Akik nem jöttek vissza
Munkatársunktól
A miskolci zsidóság gyásznapján, a deportáltak emléknapján mártír istentisztelettel emlékezett a miskolci zsidóság a szeretteikre, akik már nem lehetnek közöttük.
A nyári melegben a szokásosnál is többen gyűltek össze az avasi zsidótemetőben, hogy tiszteletüket fejezzék ki a mártírok előtt. A miskolci hitközség nevében, Szlukovinyi Péter titkár köszöntötte az emlékezőket, felhívva a figyelmet arra, hogy a miskolci zsidóság jelen van ma is és az elődök emlékét és vallásosságát, illetve szellemi hagyományát megőrizve a jövőben is megmarad.
Petrovics Péter rabbihelyettes-kántor emlékimája után Radnóti Zoltán rabbi beszédében kihangsúlyozta az érzékszerveink fontosságát, amikkel láttuk a zsidóság elleni tetteket, hallottuk azokat a kirekesztő törvényeket, amelyekkel a zsidó nép vallási szabadságát megkötötték.
miskolc_2.jpgA mártír megemlékezést megtisztelte jelenlétével Őexcellenciája Aliza Bin-Noun nagykövet asszony is. Beszédét egy magyar kifejezés magyarázatával kezdte- „Akik nem jöttek vissza”- amely a lágerekben elhunyt hittestvéreink sorsáról szóltak. Beszédében figyelmeztetett, hogy emlékezni kötelesség, amely a zsidó identitás megtartásának feltétele, hogy a következő generációk büszkén állhassanak a szülők és nagyszülők be nem fejezett tanításai és ki nem mondott tervei előtt.
Üdvözölte a magyar parlament által elfogadott holokauszt tagadás bűntettének törvényét. Zárszavában bíztatást és a zsidó nép kipusztítására törő, soha vissza nem térő történelmi momentumot ragadott ki. Am Jiszroél Háj Izrael népe él!
Az emlékezés az Él mólé rachamim és a közös gyászolók kaddisa elmondásával zárult.