Emberi maradványok helyett cigisdobozt találtak a jeruzsálemi sírokban
Forrás: Hírszerző
Az izraeli hatóságok szerint hamisítvány az a 300 muzulmán sírhely, amelyeket a hét elején dózeroltak le egy jeruzsálemi temetőben.
A jeruzsálemi városháza csütörtöki közleménye szerint azért emelték ezeket a sírokat, hogy állami földeket szerezzenek meg a tettesek. A közlemény nem nevezi meg, hogy kik az elkövetők.
A sírok eltüntetésekor az Iszlám Mozgalom nevű szervezet azt állította, hogy a Jeruzsálem nyugati részén lévő, és több évszázados temetőben található nyughelyeket nemrég újították fel. Válaszul azt közölte a városháza csütörtökön, hogy valóban eltűntettek 300 sírhelyet, csakhogy azok alatt nem voltak emberi maradványok.
„A városháza és az izraeli földeket felügyelő hatóság kijelenti, hogy a sírokat illegálisan helyezték el az elmúlt hét hónapban, a Függetlenség Parkban, ami közterület. „Nyilvánvaló csalás történt azzal a céllal, hogy törvénytelenül izraeli állami földeket szerezzenek a tettesek”- áll a csütörtöki közleményben, amely szerint bíróság engedélyezte a bontást. A közlemény szerint a markológépek által kiásott sírokban „nem emberek maradványai, hanem cigarettás dobozok, műanyag flakonok, locsolók alkatrészei voltak”.