Nyitott Kapuk és Kántorkoncert Komáromban
Munkatársunktól
Május elején immáron 19. alkalommal rendezte meg Észak- és Dél-Komárom Önkormányzata a város legnagyobb kulturális seregszemléjét, a Komáromi Napokat. A Komáromi Zsidó Hitközség az elmúlt években aktívan bekapcsolódott a szervezésbe, így volt ez 2010-ben is.
Május másodikán LagBaOmer ünnepén, mely egyben Herzl Tivadar 150. születésnapja is volt, már délelőtt szélesre tártuk a Menház új kapuját. A látogatók folyamatosan érkeztek négy órán keresztül, több mint kétszázan jöttek el.
Az épületben Paszternák András (külön köszönet jár neki a teljes nyitvatartási idő végigbeszéléséért) és Paszternák Tamás kalauzolták az érkezőket, szlovákul és magyarul. Örömünkre szolgált, hogy egyre több volt a visszatérő látogató. A zsinagógában Megyes Pál rabbijelölt és Popovics Dávid voltak a házigazdák. Számos érdeklődő kérdés, kérés tette még színesebbé az eseményt.
A koncertre megtelt a karzat is. Jöttek távolabbi helyekről, mint Mosonmagyaróvár és Léva, de sokan a komáromiak közül is megtisztelték a rendezvényt. A zongorakísérő és az egyik kántor hirtelen megbetegedése miatt az előző este majdnem veszélybe került a program, amely végül csodálatos élményt nyújtott mindenkinek. Giora Sharon (Sándor György) és Zucker Immánuel kántorok bőséges magyarázatot fűztek az egyes számokhoz.
kom__rom_1.JPG
Zucker Immánuel és Giora Sharon
A Nagyünnepek liturgiája mellett jiddis dalok is felhangzottak, hol szólóban, hol duettben. Elmondhatjuk, hogy ismét egy különlegesen szép élményben lehetett része mindenkinek, aki velünk ünnepelt.
A nap megszervezéséért külön köszönet illeti Haas Judit irodavezetőt, Pasternák Antal elnököt és Gönci Pétert (Budapest).
Mindenkit visszavárunk a 20. Komáromi Napokon 2011-ben!