabómester édesapját. Egymás mellett feküdtek. Ungvári akkor már neves író, műfordító volt, ismert személy, híres színésznő feleséggel (aki mellesleg miatta tért be a zsidó vallásba). Ungvári úgy látogatta naponta beteg apukáját, hogy ételhordóban vitte be neki az ebédet. És kanállal, falatonként etette.
Tudod – mesélte nekem a barátom –, meghatódtam a látványtól. Az operált apát és a gondoskodó fiút a szeretet, a zsidó meghittség isteni szelleme vette körül. Jákobot és Józsefet láttam a szomszédos ágyon.
A zsidóság hatalmas univerzum. Műveltség, tudás, az értékek becsülése, a tehetség gazdag forrása. És a mikrovilág is milliónyi egymáshoz tökéletesen illeszkedő részlettel, amikor ugyanolyan fontos a ragaszkodás, a bensőséges, odaadó figyelem, az egyén és a közösség kapcsolata.
Lehet, hogy sokan szeretnének Ungvári Tamás lenni. Nemcsak 80 éves, az is, persze. De jó volna olyan felkészült, nyugtalanul fáradhatatlan szellemű embernek lenni, és olyan jó és jól tanítónak, mint ő.
További hosszú, szép és termékeny éveket kívánunk!
