Magyarországon és Európában is elfogadják diplomáinkat
Szilágyi Iván Péter // Mazsihisz
A Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) újabb nyolc évre meghosszabbította Kelet-Közép Európa egyetlen Zsidó Egyetemének akkreditációját.
Az OR-ZSE diplomáit állami jóváhagyással és elismeréssel mind Magyarországon, mind az Európai Unión belül elfogadják. Sólyom László köztársasági elnök meghosszabbította Dr. Schőner Alfréd főrabbi rektori kinevezését az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) élén.
Először a 2000-ben akkreditálta az egyetemet a Magyar Akkreditációs Bizottság nyolctagú hazai és izraeli szakemberekből álló bizottsága. Helyszíni kiszállásuk során több napon át vizsgálták az intézmény működését. 2008-ig megadták az akkreditációt az OR-ZSE számára,
A tavalyi akkreditációra való felkészülésre körülbelül másfél évnyi időt kaptak, az egyetem vezetői és munkatársai közel 700 oldalnyi anyagban (tanrend, tematika, publikációk, értékelések) összegezték addigi munkájukat.
A Zsidó Egyetemen tavaly ismételten megjelent a MAB vizsgálóbizottsága Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát vezetésével. A előzetesen bekért dokumentumokat hónapokon keresztül vizsgálták és 2009 decemberében a következő határozatot hozták: „Az egyetem működése és annak feltételei megfelelnek a törvényi előírásoknak és az abból eredő akkreditációs követelményeknek.” Az egyetem 2017 decemberéig, azaz újabb nyolc évre kapta meg az állami és európai akkreditációt. A Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem államilag elismert diplomákat adhat ki a következő szakokon: judaisztika, rabbi-helyettes, zsidó felekezeti szociális munkás, zsidó liturgika, zsidó közösségszervező alapszakok, zsidó művelődéstörténet mesterképző szak, rabbiképző osztatlan egységes mesterképzési szak, judaisztika tanár, liturgiatörténet és zsidó közösségszervező-szociális munkás főiskolai jellegű kifutó képzések.
Újabb ciklusra akkreditálták az OR-ZSE Doktori Iskoláját, amely az egyetem legmagasabb szintű tudományos egysége. Igazi egyetem elképzelhetetlen Doktori Iskola nélkül, amelyet sok hónapos előkészítő munka és szakmai vizsgálat után fogadott be a MAB. A PhD-t és doktori címet adó oktatásra az egyetem végzett hallgatói (kultúratörténet MA vagy rabbiszak MA) és más vallási egyetemek diplomásai egyaránt jelentkezhetnek. A többi i egyetemről való jelentkezés feltétele az MA diploma megléte, a felvételi vizsga sikeres teljesítése, a bibliai és modern héber nyelv ismerete. A Doktor Iskola 3 évig tart és tantárgyanként heti egy előadást vesz igénybe. Részletes tananyaga és leírása ide kattintva tekinthető meg.
A főbb tantárgycsoportok:
Bibliai és zsinagógai művészettörténet, Tanach és edukáció, Talmud, Valláspszichológia, Soá és magyar holokauszt, Pasztorál pszichológia, Zsidó irodalom, Zsidó történelem, pszichológia és filozófia, Talmud, Zsinagógai zene-kántorművészetek. Magyar és nemzetközi szakértők, tudósok alkotják a doktoriskola tanári karát, a jeruzsálemi Schechter Intézet oktatója Smuel Glick professzor, a Bár-Ilán Egyetemről Frigyesi Judit -a zenei blokk vezetője- és Slomo Spitzer professzor.
Képzésükkeretében számos vendégprofesszor tart előadást, legutóbb a Zágrábi Egyetem professzora, Horvátország volt főrabbija tanított talmudot. Érdekesség, hogy Horvátország zsidó vallási vezetője szintén az OR-ZSE doktoriskolájában végzett és ma már Zágrábban szervezi a zsidó oktatást.
Az OR-ZSE az Magyar Tudományos Akadémiával közösen kutatócsoportot hozott létre, műhelymunkákkal és publikációk megjelentetésével gazdagítva a magyar zsidó szellemi életet. Sikerült újraindítaniuk a Magyar Zsidó Szemlét, amelyet 1870-ben alapítottak és a II. világháború előtt a legtekintélyesebb magyar zsidó folyóirat volt. A holokausztnak sajnos a Magyar Zsidó Szemle is áldozatul esett, a tudományos folyóirat új évfolyama évente egy számmal jelenik meg-tiszteletben tartva eredeti formáját és témavilágát. A Kutatócsoport gondozásában könyvformátumban Magyar Zsidó Szemle Füzeteket is kiadnak, legutóbb Ábrahám Edit gyűjtését publikálták Lőw Immánuel sírverseiből. Lőw Immánuel a XX. század egyik legnagyobb zsidó tudósa, szegedi főrabbi volt.
Az Zsidó Egyetem évkönyveket és „OR-ZSE értesítőt” ad ki, amelyekben bemutatják és értékelik az egyetemen folyó oktatói és tudományos munkát. Saját tankönyveket nyomtatnak és konferenciáik anyagát is publikálják, utolsó konferencia-könyvük az 56-os forradalom és a magyar zsidóság viszonyát tárgyalta.
Újjáindították a „Magyar Zsinagóga” című folyóiratot is, amelyet 1899-ben alapított Lebovics József baranyamágocsi rabbi és a korszak legnagyobb rabbijainak homiliái jelentek meg benne. A „Magyar Zsinagóga” új folyamában olyan halachakát, vallási döntvényeket közölnek, amelyet a második világháború előtti magyarországi rabbik, decizorok hoztak. Néhány példa: „A zsidó házasságjog aktuális kérdései”, „Kavicsok a síron” (azaz: a vallásos zsidók virágok helyett miért köveket helyeznek hozzátartozóik sírjára?), „A Haftara olvasásának modern kérdései”, etc.
Az OR-ZSE informális oktatásának keretében minden év novemberében tudományos konferenciasorozatot rendeznek, amelynek előadásait később írásban is elérhetővé teszik. Rabbik, az egyetem oktatói, kutatói, a Doktoriskola hallgatói, hazai és nemzetközi kutatók részvételével. A zsidó zeneművészettől a szociális munkáig számos témával foglalkoznak. Idén novemberben Herzl-konferenciát és Scheiber Sándor emlékrendezvény-sorozatot rendeznek, fotókiállítással és emlékkoncerttel.
Tízparancsolat konferenciájuknak minden egyes előadását, parancsolat értelmezését más vallású előadó tartotta. Szécsi József szervezésében a közeljövőben geniza-konferenciát terveznek.
Az OR-ZSE oktatói és vezetői kivették részüket a Dohány utcai Zsinagóga építésének 150. évfordulója alkalmából rendezett konferencia megszervezéséből.
Konferenciáikon a hazai és nemzetközi zsidó művészettel egyaránt foglalkoznak: a Zsidó Múzeumban „Zsidó művészek-művészet” címmel tartanak konferenciát.
Az OR-ZSE Goldmark Kórusa idén ünnepli létrehozásának 40 éves évfordulóját, országhatárainkon belül is kívül egyaránt népszerűsítik a zsinagógai dallamokat és azok modern feldolgozását. Minden évben bemutató-koncertet szerveznek a Zsidó Egyetemen.