Iráni weboldalon gúnyolják a holokausztot
Forrás: ATV
Antiszemita karikatúrák eltorzított képet jelenítenek meg az eseményekről.
Egy iráni weboldal a holokausztot „nagy hazugságnak” nevezi és a zsidó történelem eseményeit a valóságtól eltérően ábrázoló karikatúra sorozatot jelentetett meg. Egyes beszámolók szerint a nem a kormányzathoz tartozó kulturális alapítvány által finanszírozott oldal jórészt egy 2008-ban megjelent karikatúrákat tartalmazó könyvre alapul.
A weboldal készítői azt állítják, hogy meg akarják mutatni a világnak, hogy a holokausztot nemcsak hogy teljes egészében a zsidók találták ki, de mindenáron előnyt akarnak kovácsolni belőle. Az előszó szerint a könyv célja, hogy leleplezze a holokausztnak nevezett, 6 millió zsidó II. világháború alatti tervszerű kiirtásáról szóló „nyilvánvaló hazugságot.” A könyv írói szerint „a holokauszt az a hazugság, amivel a zsidó megszállók igazolják Palesztina megszállását, és az évek során elkövetett sok bűncselekményüket.”
Az oldalon horogkeresztet ábrázoló ikonokra való kattintásokkal lapozgatva, a zsidók története a II. világháború előtti időktől fogva sajátos módon tárul az olvasók elé. Minden oldalon sértő, támadó és durva antiszemita ábrázolásokat, illetve nyelvezetet használó karikatúra és szöveg látható. Leírja, hogyan „fabrikálták” a zsidók a gázkamrák létezését, azért, hogy ezzel elnyerjék a világ szimpátiáját és anyagi kárpótlást kapjanak az elszenvedett gyötrelmekért.
„Később a elszánt zsidó művészek mentális és képzelő erejüket használva a világ más részein számos gázkamrát, krematóriumot létesítettek” – állítják a szerzők. Az oldal azzal is vádolja a „cionista zsidókat”, hogy az „egész világ elpusztítására” elegendő atomfegyvert halmoztak fel. Évekkel ezelőtt világszerte ismertté vált az újságok főcímeiből, hogy Mahmud Ahmedinedzsád iráni elnök a holokausztot „tündérmesének” nevezte.
A Yad Vashem Intézet csütörtöki állásfoglalása szerint ennek a weboldalnak az elindítása most az Iránból terjesztett legutolsó támadás, amely tagadja a holokausztot és kísérletet tesz azok befolyásolására, akik figyelmen kívül hagyják a történelmi tényeket.
„A weboldal antiszemita karikatúrákkal illusztrált vulgáris és cinikus megközelítése, kombinálva a holokauszt tagadásával és a tények eltorzításával jelzi, hogy Irán figyelmen kívül hagyja a valóságot, a holokauszt, a zsidó nép és Izrael létezésének igazságát” – folytatódik a Yad Vashem Intézet állásfoglalása.