Klezmer fesztivál Balatonfüreden
Forrás: Népszava
A klezmer jegyében telnek a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál következő napjai: kedden és szerdán rendezik meg az I. Magyarországi Klezmer Fesztivált a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ szabadtéri színpadán.
A szervezők tájékoztatása szerint a Balatonfüredre ellátogatóknak különleges zenei élményben lehet részük, hiszen a hagyományos klezmer mellett a zsidó és a cigányzene, illetve a kelta muzsika ötvözete is felcsendül.
A cigány és zsidó zene közös hangján szólal meg a Fellegi Balázs énekes kezdeményezésére világ- és népzenét játszó muzsikusokból összeállt Fellegini KlezmerGipsy Band, amelyet a virtuóz cimbalmos, a Zeneakadémia népzene szakának tanára, Balogh Kálmán vezet.
A fesztiválon fellép a magyarországi klezmer zene koronázatlan királya, az alapítása 20. évfordulóját idén ünneplő Budapest Klezmer Band, de az érdeklődők meghallgathatják a tradicionális klezmert és szefárd zenét játszó ötéves Klezmerész Együttest is.
Kelta dallamokat játszik az ír és skót zenészekből álló Kan, amely a csodálatos hangú ír énekesnővel, Aine Whelannal lép színpadra.
A kétnapos esemény csúcsa a Budapest Klezmer Band és a Kan közös produkciója, a Celt&Klez lesz, amely a klezmer és kelta zenei hagyományok különleges ötvözetét mutatja be.
A közös zenélés rögtönzésen alapul majd, hiszen a vendég együttes kedden érkezik csak Magyarországra – árulta el az MTI-nek Jávori Ferenc, a Budapest Klezmer Band alapító-vezetője. Az idei év további fellépéseiről szólva kiemelte Joshua Sobol Gettó című színművét, amely októberben kerül színre a Pécsi Nemzeti Színházban az Európa Kulturális Fővárosa program részeként.
Mint elmondta, most fejezte be a darabhoz írt zenei anyagot, amelyet a Budapest Klezmer Band élőben játszik majd az előadásban, ahogy a Madách Színházban a Hegedűs a háztetőn című musicalben, illetve Győrben a Purim című balettben tette. A Gettó főszerepét Haumann Péter alakítja, rendezi Béres Attila.