Kántor voltam Északon, Göteborg 3. rész
Kardos Péter / Új ÉLet
Hová kerültem?
Stockholm után az ország második legnagyobb városa. Óriás kikötők, még nagyobb hajók, és az ehhez kapcsolódó pezsgő élet. Mármint a parton és közvetlen környékén.
Mert a város… mint az egész ország. Közép-kelet-európai szemmel hallatlan nyugalom, kivéve a hétvégéket. Péntek estétől elszabadul a pokol. Ez ottani értelemben az, mert ilyenkor a fiatalok kabrióikba pattannak, és aránylag sok szesz benyakalása után, hangos ordítozások közepette szántják keresztül-kasul a belvárost.
Másnap hajnalban az erdős parkokban, sok van belőlük, fénylenek a sörösdobozok, amelyeket a hajléktalanok (ott is vannak!) zsákokba gyűjtenek és bevisznek a legközelebbi Bógőbe (áruházlánc), és az automatába betöltve kapnak néhány koronát. Ennyit a szervezett környezetvédelemről, ami ott prioritást élvez. Ezért tiszták az utcák, csodálatosak a parkok, és akkor a szemetelő országokból jövő turista vagy vendégmunkás százszor is meggondolja, eldobja-e a hulladékát. Nem dobja el. A gyerekek már ebbe születnek bele, mivel ők gyakran találkoznak olyan utcai konténerrel, amely – beépített hangforrással – megköszöni, hogy a szemetét „belédobta”.
Parkok. A várost beterítik, erre járnak a helyi Üdvhadsereg tagjai is, hogy koncertjeik után gyűjtsenek a rászorulóknak. Például a megrögzött alkoholistáknak is.
A vendégmunkás (kántor) az első hetekben nem is érti, honnan ennyi ittas ember, amikor az üzletekben csak alkoholmentes italokat árulnak. A vendéglátó informál: léteznek olyan speciális boltok is, amelyek viszont csak alkoholt árulnak. Ezek persze nem kocsmák, inkább hasonlítanak egy itthoni jobb gyógyszertárhoz, csak sorbaállás nélkül: számot tépünk és várunk, míg a kijelzőn „megjelenünk”. A kóser borra kell a legkevesebbet várni…
Bemutatkozás
A közösség – elmondották – most van „átmenetben” a reformból a konzervatív felé. És? – tudakoltam rosszat sejtve. Mit jelent ez számomra? Ez azt jelenti, hogy minden istentisztelet végén a záróimát svédül kell felolvasni. Meg kell mondjam, ez volt az első sikerélményem. Dicsérték a kiejtésemet. Akkor még nem sejtettem, hogy a dicséret nem személyemnek, nyelvérzékemnek szól, hanem a SVÉDNEK.
Az első szombati bemutatkozást követően odajön hozzám egy kis köpcös emberke, és így szóla: semmi probléma, én majd megtanítom a kántor urat héberül olvasni. Retró-érzés fogott el. Ehhez hasonló ajánlatot utoljára 1940-ben hallottam, amikor szüleim elvittek a Dob utca 35. szám alatti ortodox óvodába…
Amikor kétkedve, kezdő svédtudással azt hittem, hogy fordítva érti az illető, vagyis nekem kell majd őt korrepetálnom – kijavított, és egyértelművé tette, hogy jól értettem. Ön akar egy rabbit olvasni tanítani??? – kérdeztem őszinte megdöbbenéssel. Erre kezével jelezte, hogy részéről vége a társalgásnak.
Megkérdeztem Elemért, ki ez. Ne hülyéskedj – mondta barátian –, ez a leggazdagabb nyakkendőgyáros az országban, és még tagja a vezetőségnek is! Na, ez jól kezdődik – gondoltam.
Évek múlva, amikor ezt elmeséltem egy előttem ott működő, szintén magyar funkcionáriusnak, felvilágosított, hogy azt kellett volna mondanom: nagyon köszönöm, uram, hálás vagyok a segítségéért! Mondhattam volna. Csak az nem én lettem volna.
