„A hagyományok ősi világából építkezve teremtettük újra önmagunkat”
MaZsiHiSz
A belváros szívévben található Gozsdu udvarban augusztus 29-én vasárnap, 11:00 órakor ünnepélyes keretek között hivatalosan is megnyitotta kapuit a XIII. Zsidó Nyári Fesztivál. Az eseményre összegyűlt érdeklődőket Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ és a BZSH ügyvezető igazgatója valamint Dr. Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a fesztivál fővédnöke köszöntötte.
Alábbiakban Zoltai Gusztáv a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatójának az eseményen elhangzott ünnepi beszédét olvashatják.
Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink, Tisztelt Elnök Úr!
Az élet sokkal, de sokkal boldogabb lenne, ha 80 évesen születnénk, és onnan közelítenénk fokozatosan a 18 felé. Ezt a bölcsességet nem én találtam ki, hanem Mark Twain írta, de én mélységesen egyetértek vele.
A XIII. Zsidó Nyári Fesztivál megnyitóján, a felnőtté válás küszöbén elgondolkodtatók a fenti szavak, hiszen a mi esetünkben sikerült az, amivel az alkímia nagymesterei évszázadok óta próbálkoznak.
Évről-éve fiatalodunk, erősödünk, szépülünk, gazdagodunk. Kell ennél nagyobb ajándék az ember bar micvóján?
Elindultunk kicsit bizonytalanul, de várakozással teli, és a hagyományok ősi világából építkezve teremtettük újra önmagunkat. Egy energikus, egyre erősödő, változatos, színes, kulturális zenei programsorozatot, ami mindenkihez szól és mindenkiben a jót keresi. Mondanivalója örök értékeket rejt, az érzelem és értelem mezsgyéjén táncolva köti össze a közönséget.
A Fesztivál 13. évében váltunk felnőtté, teljesedtünk ki, úgy is, mint a Bár Micvó küszöbén álló fiú, aki elnyeri méltó helyét a közösségben, és úgy is, mint a nemzetközi kulturális fesztiválok elismert, inspiráló, döntésformáló tagja.
Az idei fesztivál igazi kulturális csemegékkel várja látogatóit. Alappillére továbbra is a páratlan szépségű Dohány utcai zsinagóga, ahol ma este igazi örömünnep vár a látogatókra kiváló kántorok közreműködésével.
Augusztus 30-án „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” címmel különleges koncertre invitáljuk közönségünket. Azok, akik a címadó dalt, ezt a színtiszta nacionalista nótát oly odaadással éneklik manapság, nyilván nincsenek tudatában annak, hogy a zeneszerző Vincze Zsigmond és a szövegíró Kulinyi Ernő egyaránt magyar zsidók voltak. Kulinyi Ernőt Mauthausenben gyilkolták meg, de a dal tovább él és a Zsidó Nyári Fesztivál nem mond le erről a dalról senki javára.
Első alkalommal rendezünk életműkoncert sorozatot. Dés László az első művész, akinek műveiből 5 koncertből álló sorozatot hallhatnak többek között olyan kiváló művészek tolmácsolásában, mint Snétberger Ferenc, Udvaros Dorottya, Somló Tamás, Szalóki Ági.
Augusztus 31-én két nagyszerű művész Falusi Mariann és Kálmán Péter, a Honvéd Férfikar és nagyszerű zenészek közreműködésével Gershwin és Bernstein műveiből ad felejthetetlen koncertet.
Először vendége a Fesztiválnak az amerikai haszid repper Matisyahu, aki szeptember 5-én ad koncertet a Syma Csarnokban.
Ritkán látott műfaj a balett is helyet kap idén a Zsidó Nyári Fesztivál programján. Terített asztal, Shulchan Aruch címmel a zsidó vallás két örömünnepét a Bár Micvót és az esküvőt viszi színre két fiatal együttes, az Inverse Dance Company és a New Generation Dance Project, egy igazi rendhagyó helyszínen, a Rumbach utcai zsinagógában.
Ugyancsak a Rumbach zsinagógában zenél az izraeli Tafillalt együttes. A fiatal együttes André Hajdu professzor zeneszerző és oktató irányítása alatt alkotott Jeruzsálemben. Az Óbudai Frankel Leó úti zsinagógában egy hagyományos kántorkoncert kerül megrendezésre.
Első alkalommal látja vendégül a Fesztivál az izraeli Beer –Sheva-i Színházat, Edit Piaf életéről szóló musicallel mutatkoznak be a budapesti közönségnek. A Beer-Sheva-i Színház és a Zsidó Nyári Fesztivál egyébként hosszútávú együttműködési megállapodás aláírására készül, melynek keretén belül a Fesztivál legsikeresebb programjait visszük ki Izraelbe.
A képzőművészet sem hiányzik a Fesztivál programjából. Gáti György fotóművész kiállítása a Budapest Galériában, Klein Judit izgalmas kollázs képei a Kare Budapestben, Kárászy Szilvia: Kabbala a festészetben kiállítása, és Pedro Roth festményei a Godot Galériában várják a látogatókat.
Fenti rövid programismertetőt csak ízelítőnek szántuk abból a színes programkínálatból, ami ezévi programjainkat jellemzi.
Az idei Fesztivál azzal a felnőtt, érett hanggal szól Önökhöz, amelyik már tudja, hogy a szeretet nyelvén közvetített értékek visznek minket vissza ártatlan, szerethető Önmagunkba.
Érezzük, hogy fesztiválunknak súlya van és bízunk abban, hogy sokan velünk ünnepelnek ezen a héten.