Irán-barát vezető került a török titkosszolgálat élére
Forrás: Globusz.net / Ha’aretz
Az egyik olasz napilap megszellőztette, hogy Törökország nem csak egyetért, de kész Iránnal együtt is működni abban, hogy az modern harci eszközökkel felszerelje a Hezbollahot, melynek egységei Libanonból intéznek időnkénti támadásokat Izrael ellen.
Azt követően, hogy a hírt az Isztambulban megjelenő ellenzéki Hürriyet is átvette, a török külügyminisztérium azonnal cáfolta a megállapodás létét.
A gyanú azonban nem teljesen légbőlkapott. A török titkosszolgálat (MTI) élére nemrég új vezetőt neveztek ki Hakan Fidan személyében, ami aggodalmakat váltott ki az izraeli vezetésben. Ehud Barak védelmi miniszter egy zártkörű előadáson taglalta annak veszélyeit, hogy egy, köztudomásúan Iránhoz nagyon közelálló személy vezeti ezután az MTI-t.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy Törökország és Izrael titkosszolgálatai korábban szorosan együttműködtek, a megszerzett információkat egymással megosztották. Igen kellemetlen meglepetéseket okozhat a zsidó államnak, ha a jövőben – épp Fiden miatt – Izrael legtitkosabb információi Teherán kezébe kerülnek.
Barak kijelentését az izraeli hadsereg igen jólértesült rádiója átvette, ami nyomán Gaby Levy izraeli ügyvivőt bekérették a török külügyminisztériumban, s tiltakoztak nála a feltételezés miatt.