Feltárásra vár a budai Vár legnagyobb zsinagógája
Szilágyi Iván Péter
„Anjou Nagy Lajos a XIV. század környékén kiűzte a budai zsidókat régi lakhelyükről. Később visszatérhettek a budai Várba, a Táncsics Mihály utcába, amely a Bécsi-kapu közelében található.
A sors furcsa fintoraként azokba a házakba települhettek vissza, amelyek korábban az őket kiűző király kegyeltjeinek lakhelyéül szolgáltak. A megalázó száműzetésből előkelő negyedbe kerültek. A Várban és környékén élő zsidóságot sosem nézte jó szemmel a helyi keresztény polgárság, s kiűzésüket követelték az uralkodóktól. A török kiűzését követő újbóli megtelepedés korszakában ezért szívesebben telepedtek a földesúri birtokként befogadóbb légkörű Óbudán, és Pesten, kezdetben az Orczy báró magántulajdonát képező hatalmas „udvarban”, majd a külvárosban, a mai Király utca környékén – Nyilatkozta honlapunknak Toronyi Zsuzsanna a Magyar Zsidó Levéltár vezetője.
A Bécsi Kapu környékén hagyományos, mai értelemben vett gettó működött?
Nem volt gettó, inkább egy zsidó utca mindkét oldalán házakkal. Egyik legérdekesebb forrásunk Kohen Efraim budai rabbi döntvénye, akitől egyszer azt kérdezték: „Tartózkodhatnak e az egyik házban kohaniták, ha a szemközti házban halott van? ” Kohen Efrájim válaszából tudjuk, hogy a két ház között függőfolyosós átjáró volt, hiszen azt elemzi, hogy egy légtérnek számít–e a két épület. A zsidó prefektusi tisztséget betöltő Mendelek privát zsinagógájáról volt szó.
A Bécsi kapu zsidó közössége vallásilag milyen irányultságú volt?
Sokszínű, imádkoztak askenáz és szefárd zsidók is. Már Mátyás korában is erős, jelentős zsidó közösség működött a Várban.
Mátyás király hogy viszonyult az izraelita közösséghez?
Úgy, mint az összes kortársa… Tény, hogy átszervezte adóztatásuk rendszerét. Innentől kezdve nem egy keresztény főúr funkcionált „zsidó bíróként” és ítélkezett a közösség ügyeiben. Mátyás kinevezett egy zsidó származású közvetítőt, amely pozitív és felvilágosult lépés volt. Nem új találmányról volt szó, ez rendszer működött a babilóniai száműzetés idején is.
Milyen élete volt a török időkben Buda zsidóságának?
A korabeli források szerint az iszlám fennhatóság alatt lévő országokban liberálisabb valláspolitikát folytattak, mint a keresztény Európában. Az is igaz, hogy ekkor még friss volt a zsidók Spanyolországból való kiűzetésének emléke, amely negatívan befolyásolta a zsidók történelmi emlékezetét. Spanyolhonból való kiüldözésüket óriási tragédiaként élték meg, sokan nehezteltek emiatt a keresztény vezetésre és az inkvizícióra.
A zsidóság mennyire volt jelen Buda kereskedelmi életében?
A budai zsidók a fennmaradt források alapján kereskedelmi kapcsolatban álltak a keresztény Európával és a muszlim Török Birodalommal is. A korabeli viszonyok között – ahogy a Római Birodalom felomlása óta megfigyelhető – zömmel zsidó kereskedők látták el a két nagy kultúrkör közötti közvetítői szerepet. Ennek egyik oka, hogy a zsidó közösségek eltérései ellenére is volt közös nyelvük, jogrendszerük, szokásjoguk a világ más részein élő zsidókkal. A judaizmus határokon átívelő hagyományai nemzetközi emberekké, tehát kiváló külkereskedőkké és diplomatákká tették a zsidókat, akik Béccsel és a Török Birodalommal is kapcsolatban voltak. Ugyanakkor óvatosan kellett bánniuk ezekkel a kapcsolataikkal, mert könnyen megvádolhatták őket pl. kémkedéssel. Buda ráadásul a Duna-mentén fekszik, így az összes szentföldi zarándoklat áthaladt a városon. Vannak források arról, hogy a helyi zsidók az erre járó, átutazó rabbikat kérték fel, hogy „paszkenoljanak”, azaz vallási kérdésekben, rabbinikus döntéseket hozzanak, mivel a budai zsidó közösségben nemigen akadt tudós rabbi – leszámítva pl. Kohen Efrájim itteni működését.
Hogy nézett ki Buda zsidó arca, hol imádkozott a közösség?
Az akkori zsinagógákat nem úgy kell elképzelni, mint mai megfelelőiket. Nem a város közepén álló, hatalmas és reprezentatív épületekről volt szó, ezt a korabeli rendelkezések is tiltották, és a zsidó szokások is mást követtek. Schulhof Izsák Budai krónikájából tudjuk, hogy Budán is számos kisebb imaszoba működött frigyszekrénnyel (ebben tárolták a tekercséket) és bimával (amelyeken felolvasták a tórai részleteket). Csupán egy nagyobb zsinagóga lehetett: a visszatemetett budai zsinagóga, amely Budai Aurél becslései szerint a város második legnagyobb épülete volt.
Buda visszafoglalása idején a zsidók tényleg a törökök oldalán harcoltak? Sokan és sokszor vádolták meg ezzel a közösségünket, mindmáig szemünkre vetve az 1686-os állítólagos árulást.
