Fórum a Budavári Zsinagógáról
2010. július 29. csütörtök, 17:00 órától
A Budai Polgárok Társasága és a Budavár Szövetség szakmai és lakossági fórumot szervez a Budavári Zsinagógáról 2010. július 29-én 17 órakor, a Budapest I. kerület Krisztina tér 1. szám alatti épület Dísztermében.
A budavári polgárok érdeke, hogy a Budai Várban és környezetében folyó, közösségi tulajdonban lévő ingatlanokat érintő, felújítások, fejlesztések a környéken élők véleményének minél nagyobb mértékű ismeretében és a lehető leggyorsabban valósuljanak meg. Ennek elősegítésére alakult meg 2009 elején a Budavár Szövetség, amely feladata a felújításokkal, fejlesztésekkel kapcsolatos elképzelések, tervek, javaslatok megismertetése a polgárokkal, valamint a polgárok véleményének javaslatainak összegyűjtése, megjelenítése, a döntéshozókhoz történő eljuttatása és a vélemények képviselete.
A Budavár Szövetség a Budavári zsinagóga mellett foglalkozik a Dísz téri, volt Honvédelmi Minisztérium épületének sorsával, Mátyás templom mellett feltárt középkori temető a Várbazár, és a vári lakások ügyeivel is.
Ezen a rendezvényünkön a Budavári Zsinagógával foglalkozunk, bízunk benne, hogy a fórumon bemutatásra kerülő filmből és a meghívott neves szakemberek információi, javaslatai alapján megismerhetőek lesznek Budavári Zsinagóga történetének legfontosabb eseményei és a feltárással, valamint a Budavári Zsinagóga jövőjével kapcsolatos elképzelések is.
A fórum további céljai közé tartozik egy olyan munkacsoport megalakításának előkészítése, amelynek feladata a Budavári Zsinagóga feltárásához szükséges feltételek felmérése és a feltételek biztosításának elősegítése.
Szeretnénk, ha a fórum résztvevői javaslataikkal, esetleges felajánlásaikkal hozzájárulnának a 2010 őszén megnyitásra kerülő, a Budavári Zsinagóga történetét és lehetséges jövőjét bemutató kiállításhoz.
További részletek, információk a www.bvsz.hu és www.budaipolgarok.hu honlapokon.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők:
Budavár Szövetség, Budai Polgárok Társasága
Időpont: 2010. július 29. csütörtök, 17:00 órától
Helyszíne: Budapest I. ker., Krisztina tér 1. Díszterem
| A Mendel Jakab-féle budavári zsinagóga
1964-ben a Budai várban végzett felújítási munkálatok miatti ásatások alkalmával Zolnay László vezető régész felfedezett egy épület maradványt, melyről Scheiber Sándor professzornak köszönhetően kiderült, hogy az elveszettnek hitt Mendel-féle zsinagóga, melyet 1461-ben építettek. Kora egyik legnagyobb európai zsinagógája volt, méreteiben csak a regensburgi múlhatta felül. Késő gótikus stílusban épült, kéthajós, középen három oszlopos, 9 m magas csúcsíves boltozatokkal is lefedett, gazdagon tagozott nagyméretű csarnok külmérete 26×11 méter. A zsinagóga hányattatott sorsának fontosabb évszámai:
Scheiber Sándor professzor az 1960-as években talált is támogatókat a zsinagóga feltárásához és helyreállításához, az akkori politika azonban ezt nem tette lehetővé, így a maradványokat visszatemették. Az 1990-es évek óta Budai Aurél építészmérnök, Zolnay egykori munkatársa folytatja a harcot, hogy a zsinagógát minél előbb bemutathassák a nagyközönségnek. Erre több tervet készített, a „minimális program” mintegy 200 millió forint értékben, a zsinagóga feltárását és a maradványok látogathatóságának biztosítását tartalmazza. A másik változat pedig egy komplex- múzeumot, kiállító termeket, irodákat, raktárat is tartalmazó helyreállítási és építési munkálatokat tartalmaz, ennek költsége 400 millió forint körül lenne. Több civil próbálkozás ellenére eddig sajnos nem sikerült előteremteni a pénzt a munkálatokra. |