Őrizd meg és emlékezzél!
Mazsihisz
Idén is, mint minden évben rajs hásónó előtti vasárnap délelőtt megrendezésre került a hagyományos szlichoti megemlékezés a Kozma utcai zsidó temetőben a mártír-emlékműnél.
Az egybegyűlt emlékezőket dr. Egri Oszkár a Mazsihisz jogi képviselője, a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga körzet elnök köszöntötte.
A megemlékezésen többek között jelen volt: Dorit Nahum Zats, Izrael Állam magyarországi konzulja, Dr. Fogarasi Katalin a Nemzeti Kegyeleti Emlékbizottság Főtitkára. A Rabbitestület vezetői Schweitzer József, Deutsch Róbert és Frölich Róbert főrabbik. Schőner Alfréd az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektora, főrabbi, a rabbiság tagjai. Zoltai Gusztáv a MAZSIHISZ és a BZSH ügyvezető igazgatója, Dr. Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke, Streit Sándor, a BZSH elnöke, a templomkörzetek elnökei, a Chevra Kadisa Igazgatója Kálmán Tamás.
Egri Oszkár az alábbi gondolatokkal nyitotta meg a kegyeletteljes megemlékezést: „Őrizd meg és emlékezzél! Ezekkel a szavakkal és megtartott parancsolatokkal köszöntelek Benneteket! Benneteket, akik ma hajnalban már elmondtátok a Szlichot-i imák első ötven oldalát! Benneteket, akik – akár süt a nap, akár esik az eső, vagy bántóan fúj az őszi szél – mindig eljöttök és hitéhez, vallásához hűséges zsidó emberként emlékeztek a nagy elődökre, a hozzátartozókra, az ismerősökre, az áldozatokra itt, a temetőben, többszázezer drága halottunk körében! Benneteket, akik szerényen, elkötelezett hittel építitek és tartjátok meg a magatok módján közösségeinket és tradícióinkat. Igen, mi itt vagyunk!”
kardosp__ter.jpg
Fotó: Sándor György
Alábbiakban Kardos Péter főrabbi beszédét olvashatják
„Feljöttek a csillagok, menjünk márivot imádkozni”
Emlékező Testvéreim, kedves Barátaim!
Engedtessék meg, hogy bevezetőül néhány sort idézzek egy prédikációból.
„Hitünkkel valljuk és hirdetjük: csak annak a társadalomnak van jövője, amelyik kiveti köréből a bűnt. Ártatlanok, megalázottak, meggyötört mártírok tömegsírjai – mind Káin-bélyeg a világ homlokán.
Névtelen mártírok temetője, idegenben elesettek sírja, ismeretlen vértanúk jeltelen hantja – mind sebhely Isten széttört karján.” Ezek a mondatok 62 évvel ezelőtt ezen a napon, ezen a helyen hangzottak el Katona József főrabbitól az emlékmű felavatásán. Legyen ez mintegy hangulati felvezető az elkövetkezendő percekre.
Átem nicóvim hájajm – itt álltok ma mindnyájan az Örökkévaló előtt… Ez a mondat hangzott el tegnap zsinagógáinkban, ezt olvastuk fel a Tórából. Ánáchnu nicóvim hájajm – itt állunk ma mindannyian ezen emlékmű előtt.
Itt álltam akkor is, amikor felavatták. Ott, ahol most ti álltok. Több ezred magammal. Hallottam, amikor a rabbi azt kérdezte: Emlékeztek? Emlékeztek-e, hogy a lágerben megfogadtuk, ha túléljük, beérjük egy pohár vízzel és egy darab kenyérrel…
Emlékeztek-e, amikor… Ő folytatta a beszédét, de már nem lehetett hallani, mert a feltörő zokogás elnyomta szavait. Képzeljétek el! Ezrek hangosan sírtak, Itt ezen a helyen.
Tempora mutantur. Változnak az idők. Teltek az évtizedek. És a rabbik azt tapasztalták, hogy amikor emlékeztetni próbáltak, egyre ritkább volt a sírás hangja, a kajl bichjajsz. Hát persze! A gyógyító idő, a szemtanúk eltávozása megváltoztatta e megemlékezések egész hangulatát. Ezt tapasztaltam is, mert itt voltam mind a 62 gyászistentiszteleten. Kivétel nélkül! Tempora mutantur – változnak az idők.
Most én állok itt, és nem kérdezhetem, emlékeztek-e. Mert alig vagyunk, akik emlékezhetnének. Alig vagyunk már, akik az ünnepekkor az egyik legismertebb ima elmondásakor: KÖVÁKÓRÁSZ RAJE EDRAJ – ahogy a birkákat egyenként átbocsátod botod alatt, hogy megítéld őket, tehát alig vagyunk már, akik arra gondolunk, 66 évvel ezelőtt túl sokat bocsátottál át botod alatt, s küldted őket a vágóhídra.
Ánáchnu nicóvim hájajm.
Ott állunk majd előtted, és gondolatban azt kérdezzük: Miért kellett hatmilliót megvizsgálni, és nem beírni az Élet Könyvébe? Alig vagyunk már, akik panaszkodhatnánk: hogy nem volt gyermekkorunk és ifjúságunk, hogy apa vagy anya nélkül nőttünk fel. Hogy rajtunk kívül gyermekeink és unokáink is érzik: nem volt előttünk szülő és nagyszülő modell.
