Abajudaja – Júda népe
Mazsihisz / La Historia se Repite
Júda népe – ezt jelenti a fenti kifejezés luganda nyelven, vagyis Uganda egyik hivatalos nyelvén. Júda népe egy körülbelül ezerötszáz fős közösséget jelöl, melynek alapító atyja, Semei Kakangulu még 1919-ben vette föl a zsidó hitet.
A keresztény hiten nevelkedett katonatiszt annak rendje és módja szerint körülmetéltette magát és fiait. Kilenc évvel később, halálakor mintegy háromezer híve volt az önkéntes zsidó közösségnek Ugandában, ahol a lakosság nagyobb része keresztény, kisebb része pedig moszlim.
Abajudaja népe viszonylagos békeségben élt 1970-ig, ekkor azonban Idi Amin Dada, a később hírhedt zsarnokká váló katonatiszt került hatalomra az országban, aki nem nézte jó szemmel a zsidó közösséget és számos tagját zaklatásokkal kényszerítette a kereszténységre való áttérésre. (Idi Amin egyebek közt az Entebbében is zajló légikalóz akcióban vált hírhedtté: nyugatnémet és palesztin terroristák az ő vendégszeretetét élvezve őrizték itt izraeli túszaikat, amíg egy izraeli kommandó ki nem szabadította őket.)
A nehéz években Abajudaja népének egy része titokban gyakorolta hitét. 1979, a diktátor bukása nagy megkönnyebbülést váltott ki körükben. Azok, akik hűek maradtak hitükhöz, azóta külföldi segítséget is kapnak: ennek segítségével fejlesztik közösségüket és építették föl iskolájukat. A külföldi zsidó közösségek segítségével bevezették a villanyt falvaikba, kutakat fúrtak, s mam ár van orvosi rendelőjük, iskolájuk, vendégházuk és megpróbálnak bekapcsolódni az ökoturizmusba.
Más ágazatokban is szerencsét próbáltak. Egyik helyi vezetőjük, J. J. Keki, szövetkezetet alapított keresztény és moszlim farmerekkel, ahol kávét termelnek, amit Mirembe Kawomera/Delicious Peace fantázianéven kóser üzletláncoknak árusítanak. A Kulanu (Együtt mindannyian) amerikai zsidó szervezet segít nekik csirkefarmot építeni, szárított gyümölcsöt termelni és méhészkedni.
A Kulanu segített nekik saját zenei CD-jük elkészítésében is: ebben afrikai dallamokkal kísérik a héber zsoltárszövegeket.
Az „Abayudaya – Music from the Jewish people of Uganda” című albumot 2005-ben Grammy-díjra is jelölték a hagyományos zene kategóriájában.
avayudaya.jpg