És még hol voltak az ünnepek…
Közben beírattak bennünket egy intenzív nyelvtanfolyamra, amit örömmel vettem tudomásul, mert hát kiderült, a lakatlan sziget, a gyümölcsgyűjtés („tu bisvátra”) ott édeskevés lesz (lásd nyakkendőgyáros!). A tanfolyamon csupa ellenség tanult együtt. Irániak, palesztinok, izraeliek, usztasák, neonácik és más „formátumok” a legnagyobb egyetértésben figyeltek, mivel nem egymás kiirtása, hanem a nyelv elsajátítása volt a cél.
Saját rabbija volt…
Elemér pedig ott őrködött fölöttünk. Ő egyébként tudta, hogy rabbi vagyok, két megbízható forrásból is. Az egyik a rabbidiplomám volt, amelyet máig ismeretlen okból mellékeltetett a kántorpályázatomhoz, a másik ő maga, akinek egykori hitvese a rabbiképző tudós igazgatójának a titkárnője volt akkoriban, amikor Elemér is eltöltött egy kis időt a szemináriumban. De mindvégig úgy csinált, mintha nem tudta volna…
Így tett például peszach után, amikor péntek este a szefíra löchá dodit kezdtem énekelni. Megkérdezte, miért. Elmondtam. Egy pillanatra mintha beugrott volna nála valami az otthoni időkből, elgondolkozott, majd rövidre zárva a vitát, közölte: majd megkérdezem a rabbimtól.
Ez nekem akkor új volt, mivel kiderült, az ő rabbija nem azonos a zsinagóga rabbijával.
Ez igen! – meséltem otthon. Az illető tobzódik a státusszimbólumokban. Otthon fűtött vizű úszómedence, hobbikertészet, konditerem és még külön, saját rabbi is!
A család egyszerre, együtt, elismerőleg csettintett. Néhány nap után derült ki, hogy az „ő” rabbija valahol Amerikában él, és a szefíra löchá dodiról közvetített véleménye alapján chábádnak tűnt… Akkor persze még se híre, se hamva nem volt a Chábádnak sem ott, sem itthon.
A lyányok, a lyányok a –Tóra előtt
Fiúk, lányok felkészítése a felnőtté avatásra, ez is a munkakörömhöz tartozott. A lányok ilyenkor a tóra elé járultak, és énekelve recitálták a soros prófétai szakaszt, azaz máftirok voltak. A fiúk is, de hát ez nem olyan szokatlan.
A tanítás egyszerűnek tűnt, aranyos, szorgalmas gyerekek voltak. Csak hát a svéd törvények maximálisan védik a gyerekeket a felnőttektől, beleértve a szülőket is. Ha a szülő meglegyinti csemetéjét, az feljelentheti a papát (vagy mamát). Én eddig nem jutottam a reám bízottakkal, de azt tudomásomra hozták, hogy ott nem szokás a tananyag visszakérdezése, a szemrehányás a felkészületlenségért – csak dicsérni szabad! És ez nem csak a gyerekekre vonatkozik. Mindenre, ami svéd! Közhely, de igaz (és nem is egyedülálló), az ottani zsidók svédebbek voltak a svédeknél!
Engem a kezdetektől menekültként kezeltek, ebbe belefért az is, hogy Elemér egy nap közölte, másnap délután 4 órakor meg kell jelennem egy részletes orvosi vizsgálaton(?) „mint minden új bevándorlónak”. Nem új információként, de közöltem, hogy én itt szerződéssel dolgozom (egyre kisebb lelkesedéssel), nem menekült vagyok (és alighanem nem is leszek). A zárójeles részeket csak gondoltam. Elmész és kész! Különben is, többen szóltak már, hogy nem látják rajtad azt a fenséges, megtisztelő érzést, hogy ez az ország befogadott – érted? –, hogy Svédországban lehetsz!!! Elemér mindezt extázishoz közeli állapotban adta elő.
Egyébként jól látták. Nem ragadt át rám az ő nagy hazafiságuk, valóban nem estem kék-sárgaságba…
(Hamarosan folytatjuk)
