Jó szombatot – Shabat Salom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 18:30 óra.
hanuka.jpgSzombat ünnepén a zsidó népnek a zsidó vallási törvények alapján tilos bármilyen munkát végezniük, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is.
A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 19:31 óra után.
A Tórából ezen a héten a „Ki Távó” hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
KI TÁVÓ
Ezen a héten a Ki távó heti szakaszát olvassák a zsinagógákban. Jelentése: „Midőn bemégy”. Kánaán országába, akkor a föld zsengéjéből népünnepély keretében vinni kellett egy kosárkával a jeruzsálemi Szentélybe.
A valóságban a hét kiemelt növény (búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajfa, és méz /datolyaméz/) tizedét adták át a papnak gyönyörű ima kíséretében. „Vándor arámi volt az atyám, lement Egyiptomba. Mint jövevény élt ott, csekély számban és ott nagy, hatalmas, és nagyszámú nép lett…”
A szöveg valószínűsíti, hogy más áldozások bemutatása is imákkal volt egybekapcsolva. A Szidra áldásokat és átkokat is tartalmaz. „És lesz, hogyha hallgatva hallgatsz az Örökkévaló szavára, áldott leszel a városban és áldott leszel a mezőn. Áldott lesz méhednek gyümölcse, és földed gyümölcse.” Választani lehet az életet, az áldásokat.
Hosszú sorok sorolják a retorziókat, az intelmeket. Mi találjuk meg a követhető utat, amelyet Mózes össze is foglalt számunkra. „Őrizzétek meg tehát a Szövetség szavait és tegyétek meg, hogy boldoguljatok mindenben, amit cselekesztek ”
Deutsch Gábor
(Forrás: OR-ZSE)