Yasmin Levy édesapja nyomdokaiban jár
Hámori Eszter / Forrás: Gramofon
Sziget-interjú az izraeli énekesnővel
A Szigetfesztivál világzenei színpadának egyik legnagyobb sikere volt az izraeli énekesnő, Yasmin Levy koncertje, akinek pályáját, érdeklődését meghatározta, hogy édesapja a ladino kultúra egyik legnevesebb és legelszántabb kutatója, Isaac Levy volt. Az énekesnővel a koncert előtt, a szállodában beszélgettünk.
Yasmin_Levy.jpgMondana néhány szót a ladino zenéről, kultúráról és persze az édesapjáról?
A Ladino dalokat ötszáz éve, Spanyolország déli részéről vitték magukkal a világ minden részére az akkor ott élő zsidók, és azóta nemzedékről, nemzedékre szálltak. Édesapám, aki híres énekes és zeneszerző volt, úgy érezte, hogy össze kell gyűjtenie és meg kell örökítenie ezeket a dalokat a jövő nemzedék számára is. Az egész életét ennek szentelte. Elénekeltette a dalokat az asszonyokkal, leírta a szövegüket és lekottázta a dallamukat. Sajnos azonban meghalt, amikor én egy éves voltam, és nem volt már alkalma nyilvánosságra hozni a gyűjtéseit. Olyan környezetben nőttem fel, ahol ezek a dalok a mindennapok részei voltak, annál is inkább, mert az édesanyám is egykor énekesnő volt, így gyönyörűen tudta dudorászni őket. Édesapám emléke a mai napig nagyon bennem él. Igazi zenész családban nőttem fel, ezért nem is tudtam elképzelni más utat, annak ellenére, hogy én magam sem beszélem magát a Ladinót, ami valójában spanyol és zsidó keveréknyelv. Én a spanyolt használom. Bár még vannak olyanok, akik ismerik a ladinót, de ezeknek a száma olyan alacsony, hogy ha ők meghalnak, akkor a nyelv is eltűnik örökre. Az egyetlen módja életben tartani, ha a dalokban megmarad, így ezt egyfajta missziónak érzem.
Sokszor hangsúlyozza, mennyire fontos önnek a zene összetartó ereje, legyen szó emberekről vagy nemzetekről. Tudatosan törekszik arra, hogy a világ különböző részeiről válasszon zenészeket, ezzel is hangsúlyozva a zene egyetemességét?
Az életem arról szól, hogy sem fizikailag, sem zeneileg nincsenek számomra határok. Nem érdekel, hogy ki honnan jött, milyen a vallása, az én szememben nem más, mint egy ember. Ugyanez igaz az állatokra is, akik életem nagy szerelmei. Nagyszerű zenészekkel dolgozom együtt, akik a világ különböző részeiről származnak. Van köztük török, spanyol, amerikai, keresztény és muszlim. Nekem, mint izraelinek óriási élmény, hogy ha megszólalnak a dalok, még palesztinok is velem énekelnek. Csak azt látom, hogy a zenészek és a közönség is megölelik egymást, és óriási szeretetenergia árad szét körülöttünk. Ez talán azért is van, mert számomra szentek ezek a dalok, és ha éneklem őket, én magam is átlényegülök.
Eddig csak ladino dalokat énekelt, de új albumán már saját szerzeményei is hallhatóak lesznek. Most érezte elég érettnek magát ehhez?
Pontosan. Elérkezettnek láttam az időt, hogy saját dalokat is írjak, de ezeket spanyolul, nem ladino nyelven, mert ezen nem tudnám magam úgy kifejezni, mint az anyanyelvemen. Az új lemezemen ezért ugyan lesznek ladino dalok, de már sok saját is. Egy spanyol producerrel kezdtem el dolgozni és más zenészekkel is, mint akikkel eddig, mert úgy érzem, hogy szélesítenem kell a látókörömet, más stílusokba is szeretnék belekóstolni. Pont ezért most kissé eltávolodtam a keleti zenétől, és sokkal modernebb albumot készítettem. Az volt a célom, hogy ezeket a régies hangzású dalokat mai módon szólaltassam meg, hogy így hozzam közel és tegyem fogyaszthatóvá a fiatalok számára. Ami még óriási élmény számomra, hogy ezen a lemezen lesz egy duettem az édesapámmal. Elővettem az ötven évvel ezelőtti felvételét, és erre énekeltem rá. Érdekes, hogy bár ez volt életem legboldogabb pillanata, végig úgy éreztem, nem vagyok méltó erre. Nemcsak azért, mert szinte istenként imádtam őt egész életemben, hanem mert úgy nőttem fel, hogy mindenki csak Isaac Levy lányaként emlegetett. Szólóénekesként hirtelen egy olyan helyzetben találtam magam, amikor valaki mással kellett énekelnem, és ez nagyon nehéz volt.
