Alternatív zsidó oktatás Magyarországon
Bednárik András
Manapság az ember, ha judaizmussal, zsidósággal kapcsolatos tanulmányokat szeretne folytani, sokrétű szolgáltatás-hálózat áll a rendelkezésére.
Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem évszázados hagyományokkal rendelkező, az ELTE, a Nyugat-Magyarországi, vagy a Pázmány Péter karain, klasszikus módon hallgathatunk judaisztikát. De akinek nincs lehetősége vagy ideje, hogy intézményesített kereteken belül tanuljon, hová fordulhat? Itt a megoldás.
jmp_akademia_logo_mini.jpg |
Az Internet tér és idő nélküli lehetőségeit kihasználva jött létre a Jewish Meeting Point oktatási programja, a JMPoint Akadémia. A több éves előkészítő munkák eredményeként egy mindenki számára nyitott, két éves tanulóprogram indult meg a közelmúltban, mely részletekbe menő és színvonalas anyagokkal szolgál. Alapozó zsidó ismereteket szerezhet itt bárki, egy gyors és ingyenes regisztráció során, s a „hallgató” két év alatt mély és biztos tudás birtokába juthat. Természetesen a program mindenki számára élmény, hiszen a hagyományos kultúra, vallás és történelem megismerése mellett alkalom nyílik egészen más nézőpontok vizsgálatára és megvitatására is. Mindezt a lehető legkényelmesebb formában, hiszen minden lecke feldolgozása a saját időnkhöz és lehetőségeinkhez alakítható. Az első szemeszter témái feldolgozzák a zsidó hagyományok, ünnepek és szokások alapjait. Kitér zsidó nép és vallás általános, illetve a magyar zsidóság történelmére és górcső alá veszi a zsidó háztartás alapjait, a kóser konyha előírásaival és a zsidó nő szerepével.
szabad_zsido_tanhaz.jpg |
Hasonló módon, viszont más szemszögből tárgyalja a zsidó kultúra, vallás és történelem kérdéseit a Szabad Zsidó Tanház, mely a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat zsidó politikai és kulturális folyóirat szervezésében indult útnak a Bálint Zsidó Közösségi Házban. Az előadások során modern korunknak megfelelő kérdéseket taglalnak, amelyekre a zsidóság kultúrából merített korszerű válaszokat próbálnak adni. Így például Oberlander Baruch rabbi mesél a kabbalában fellelhető erotikáról. Hasonló témában tartott előadást Sturovics Andi, aki a judaizmus és az erotika viszonyát boncolgatta, míg Balázs Gábor a tradíció hagyományos férfi és női szerepeit tárta elénk. Ezek mellett természetesen neves előadóktól hallgathatunk cionista politikatörténet mellett két világháború közötti asszimilációs törekvéseket is.
Folytathatnánk még a sort vallásfilozófiai és történeti témák sokaságán, melyek során megismerhetjük a neológia, ortodoxia és reform zsidóság nézőpontjait Heller Ágnes, Balázs Gábor, Tatár György vagy Kelemen Katalin óráin. A Szabad Zsidó Tanház mintegy leszármazottja az egykori hallgatói és előadói mozgalmaknak, mint többek között a Yahalom Zsidó Szabadegyetem, és példaképének tekinti az 1920-as évek Frankfurtjában működő Franz Rozenzweig és Martin Buber neve fémjelezte a Freie Jüdische Lehrhaus népfőiskolai mozgalmát.
Ha mégis inkább az intézményesítettebb, de mégsem annyira kötött formákat preferálnánk, ott van az újnak csak Magyarországon mondható Florence Melton Adult Mini-School. Az angol cím ne riasszon el senkit, ugyanis ez a név a Jeruzsálemi Héber Egyetem oktatási programját takarja, mely tantervében kifejezetten a diaszpóra zsidóságának lett kidolgozva, magyar nyelven. Itthon a Hillel Zsidó Oktatási Alapítvány és a Frankel Leó utcai zsinagógának köszönhető a létrejötte. Ez talán a legvallásosabb program az eddigiek közül, és elengedhetetlen ismeretek nyújt egy hagyománytisztelő és tartó, vallásos életmód iránt érdeklődő hallgató számára. Balázs Gábor segítségével praktikusan, lépésről lépésre mélyedhetünk el a zsidó élet és hit hétköznapi megélésének fortélyaiban, a komplett zsidó vallásos rendszer megismerésével.