De miről beszélek? Ne is vedd komolyan, Örökkévaló Istenünk, amit mondtam és gondoltam. HÁSEM MO ODOM? Mi az ember, hogy perbe hívjon Téged? Ezt egyedül a berdicsevi cádik tehette! Hol vagyunk mi őtőle???
Ismersz bennünket! Több mint ötezer éved volt rá, hogy megismerj, és még saját képmásodra is teremtettél. Hogy mennyire kell komolyan venned időnkénti lázadásunkat – erről szól a legenda. A varsói gettó egyik pincéjében összegyűlt tíz férfi, hogy perbe hívjon Téged. Volt bíró, ügyész, ügyvéd, és voltak tanúk. A vád tárgya a gettó, a pogromok, a mártírok százezrei voltak. Az ítélethirdetéskor bűnösnek mondtak ki Téged! De mielőtt véget ért volna a tárgyalás, egyikük kinézett az ablakon, és azt mondta: Uraim! Feljöttek a csillagok, menjünk márivot imádkozni!
Ilyen a Te néped! Ilyen a mi lázadásunk.
És azt hiszem, hasonlóan jellemző a történet, amelyet egykori mesteremtől hallottam. Az első világháborúban néhány méterre egymástól két, egymással ellenséges lövészárokban várakoztak a katonák a támadásra szóló parancsra. Egy reggelen az egyik árokban a zsidó katonák tfilint raktak, és elkezdték az imát. De nem voltak 10-en! Tudták, hogy ketten kádist kell, hogy mondjanak. Egyikük átkiabált az ellenséghez. Van közöttetek zsidó? Kádist akarok mondani, és nem vagyunk elegen! Segítsetek! És amikor az imában elérkeztek ahhoz a részhez, itt ketten elkezdték: Jiszgádál vöjiszkádás sömé rábó. És odaátról, az ellenség felől felhangzott: OMÉN! Ilyen a Te néped! Ilyen a mi lázadásunk.
Emlékező Testvéreim!
Megölte őket a gyűlölet, őrizze emléküket a szeretet. Ezt hirdeti az emlékmű felirata. Megkoptak a betűk. Innen kérem az illetékeseket: ne hozzák rendbe! Nem, nem és nem! Így hiteles! Együtt kopnak az emlékezettel, együtt az emlékezőkkel! Ugyanígy homályosodnak el a ceruzával odaírt nevek. A temetőtől az enyészet nem idegen!
Három nap múlva beköszönt rásesóne – a zsidó újév.
Miféle mérlegkészítést végezhet a hagyományt tisztelni akaró ember? Észrevettétek? Nem a hagyománytisztelőkről szóltam, hanem a hagyományt tisztelni akarókról. Nekik, nektek szól a Bál Sém Tovról és a tűzgyújtás titkáról mesélő történet.
Bál Sém Tov, a chászidizmus megalapítója a legenda szerint amikor egy nehéz feladat előtt állt, kiment az erdőbe, felkeresett ott egy bizonyos helyet, tüzet gyújtott, imádkozott, majd egy rövid meditációt követően hazament – és sikerrel oldotta meg a feladatot. Egy nemzedékkel később a mezerici mágid tanítványaival kiment az erdőbe, ugyanarra a helyre, és azt mondotta: nem tudjuk már a tűzgyújtás titkát, de elmondhatjuk az imát – hazatértek, és sikerrel oldották meg a feladatot.
Egy nemzedékkel később rabbi Mose Léb a nehéz feladat előtt ugyancsak kiment az erdőbe, és azt mondta: nem tudjuk a tűzgyújtás titkát, nem ismerjük a meditációkat, de ismerjük a helyet – majd hazament, és sikerrel oldotta meg a feladatot.
De egy nemzedékkel később rabbi Jiszróél aranyozott székében csak annyit mondott: nem ismerjük a tűzgyújtás titkát, nem ismerjük az imákat, nem ismerjük a helyet – DE elmesélhetjük, hogy történt. S a legenda szerint ez ugyanolyan hatású volt, mint az előző három cselekedete.
Tanulság? Ti ismeritek a helyet.
Gyertek el a zsinagógába, ha feladatot kell megoldanotok. Ha hisztek Benne: segít! Mi, rabbik, megpróbáljuk elmesélni nektek, hogy történt. Hogyan égették el a mi Bál Sém Tovjainkat, mágidjainkat, Mose Lébjeinket. Jiszróéljainkat. De tévedtek, ha azt hiszitek, hogy nekünk csak mártírjaink voltak. Mi hősökkel is dicsekedhetünk. Járjatok el hozzánk, keressetek bennünket, ismerjétek meg a zsidóság lényegét! Ne a tűzgyújtás titkát keressétek, hanem a fennmaradás feltételeit. Ne az imákat kutassátok, hanem töltsön el benneteket a fennkölt érzés, hogy úgy szólíthatjátok meg az Örökkévalót: Elajháj – Én Istenem!
A helyről szóltam: az a zsinagóga.
Három nap múlva úgy köszöntjük egymást: LÖSONÓ TAJVÓ TIKOSZÉVU – jó esztendőre írjanak be titeket! Szóljon az üzenet hozzátok! Szóljon a világ zsidóságához! Úgy legyen!
Ámen.
Tekintse meg képgalériánkat (Fotók: Egri Oszkár)
