A trianoni „béke” megpecsételte a magyar zsidóság sorsát is
Forrás: parameter
A hangversenyteremmé átalakított tokaji zsinagóga udvarán talált szeméthalomból állították helyre A Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumának egyik büszkeségét, az egykori zsidó imaház tóraszekrényét az izraeli Cfátban.
A hulladékból, amelyet három és fél évig tartó procedúra után sikerült kiszállítani Izraelbe, a becses vallási ereklyét egy Szovjetunióból kivándorolt ács, bizonyos Simon Goldon segített összerakni. Róla utóbb kiderült, hogy a világhírű moszkvai Nagyszínház, a Bolsoj főrestaurátora volt – mondta el magyar újságírók egy csoportjának a világon egyedülálló múzeum igazgatója, Ron Lustig, aki első ízben kalauzolt külföldi delegációt betegeskedő édesapja, a Celldömölkön felnőtt Josef Lustig helyett.
A Genezáreti-tó és a libanoni határ között félúton, a Galileai-hegyekben található múzeumot bő húsz éve alapították néhány bőröndnyi magukkal vitt tárgyi emlékekből olyanok, akik úgy érezték, hogy a magyar nyelvterületről származó zsidóság történetét, örökségét egyetlen más, hagyományos izraeli múzeum sem mutatja be kellő hangsúllyal. – Minden adományhoz kapcsolódik egy arc és egy személyes történet, egy írásban is rögzített vallomás, ezért az egész gyűjtemény nagyon személyes és bensőséges – hangsúlyozta Lustig.
Az adományokból és pályázati pénzekből működő múzeum azért létesült éppen Cfátban, mert az igazgató szülei itt laktak, de már korábban is több száz magyar származású zsidó család élt a festői fekvésű városban. A különleges gyűjtemény több emléke is arról tanúskodik, hogy a magyarországi zsidók büszkén vállalták magyarságukat a történelem folyamán – tapasztalta a helyszínen az MTI munkatársa.
A szülei anyanyelvét már nem beszélő Ron Lustig például a magyarországi zsidóság magyarságtudatának, hazafias érzületének erőteljes bizonyítékaként mutatott be egy különleges tárgyat, a sabbat lezárására használt fonott gyertyát, amelyet a magyar zászló színeiből öntöttek hajdan. A több szálból font havdala erősen vallási (zsidó) szimbólum, amely piros-fehér-zöldben színekben pompázva látványosan ötvözi magában a hazafias érzületet a zsidó identitással. Egy másik becses ereklye a tórafüggöny, amelyet a kunszentmiklósi zsidó hitközség készített a rabbi számára. Úgy menekült meg, hogy a deportáláskor a rabbi lánya elszaladt a zsinagógába, letépte a függönyt, és megkért egy szomszédot, hogy őrizze meg, amíg vissza nem jönnek. A lány túlélte a holokausztot, kivándorolt Izraelbe, és 1989-ben, amikor először utazhattak izraeliek Magyarországra, első dolga volt elmenni Kunszentmiklósra a függönyért, amelyet ugyanolyan állapotban meg is talált, ahogy otthagyta.
Ritkaság az a könyv is, amelybe 1944-ben a budapesti gettóban meghalt, ismeretlen személyazonosságú emberek személyleírását tartalmazza. Mivel a háború alatt nem lehetett kivinni minden holttestet rendes elhantolásra, a rabbi kivételesen megengedte, hogy a zsinagóga mellé temessék a halottakat, akikről a későbbi esetleg azonosítás megkönnyítésére személyleírást készíttetett. „Barna haj, műfog, ruha nélkül”, „Ősz haj, kopasz fej, ősz bajusz, fehér csíkos ing”, „Ősz haj, szakáll, piros csíkos ruha” – néhány a nem túl informatív háromezer bejegyzés közül. Ebben küldöm az életemet
A cfáti múzeumba kerültek azok a tipikus családi tárgyak is, amelyeket egy budapesti nő padlásán, egy hatalmas bőröndben találtak a múzeum magyarországi jogi szervezetének képviselői. A koffer tele volt fehér zacskókkal, amelyekbe nagymamák gyűjtötték össze unokáik számára a családra nagyon jellemző tárgyakat. A háború után nem volt kinek átadni azokat, így a múzeumba kerültek. Egy másik különlegesség egy főbejárati sarokkő, amely a budapesti származású zsidók által a XIX. században épített, később földrengésben elpusztult cfáti zsinagóga egyetlen megmaradt darabja. Három éve egy látogató, akire nagy hatást tettek a látottak, de aki nem mutatkozott be, csak annyit mondott magáról, hogy az övé a világ legnagyobb, 3000 darabból álló haggadagyűjteménye, a múzeumnak ajándékozta összes magyarországi haggadáját – szentírás-magyarázatát -, összesen 110-et.
A holokausztnak szentelt terem sok megrendítő emlékének egyike egy boríték, amelyben egy munkaszolgálatos férfinak küldte el felesége kislányuk fotóját és a gyermek levágott copfját. A férfi túlélte a háborút, felesége és lánya azonban nem, csak ez a boríték maradt meg neki emlékbe – róluk, tőlük, belőlük. Kitelepült Izraelbe, és érezve halála közeledtét elküldte a múzeumnak a borítékot azzal a kéréssel, hogy „ebben küldöm az életemet, kérem, gondoskodjanak róla”. A jelentősebb új szerzemények közül említést érdemel egy mindössze 6 mm átmérőjű pénzérme, amelyet egy zsidó mesterember készített IV. Béla korában, egy marosvásárhelyi lány és egy franciaországi olasz fogoly titkos, válltömésbe rejtett levelezése az oberhoherelbe-i táborban való fogságuk idejéből, valamint egy XX. század eleji csornai zsidó szatócsüzlet válogatott tárgyai.