Ez ugye a felnőttek számára érdekes, akik szeretnének valódi, gyakorlati ismereteket is szerezni a szövegek és parancsolatok elolvasásán túl, azonban a Hillelnek vannak gyermekprogramjai is. A nekik szánt Talmud Tórán kívül itt érdemes szót ejteni egy remek honlapról, a Zsidongóról, ahol különböző játékokkal, színesen, dalosan ismerheti meg gyermekünk a zsidó ünnepeket.
Bereshit.JPG |
De ha már a Héber Egyetemet is megemlítettük, pár szóval érdemes kitérni a JDC Bereshit nevét viselő programjára is, melynek a nagy része idén már letelt, de a hátralevő programokra még lehet regisztrálni. A Bereshit célul tűzte ki, hogy Európa országaiba olyan előadókat hozzon, akikkel nem mindenkinek van lehetősége találkozni.
Így nemrég itt volt prof. Moshe Idel a Jeruzsálemi Héber Egyetem kabbala-tudósa, a Bar-Ilan Egyetemről Elisheva Baumgarden tartott nagyszerű előadást középkori zsidó történelemből. De itt voltak a Jeruzsálemi Héber Egyetem Biblia tanszékének kitűnő professzorai, Yair Zakovitch és Avigdor Shinan is.
Ezek mellett számtalan kolel, nagyon vallásos témájú oktatási program áll lehetőségként, mint a Lativ Kolel, a Tikva Hungary vagy a Chabad-Lubavics Szabadegyeteme. Ezek a tanulócsoportok a zsidók, főleg vallásos közösségeinek újjáélesztésén dolgoznak serényen, és mindig nyitottak az új arcok befogadására, akiknél egyetlen feltétel a halachikus származás.
lativ_foundation.JPG |
A Lativ barátai Alapítvány szervezésében hetente több alkalommal különböző szinteken van tanítás a Visegrádi utcai zsinagógában, alap szinten hétfőn és szerdán, míg emelt szinten tetszőleges napokon. A koraesti időkben tartott órák keretében alapszinten zsidó identitás képzést nyújt, megismertetve a vallás, a tradíciók és rituálék valódi tartalmát, de emellett lehetőség van elmélyülni a zsidó történelem és a jiddis irodalom világában.
Emelt szinten halachát és talmudot tanítanak. Mindenki számára biztosítják a héber nyelv tanulását három különböző szinten. Oktatóik mindegyike különböző egyetemeken tanít. Minden 15-35 év közötti fiatalt várnak, a melynek egyetlen feltétele, hogy az jelentkező halachikusan legyen zsidó. A csoport tagja ösztöndíjat kapnak, s rendszeresen részt vehetnek külföldi kirándulásokon.
A Király utca 16-ban kezdi meg immáron ötödik szemeszterét a Tikva Hungary is. Ez a megújult kolel angol, héber és magyar nyelvű hevruták keretében mélyíti el tudásunkat a zsidóságban. Van ingyenes héber nyelvtanulás, modern, videokonferenciás oktatás és péntek esténként átélheted a közösségi sabesz hangulatát is. Mindez egyetlen feltétele az, hogy anyai ágon, tehát halachikusan légy zsidó, viszont mindkét esetben ösztöndíj jár a tanulásért!
tikva_hungary.JPG
A kilencvenes évek elejétől fogva rengetegen dolgoznak azért, hogy ma egy zsidó ne csak „amúgy” legyen zsidó, hanem ismerje meg ősei rá hagyományozott üzenetét. Ma, ebben a zilált helyzetben sokféleképpen éljük meg azt a közös pontot, amit úgy hívunk zsidóság. Rengetegen vannak, akik azért dolgoznak, hogy ez a sokakban még üres szó megteljen tartalommal, hiszen egyénileg nincs zsidóság. Csak közösségben van. És kinek így, kinek úgy, de megvan minden lehetőségünk, hogy az a sok ezer éves ajándék és hagyomány, amit az őseink, apáink és anyáink adtak tovább, ne velünk szakadjon meg.