A zavaros helyzet általában kedvez a kisebbségek, a zsidó közösségek elleni indulatok megerősödésének. A törökellenes harcot a keresztény Európa keresztes hadjáratként kommunikálta, így nyilvánvaló, hogy a szintén nem keresztény zsidó közösséget is a legyőzendő kategóriába helyezték. A 17. században szinte állandósult a háborúskodás a területen. Az 1683-as (akkor még sikertelen) felszabadító hadjárat idején terjedt el a rágalom, hogy a zsidók a törökök oldalán keményen védték Buda várát. Ennek hatására Itáliában, Pádovában pogrom tört ki a helyi zsidók ellen. A zsidó közösséget végül az mentette meg, hogy egy szerzetes, aki az ostrom idején Budán járt, megcáfolta a rágalmakat, és ezzel megmentette az itáliai város zsidóságát. A padovai zsidók még sokáig ünnepelték a „budai purimot”, csodás megmenekülésük évfordulóit. Az 168 évi felszabadító hadjárat során a város zsidó lakosságának jelentős részét lemészárolták, vagy foglyul ejtették és elhurcolták. Erről az időszakról a már említett Schulhof Izsák Budai Krónikája, valamint Kis-és Nagy gyászdala emlékezik meg, élvezetes képet festve az ezt megelőzően Budán élő, virágzó zsidó közösségről.
Mi történet ezután? Visszatértek a zsidók Budára?
Buda zsidó közössége ezt követően már sosem volt igazán jelentős. A városi polgárság folyamatosan kérvényezte a zsidók kiűzését, mindenféle korlátozó rendelkezéseket hoztak, aminek következtében sokan a rohamosan fejlődő óbudai, majd a pesti közösségbe költöztek.
Milyen emlékei ismertek a budai közösségnek?
A budai zsidó közösség történetének kutatása szinte egyidős a magyarországi zsidók történetének vizsgálatával. Az emancipációt elnyerő közösség igyekezett felkutatni történelmi gyökereit, mintegy hivatkozási alapot teremtve a kortárs politikának. Ebben a történetírói tradícióban kiemelt szerepet kapott a Mátyás korabeli zsidó közösség. A krónikák szerint a Budára bevonuló királyi párt díszruhás, Tóratekercsekkel felvonuló zsidók fogadták, akik a feudális Európában egyedülálló módon kardot viseltek az oldalukon. Egy héber feliratos díszkardot, amely az Andrássy gyűjteményhez tartozott, Löw Lipót, majd Kohn Sámuel is Mendel prefektus kardjaként ismertetett. Mendel prefektus saját pecsétet is használt, ami szintén óriási dolog volt abban az időben. A pecsétet Mandl Bernát találta meg a kassai levéltárban, s a pecséten szereplő kép alapján a Magyar Zsidó Múzeum 1935-ben plakettet készíttetett a később munkaszolgálatosként elpusztult Örkényi Strasszer Istvánnal. A Táncsics Mihály utcában a ma is látogatható zsidó imaházat az 1964-ben tárták fel, együtt a vele szemben 1460-as években épület nagyzsinagógával, melyet aztán később visszatemettek. A Várnegyed területén ezenkívül több helyen sírköveket, temetőket fedeztek fel. Az 1686. előtti sírkövek feliratait Scheiber Sándor publikálta.
Miért temették vissza a legendás imahelyet?
A feltárást követően, 1964-65-ben temették vissza. Természetesen voltak racionálisan megfogalmazott érvek, de többek véleménye szerint ez elsősorban kultúrpolitikai döntés volt. Ezekben az években a zsidók hangsúlyos köztéri jelenléte nemkívánatos volt, ráadásul a hatvanas évek elején nyitották meg a középkori soproni zsinagógát és mikvét is, – talán úgy érezték, hogy ennyi elég. Ez ugyanaz az időszak, amikor számos zsinagógát eladtak, – nem egyet erős presszió hatására – majd a felismerhetetlenségig átalakítva új funkciót adtak nekik. A gyöngyösi zsinagógát például spenótzöldre festették és raktárrá alakították át…
Talán jegyezzük meg, hogy mindez a szocializmus idején történt.
Húsz évvel a holokauszt után nagyon sok vidéki város zsidó közösségére helyben már semmi más nem emlékeztetett, csak a zsinagóga. Most jelent meg a Zsidó Levéltár legújabb kiadványa, melyben a zsidó tárgyi örökség 1945 utáni sorsáról közlünk levéltári forrásokat. Címlapján egy olyan vidéki zsinagóga képével, amelyet az 1980-as években magánháznak alakítottak át, igen brutális módon: az eredeti nyílásokat befalazták és házgyári ablakokat vágtak az oldalába. Ilyen körülmények és „kultúrpolitika” közepette esély sem volt a budai nagyzsinagóga felújítására. Talán még akkor sem tárták volna fel, ha nem kellett volna pénzt költeni rá. Ebből az időszakból nagyon kevés zsinagóga maradt meg Európában, ezért ez nemzetközi szinten is fontos lelet, kiásása tudományos szenzáció lenne. Jelentőségéről, illetve a kultúrpolitikai „kanyarokról” 2009-ben film is készült, „Egy betemetett zsinagóga Budán”, kiváló szakemberek részvételével.
Van esély a budai nagyzsinagóga feltárására?
Olyan világban élünk, hogy amit meg akarunk oldani, meg is tudjuk-zárja interjúnkat Toronyi Zsuzsa. Reálisan hozzátéve: „Közállapotainkra tekintettel egy biztos: amíg a földben marad, biztonságban lesz, mindenféle szakmai és ideológiai veszélyektől, kisajátításoktól.”