Információs központ is
A nagyközönség számára a törökkori épületben rendezett kiállítás elsősorban néprajzi szempontból érdekes, de a magyar származású izraeliek számára fontos információs központ is. A magyar zsidósággal foglalkozó, itt összegyűlt 16 ezer könyv a legnagyobb könyvtár a maga nemében. Két és fél ezer, magyar ajkú zsidók által is lakott településről van számítógépes adatbázis, amelyben közösségre, egyénekre, zsinagógákra, művészetekre, irodalomra lehet rákeresni. A látogatók közül sokan kutatnak személyes, családi információk után, a leggyakrabban szűkebb hazájuk, szülővárosuk, otthonuk iránt érdeklődnek. Tavaly került fel az internetre a múzeum ivrit és magyar nyelvű honlapja, amelyet a munkaszolgálat témájának szentelt átfogó információkkal a munkaszolgálat történetéről, tanúságokkal, képekkel, levelekkel, térképekkel és névkeresési lehetőséggel. Érdekes esetként említette az igazgató annak a Magyarországról érkezett, mélyen vallásos keresztény női turistának az esetét, aki egy fényképen felismerte az egykori családi bútort, és annak alapján tudta meg, hogy ő maga is zsidónak született, és aztán az adatbázis segítségével sikerült megtalálnia édesanyjának sírját is a budapesti zsidó temetőben. A múzeumba érkező látogatókat egy húsz éve készült, lelkendező hangú rövidfilm tájékoztatja arról, hogy mennyire hazájuknak érezték a zsidók a történelmi Magyarországot. „A zsidók szerették ezt az ideiglenes hazát, amelyet tejjel-mézzel folyó Kánaánként énekeltek meg a költők. Apáink is úgy vélték, hogy hasonlít az Ígéret földjére, talán jobban, mint a soha nem látott eredeti” – idézi fel a bevallottan elfogult amatőr történelmi dokumentumfilm, emlékeztetve arra, hogy „Erdélyben már akkor éltek zsidók, amikor még római tartomány volt, és a Dunántúlon is kiástak a régészek egy korabeli hétágú menórát”.
Bárdolatlan paraszti beszédet használtak
A tájékoztató szerint a török hódoltság után az elnéptelenedett falvakba német hercegségekből és Morvaországból, később Galíciából betelepített, jiddist, németet vagy szláv nyelvet beszélő, héberül író kézművesek és talmudisták, e „batyus zsidó vándorok hitetlenkedve néznek körül, és nem hisznek a szemüknek: keresztény ország és nincs benne gettó. Így születik 200 évvel a modern cionista földműves előtt egy új embertípus, a zsidó paraszt: almát termeszt Erdélyben és a Kárpátok alatt, búzát arat az Alföldön, szőlőt művel a dunántúli halmok lejtőin”.
A cseh, lengyel, szlovák, osztrák, rutén és német zsidó bevándorlók ükunokái, akik a XX. század elejére már kis híján egymillióan voltak, egy emberként magyarnak vallották magukat: a bárdolatlan paraszti beszédet használták, magyarul énekelték hászid nótáikat, az aradi hitközség a magyar nyelv terjesztői tiszteletére veretett emlékérmet – idézi fel a film, amely szerint „a zsidók számára a magyar nyelvben a legszebb az volt , ami hiányzott belőle: pontos kifejezés az autodaféra, üldözött zsidók gyötrelmes máglyahalálára. Igaz, hogy volt pogrom, vérvád meg zsidócsillag, de másutt Európában még keservesebb volt az élet. Így azután letelepedtek és magyarokká lettek”.
A múzeumi ismertetőben elhangzik, hogy az „1848-as forradalom és szabadságharc idején kiáltványban tettek hitet a zsidók magyarságuk mellett: „mi csak akkor vagyunk külön vallásfelekezet, midőn imaházainkban köszönetünket és legbensőbb hálánkat intézzük a mindenhatóhoz, hazára és reánk is árasztott kegyelméért, de az élet minden egyéb viszonyaiban mi csak honfiak, csak magyarok vagyunk”. Most végre szabadjára engedhették a zsidók hazaszeretetüket, Kossuth Lajos és Petőfi Sándor iránt érzett rajongó imádatukat. 18 ezer fiatal zsidó önkéntes csatlakozott a forradalom eszméin fellelkesülve a honvédséghez, a hazaszeretet jutalmaként pedig néhány héttel a fegyverletétel előtt az országgyűlés megszavazta az egyenjogúsítási törvényt”.
A tájékoztatóban szó van arról is, hogy milyen szerepet játszottak a zsidók Magyarország iparosításában, a kereskedelem és a mezőgazdaság fejlesztésében, a bankok alapításában és a kulturális életben a XX.század elején. „Az új század hajnalán Magyarország végre teljes politikai egyenjogúságot biztosított nekünk, és mi hálából a hazának ajánlottuk szívünket, lelkünket…” – jegyzi meg az izraeli kisfilm, amely szerint a trianoni béke megpecsételte a magyar zsidóság sorsát is, hiszen a „Csonka-Magyarországon” egy csapásra elvesztette erőforrásait és történelmi jelentőségét.
