A múzeum utcáin – Éjszaka a Zsidónegyedben
Kovács Bálint / Forrás: Kultúra
Nyilván mindenkiben felmerült már legalább egyszer külföldi városnézés közben, hogy vajon milyen lenne turistaként bejárni a saját lakóhelyét. A Múzeumok Éjszakáján, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár (Mazsihisz) jóvoltából erre is sor kerülhetett.
A budapesti a háború előtt sem volt hagyományos zsidónegyed, és nem az most sem. Korábban az erős asszimiláció miatt legfeljebb a házak felében éltek zsidók a sok más népcsoport mellett, most pedig a világon talán egyedülálló módon zajlik a negyed tönkretétele, az emlékek (nem annyira) aprópénzre cserélése. De látnivaló, ha talán nem is annyi, mint mondjuk Prágában, akad itt is elég – ezt bizonyította a Zsidó Múzeum programján belül a Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért éjszakai idegenvezetése a pesti Zsidónegyedben.
A séta a világ második legnagyobb zsinagógája mellől indul (igen, a Dohány utcairól van szó), de csak mellőle – a neológ közösség zsinagógájának meglátogatása ezúttal külön program, mi most Pest másik két zsinagógájára vetjük vigyázó szemünket. Először a Rumbach Sebestyén utcaira – elhagyatott, borzasztó állapotú épület ez, a holokauszt egyik áldozata: hiszen a zsinagógát fenntartó, a neológok és az ortodoxok között középúton elhelyezkedő, csak Magyarországon létezett Statusquo Ante-irányzatot képviselő közösség megszűnt létezni a háború után, így az egykor gyönyörű építménynek azóta sincs tulajdonosa. Már kipát sem kell viselni, ha belép az ember fia, hiszen már nem található benne Tóra-tekercs, így „hivatalosan” zsinagógának sem nevezhető. Hogy hajdan gazdag volt (mert itt volt a legtöbb és legdíszesebb Tóra-tekercs), azt már csak a vezető Szolga Zsófia és Szőnyi Eszter elmondásából tudjuk meg – viszont, hogy fantasztikus az akusztikája, azt Bárdos Hanna maga szemlélteti. A Zachor Alapítvány munkatársa egymaga beénekli a hatalmas teret, és a Szól a kakas már úgy hangzik, mintha nem csak ő, de egy kisebb kórus énekelné.
Kevésbé szembetűnő része a Zsidónegyednek az egykori főutca, a Király u. 15-ös szám alatti lakóház belső udvara, ahol a háborús nagygettó falának egy (rekonstruált) darabja látható. A vezetők itt ejtenek pár szót a hetvenezer fős gettóról, a magyarországi holokausztról, s ahogy a többi helyszínen is, minden kérdésre válaszolnak; látszik, hogy nem betanult, bővebb tudás nélküli szöveget mondanak fel.
A következő állomás a romániai főbíróról, Gozsdu Manóról elnevezett udvar avagy átjáróház, majd a Holló utca maga demonstrálja a negyed mai „sokszínűségét”: egymás mellett áll itt eredeti, karbantartott házikó, egy lebontott ház helyén épített modern ház, egy régi, de felújított épület és egy magára hagyott romhalmaz. Hasonló a környezete a mára nagyjából száz fősre apadt ortodox közösség zsinagógájának is a Kazinczy utcában – ide nem térünk be az éjjel, marad a nappali visszatérés.
Carl Lutz zsidómentő Dob utcai emlékművénél ér véget a vezetés, a Múzeumok Éjszakája szókapcsolatot talán a legérdekesebben értelmező program: hiszen ahhoz, hogy valami múzeum legyen, nem kell, hogy négy fal vegye körül, és a kiállított műveket vitrin védje.
Remek múzeum lehet akár egy városrész is.
