Markó Iván: „Már négyévesen táncban fejeztem ki érzéseimet”
Gál Juli
Választás-vasárnap, az első nyári szépidős vasárnap, a Síp utcai díszteremben megtartott programot mégis elég sokan választották. Jól tették. Kellemes, kultúrált és üdítő két órában volt részük.
A Dohány utcai templomkörzet főrabbija, Fröhlich Róbert és elnöke, Zoltai Gusztáv kezdeményezésére a 150 éves évforduló keretén belül, „Közkívánatra” címmel meghirdetett talkshaw – sorozat első vendége Markó Iván Kossuth-díjas érdemes művész, koreográfus, táncguru volt, beszélgető partnere pedig az e téren is rutinos Breuer Péter.
Az üdvözlő szavat követően a műsorvezető beszélt az évtizeddel ezelőtti jeruzsálemi első találkozásukról majd egy 2008-as, amerikai producer által elkészített, eredetileg két részből álló filmből láthattak részleteke a megjelentek. Tekinthető volt ez a művész egyfajta önvallomásának, a szépség, a filozófia, az erotika, az igenis létező csodák megnyilvánulásának, az ember önmaga-és másokért való felelősségének megérttetésének.
A vetítést követően Markó Iván mesélt arról, hogy a Manhattani bemutatást követően hogyan változott meg a reprezentatív, kizárólag szakmai közönség véleménye Magyarországról személyisége, a mozgás, a tánc szuggesztív kifejezőereje láttán.
A művész beszélt a mindenkiben fellelhető megfelelési vágyról, mely az ő esetében a Teremtőnek és „eredendő” közösségnek szól. Mintegy másfél évvel ezelőtt kezdett el könyvet írni, melyben fejezeteket szentel imádott nagyapjának, (kivel aprócska gyermekként a Desewffy utcai kis zsinagógába járt, ahol az ima, a fohászkodás, a fájdalom, s az idős emberek könnyeinek megértése meghatározó volt egész életére), és szüleinek, egyúttal korrajzot, gyökér-keresést is sejtetnek is a felolvasott részletek, mely hallatán máris érezhető, hogy betseller kötet lesz.
Természetesen a tánc- Markó Iván életének meghatározó „hivatása”, első nyilvános fellépése is szóba került, ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy mintegy négy éves korában már minden lehetséges helyen – táncban fejezte ki érzéseit.
Breuer Péter további időutazásra kérte a művészt, aki természetesen folytatta, a dátum a kilencvenes évek második fele, Jeruzsálem, Héber Egyetem, ahol vendég professzorként katona fiúkat – lányokat tanított mozgáskultúrára – táncra. Megelőzően Győr – Bécs, ahol önzetlen segítőkre talált Izraeli utazásához. Markó Iván néhány mondatban beszélt arról is, hogy az élet szinte minden területén, önmagával, és munkatársaival szemben is maximalitásra törekszik, mégis, ezektől a folytonos veszélyben élő emberektől „csak” azt kérte, annyit, és úgy teljesítsenek, amire képesek, ami nem okoz nehézséget.
A művész beszélgetőtársa a Kotelt, szóbahozva Markó Ivánnál megindító önvallomás folyamát indította el. A művész elmondta, mit jelent-mit ad számára Jeruzsálem, és a Fal, ahová ott tartózkodásakor, későbbi utazásai során naponta, akár többször is elment, s „Siratófal” címmel inspirálóan hatott egy (később filmként is megcsinált) balett-téma megvalósításához, amely átütő sikert hozott.
Breuer Péter a jövő terveiről kérdezett. Mi is lehetne más, mint egy újabb balett, melynek címe a „Mózes” lesz. „Fejben készen van, már csak anyagi eszközök hiányoznak” – mondta kis keserűséggel Markó Iván.
Utolsó kérdés – felelet zsidósága mindenkori vállalásáról szólt. „Ha nem tudják, ki vagyok, honnan jöttem, miről is beszélhetnék?” –tette hozzá a művész…
Végül Markó Iván „amerikai mintára” megtáncoltatta az ülő közönséget, s a kéz kecses mozdulatai sem szóltak másról, mint ami a művész ars poétikája: a Teremtő – az ember szeretete, az adományozás magától értődő üzenete.
A beszélgetés végén Zoltai Gusztáv átadta a Dohány utcai templomkörzet ajándékát, majd a megjelentek jelentős többsége átment a Hősök Templomába, hogy részesei legyenek az aznapi mincha-máriv ima szertartásának.
