Kitört a botrány: történelemhamisító az észt elnök?
Forrás: Kitekintő
Toomas Hendrik Ilves észt elnök izraeli látogatása során tartott beszédét élesen támadta a Haaretz lap, történelemhamisítónak nevezve a balti állam vezetőjét.
Elítélte az észt elnök beszédét, melyben párhuzamot vont a két állam történelme között. „Beszédében a vendégünk egyetlen szót sem szólt a Holokausztról, sem a II. világháború kezdetekor Észtországban élő zsidók sorsáról” – szerepel a kritikában.
A lap kiemeli, hogy Észtország lakóinak jórésze örömmel fogadta a nácikat a háború során, felszabadítónak tartva őket és együttműködve velük. A szerző szerint amikor Németország elfoglalta Észtországot, 3500 zsidó a Szovjetunióba menekült, „az ottmaradó ezer emberből a nácik és észt segítőik megöltek 993-at. A nácik lágereket tartottak Észtországban, ahova számos zsidót szállítottak és öltek meg. Az észtek közül többen a lágereket őrizték.”
A lap elismeri, hogy Ilves nem tagadja a Holokausztot, de torzítja annak fogalmát, amiért történelemhamisítónak számít. Álláspontjuk szerint Kelet-Európa vezetőihez hasonlóan Észtország is – egyenlőségjelet téve a náci és kommunista rezsimek bűntettei közé – tagadja, hogy a Holokauszt egy unikális tragédia volt.
Az írásra a köztársasági elnök hivatala is reagált, emlékeztetve, hogy Toomas Hendrik Ilves Jad Vasemben tett utazása során ezt a bejegyzést írta a vendégkönyvbe: „Fejet hajtok a Holokauszt áldozatai millióinak emléke előtt. Sosem szabad megfeledkeznünk erről a szörnyűségről. Az emberiség és emberiesség ellen elkövetett iszonyú bűntett újra és újra emlékeztet minket arra, hogy soha, sehol sem engedhető meg totalitárius, embertelen rezsimek hatalomra kerülése”.