A szökött SS-tag közel hatvan éve él háborítatlanul
Forrás: FH
A bajor belügyminisztérium pénteki közleménye szerint csekély esély van arra, hogy új eljárást indítsanak egy 88 éves, egykori SS-tag ellen. Klaas Carel Faber 1952-ben szökött meg egy holland börtönből, majd menekült Németországba, ahol háborítatlanul élt a mai napig.
Fabert 22 holland zsidó megölése miatt ítélték el Hollandiában, miután elfogták a második világháború után. Az izraeli igazságügyi miniszter, Jakov Neeman nemrég levelet írt német kollegájának, Sabine Leutheusser-Schnarrenbergernek, és azt kérdezte, hogy lesz-e új eljárás Faber ellen.
A bajor állami rádió, a Bayerischer Rundfunk nemrég azt közölte, hogy a bajor igazságügyi minisztérium szerint „eddig nem merültek fel új tények, amelyek alapján kikényszeríthető lenne az 1952-es hollandiai ítélet végrehajtása”.
Faber, aki a nácik után kutató Simon Wiesenthal Központ listáján is szerepel, holland állampolgár volt, de az SS-nek tett szolgálataiért, német állampolgárságot kapott a III. birodalomban. 1952-ben Hollandiában halálra ítélték, majd később életfogytiglanra változtatták a büntetését.
Márciusban Faber speciális holland SS-osztagjának egy másik tagját, aki szintén Németországba menekült annak idején, életfogytiglani börtönre ítélte egy német bíróság.
Az ugyancsak 88 éves Heinrich Böre fellebbezett, és amíg az eljárás tart szabadlábon maradhat.