Bóherököl, vasököl
Szőcs László / Forrás: Népszabadság
A zsidó vallás jobb bokszolóvá tesz, a bunyó pedig összeszedettebb, elkötelezettebb zsidóvá – állítja Yuri Foreman. Az ellenfelei mellett három ország kultúrája között is őrlődő New York-i rabbinövendék fél évig a Boksz Világszövetség (WBA) profi világbajnoka volt Papp Laci egyik súlycsoportjában.
Mondjuk-e valakire, hogy „visszadobta a törülközőt”? Nemigen, pedig akár mondhatnánk is: ez történt ugyanis nemrég a New York-i Yankee stadionban. A bíró engedte tovább öklözni az annak dacára küzdeni akaró Yuri Foremant, hogy jobb térde végképp felmondta a szolgálatot – éppen a WBA profi szervezet nagyváltósúlyú világbajnoki döntőjében. Mire az edzője behajította a frottírt. Aki utólag visszanézi az interneten a felvételt, ugyanazt látja, mint a helyszínen húszezer, az amerikai tévében pedig csaknem kétmillió ember: az elementáris elszántságot a bunyóra. A Puerto Rico-i Miguel Cotto jobban állt a pontozásban, amikor a kilencedik menetben technikai KO-val vége lett a találkozónak, és így élete első profi vereségét mérhette a címvédő izraelire. Valahogy mégis Foreman kitartása marad meg utólag az emberben. Az egyébként kiváló – a kisváltó- és a váltósúly után egy harmadik súlycsoportot is meghódító – Cotto meg talán azt hiheti: a rabbinövendékek mind ilyen kemények. A kilencedik menetre 71-et sikerrel „ütött a Tóra” –ez 25 százalékos találataránynak felelt meg
– Nem tudom, valahogy a bunyó nekem nem erőszakos sportként jön át. A védekezés művészete ez. Abból áll, hogy kicselezzük az ellenfelet. Az amerikaifutballban például sokkal több a durvaság, gyakoribb az agyrázkódás – mondja a napokban harmincéves, éppen Brooklynban lábadozó fiatalember, amikor végre összehozzuk az interjút, felesége segítségével. A pécsi születésű Leidecker Leyla, fotómodell, filmes és ugyancsak (de: amatőr) ökölvívó (!) férje most sajnálatosan hosszan ráér a térdműtéte miatt, hogy újságírónak nyilatkozzon. – Egyelőre lábadozom, nem készülök újabb meccsre. Halasztom a tanulmányaimat is egy időre – mondja a marcona külsejéhez képest meglepően szelíd hangú Yuri Foreman, aki a hétvégére azért útba ejti a lubavicsi hászid közösség egy New Jersey állambeli vendégházát. A nem meglepő módon a boksz révén megismerkedett pár ott ünnepli a zsidó szombatot.
Egyfelől: orosz (belarusz) születésű, Izraelben nevelkedett ortodox zsidó, aki rabbitanulmányokat folytat egy New York-i jesivában. Másfelől: homokzsákokat, illetve hús-vér embereket püfölő vasököl. Hogyan jön össze e kettő? – kérdezem. – Erősítik egymást, mégha az egyik spirituális, a másik pedig testi tevékenység is. A zsidó vallás jobb bokszolóvá tesz, a bunyó pedig jobban koncentráló, így összeszedettebb, elkötelezettebb zsidóvá – mondja enyhe orosz akcentussal az akkor még a Szovjetunióhoz, ma már Belaruszhoz tartozó Gomelben (Homel) született Foreman. A kis Jurijt, a szintén odavalósi Andrej Gromiko kései földijét bizony megverik egyszer az uszodában a nagyobbak, ezért viszi le anyja az edzőterembe. Később a szegénységben élő család az észak-izraeliHaifába vándorol ki, noha nem sokkal előkelőbb környékre: arab negyedben találnak otthonra. A ringben – legalábbis a kezdeti gyanakvás leküzdése után – nem számít, hogy ki melyik néphez tartozik. Muhammad Ali vagy a kilencvenes évek sztárja, Mike Tyson a kis Foreman példaképei. Az azonban komoly gondot jelent: Izraelben nemigen dívik a boksz. Előfordul, hogy az edző erkélyére függesztett homokzsákkal kell beérnie. Immár évtizede él ezért Brooklynban. Megnyeri a New York-i „aranykesztyűket”, azaz a Golden Glovest, az egyik legismertebb amatőr bajnokságot. Erre profi karrierre vált, sőt felzárkózik a zsidó világbajnokok, Barney Ross vagy saját nemzedéktársai, az egyaránt posztszovjet emigráns Dmitrij Szalita ésRoman Green berg sorába is. Mármint az öklével.
A fejét Mózes öt könyvének tartogatja. – Ő volt a legkevésbé felkészült a csoportomban, de aztán csak úgy szívta magába a kemény tényanyagot. Egyébként nem egy keménykedő gyerek. Kedves, laza srác – mondta róla tanára, DovBer Pinson rabbi. A vallási előírásokat persze sportolóként is be kell tartania: nem ehet akármit, és a Cotto elleni mérkőzés estéjén is a szálláshelyén maradt a sábesz kimeneteléig. – A bokszvilágot nem foglalkoztatja a zsidóságom, a vallási közösség pedig, ahová járunk, nem a bunyóst látja bennem –így Foreman. Amerikában élő orosz zsidónak tartja magát, és – mivel élete harmadát most már az Egyesült Államokban élte le – az angol szó jön legkönnyebben a szájára a három nyelv közül. Különösen, hogy feleségével is így beszélnek otthon. Arra a kérdésemre megkerüli a választ, hogyan képzeli el önmagát húsz év múlva – esetleg edzőként-e vagy egy hitközség rabbijaként.
– Egyelőre az a célom, hogy folytassam a tanulmányaimat. És visszatérek a ringbe is – feleli diplomatikusan, mi lesz, ha majd a sarokba vághatja végre a mankót.
