Aranka Siegal: Bűnbakok
Gervai András / Forrás: Élet és Irodalom
Ex Libris
Vannak történetek, amelyeket az idők végezetéig lehet mesélni, s azokat minden szemtanú és áldozat a saját megszenvedett tapasztalataival, emlék-mozaikjaival egészítheti ki.
Az 1930-ban Beregszászon született Davidowitz Aranka (későbbi asszony- és írói nevén: Siegal) élete öt nehéz esztendejét, az 1939 és 1944 közötti időszakot idézi fel, azt a folyamatot, ahogy az antiszemitizmus, a zsidótörvények, a világháború eseményei a maguk brutalitásával szétzúzzák a szeretetteljes szülői ház védettségét, a kisváros emberi atmoszféráját, s ő kiűzetik ebből az édenből, hirtelen fel kell nőnie. A memoár legdrámaibb, fojtogató atmoszférájú utolsó harmadában a megsemmisítés előtti utolsó stációt írja le, azt, ahogy a deportálásra az országban elsőként kijelölt körzetből hét éjjel és nappal érkeznek kis motyóikkal a zsidók szekereiken Beregszászra. Itt az ismerős „menetrend” szerint a téglagyárba zárják őket, majd néhány napi várakozás után – ennek pontos, részletező krónikáját kapjuk – elindítják őket Auschwitz felé. A meglehetősen didaktikus című Bűnbakok itt, a vagonajtók becsapódása előtt ér véget.
A folytatásról a rövid epilógusból értesülhetünk: hősnőnk elveszíti szüleit és imádott nagyanyját s öt testvérét – az egyéves auschwitzi, majd bergen-belseni poklot csak ő és Viola nővére éli túl. A háború után három évig Svédországban pótszülőknél nevelődik, majd kikerül rokonaihoz az Egyesült Államokba. Emlékeit akkor kezdi papírra vetni, amikor gyerekei iskolások lesznek, s a végül ötszáz oldalasra duzzadt kéziratot ifjúsági irodalomként – a Nobel-díjas Isaac Bashevis Singer ajánlásával – az egyik legnevesebb amerikai kiadó jelenteti meg 1981-ben. A karcsú magyar kötetből ítélhetően jelentősen meghúzva. Az irodalmi díjak, az előkelő szereplés a sikerlistákon, s aztán a külföldi kiadások (Németországtól Olaszországon át Japánig) nyilvánvalóan a hiteles és megrendítő élményanyagnak, az őszinte, természetes hangnak, az érzékletes, tömör fogalmazásnak, a kisvárosi zsidó mindennapok, vallási rítusok aprólékos megörökítésének szólnak.
Egyetlen kifogásunk csak az lehet, hogy az elbeszélő néha életkoránál s a feltételezhetőnél jóval többet tud a nagypolitikai tényekről, realitásokról – nyilván évtizedekkel későbbi történelmi tudását, ismereteit vetíti vissza, s adja szereplői szájába.
| (Egy gyermekkor története az 1939 és 44 közötti Magyarországon. Fordította D. Nagy Dóra, Fekete Márta, Hervay Míra, Tóth Zsófia. Novella Kiadó, Budapest, 2010. 176 oldal, 1990 Ft) |