A Manu Suave című albuma hatalmas sikert ért el, mi volt a siker titka?
Szerintem azért lett ilyen sikeres, mert a különböző kultúrák keverednek benne. Nagyon érdekes volt, hogy a világ minden részéről kaptam leveleket, Törökországból, Palesztinából, Iránból, Görögországból, és mindenki azt írta, hogy úgy érzi, mintha a saját nemzetének zenéjét hallaná. Bár kicsit furcsa volt nekem is, de nagyon érdekesnek találtam, és persze örültem is, hogy így éreztek a dalokkal kapcsolatban.
A tradicionális dalok, melyek azok a zenei stílusok, amelyeket még magáénak érez?
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy kizárólag ezeket a tradicionális dalokat hallgattam az évek során. Jeruzsálemben nőttem fel, ahol a világ összes részéről jöttek és jönnek emberek, akik magukkal hozzák a zenéjüket is, így nagyon sok fajta stílusba belekóstoltam, bár a közvetlen környezetemben a klasszikus zenét kedvelték inkább. Így lettem például az opera szerelmese. Ha újrakezdeném a karrieremet, biztosan operaénekes lennék. Most éppen török zene van az I-pod – omon, természetesen nagyon szeretem a flamencót, és nagy jazz rajongó is vagyok, Billy Holiday a kedvencem, Edith Piafot pedig hosszú órákig tudom hallgatni. Ha jobban belegondolok, egyszerűen szeretem a szép zenét, legyen bármilyen. Az, hogy én magam éppen melyikhez nyúlok, az a pillanatnyi hangulatomon múlik. Tíz évvel ezelőtt például az elektronikus zenébe is belekóstoltam.
A családja nagyon meghatározó volt az életében. Érzése szerint emellett az életmód mellett képes lesz olyan összetartó erő lenni, amilyen az édesanyja volt?
Szerencsém van, mert a férjem is velem utazik, ő a produkció egyik menedzsere. Évente nyolcvan-száz koncertem van, úgyhogy folyamatosan úton vagyok, cipelem a bőröndöket, hangszereket. Tudom, hogy ez nem egy normális élet, de nem mondanék le róla semmi pénzért, ami persze nem jelenti azt, hogy a családom nem fontos. A gyerekkorom nagyon csendes és nyugodt volt, a szomszédoknál messzebb nem mentem. A zenét az édesanyám hozta az életembe. Úgy nőttem fel, hogy zene és szeretet vett körül. Ehhez képest persze nagyon megváltozott az életem, de valójában csak az elmúlt öt évben utazgatok énekesnőként.
Az UNICEF jószolgálati nagyköveteként azért harcol, hogy a gyerekek békében létezzenek. Erre mennyi esélyt lát?
Úgy gondolom, a gyerekek jelentik a jövőt és egyben egyfajta megoldást is. Az izraeli-palesztin ellentétet a saját bőrömön tapasztaltam. A két ország történelmében olyan mély sérelmek vannak, hogy ez kibékíthetetlennek tűnik, hiszen egy palesztin és egy izraeli ember már akkor gyűlöli egymást, amikor még nem is beszéltek. Ezen csak az elkövetkezendő nemzedék, azaz a most felnövő gyerekek tudnak változtatni. Fontos, hogy megtanítsuk nekik, milyen fontos a szeretet. Gyakran ellátogatok iskolákba Izraelben és Palesztinában is, ahol mindezt el is mondom nekik.
Mit tervez a közeljövőben?
Édesanyámnak készítek egy lemezt, én leszek a zeneszerző és a producer is. Édesanyám ugyanis nagyon tehetséges énekesnő volt, de tizenkilenc éves korában megismerkedett édesapámmal, aki nemcsak nagyon híres zenész volt, de huszonhét évvel idősebb is anyámnál, akit választás elé állított. Döntenie kellett, énekesnő akar-e lenni vagy a felesége. Anyám a utóbbit választotta. Édesapám aztán sajnos nagyon hamar meghalt, és onnantól kezdve értem és a testvéreimért élt. Feladta az álmát a családjáért, és én úgy éreztem, annyival tartozom neki, hogy ha kicsit későn is, de mégis valóra váltsam neki. Eközben folyamatosan írom a dalokat a következő albumomra, de nem sietek vele. Nem vagyok gép, akinek minden harmadik évben elő kell rukkolnia egy új lemezzel. Ennek csak akkor jön el az ideje, amikor tényleg megérik bennem, mit szeretnék mondani a dalaimmal, a zenémmel.
