Újra áll az akszúmi obeliszk
Forrás: Múlt-kor
Több ezer ember jelenlétében a múlt csütörtökön ünnepélyesen leleplezték régi-új helyén a híres akszúmi obeliszket, amelyet 1937-ben azt követően szállítottak el a megszállók Olaszországba, hogy Mussolini csapatai elfoglalták Etiópiát, és csak bő három éve került vissza a kelet-afrikai országba.
Az obeliszk az i.e. 3. századtól az i.sz. 8. századig virágzott akszúmi civilizáció gazdagságáról tanúskodik. Azóta, hogy az olaszok elvitték, Addisz-Abeba folyamatosan követelte a műemlék visszaszolgáltatását. A 150 tonna súlyú, 24 méter magas, az i.sz. 3. századból származó obeliszket 2005 áprilisában szállították vissza Etiópiába a két ország közötti megegyezés alapján, azóta folytak a munkálatok az eredeti helyen történő felállítására.
Az UNESCO hét etiópiai történelmi emléket minősített a világörökség részévé, köztük az akszúmit sztéléket is. A csütörtöki ünnepség kezdetén olasz és etiópiai zászló borította az ókori műemléket, a lobogókat együtt vonta le Melesz Zenavi etióp miniszterelnök és Alfredo Mantica olasz külügyi államtitkár. Az obeliszket még állványzat veszi körül, amelyet a tervek szerint három hónapon belül lebontanak.
„A jelenlegi olasz kormányt köszönet illeti. Az obeliszk visszatérése gyógyír a múlt sebeire” – jelentette ki a ceremónián Girma Volde Giorgisz, Etiópia elnöke. Az ünnepélyes átadáson hagyományos etiópiai öltözetet viselő, illetve római gladiátornak öltözött gyerekek is felléptek a hagyományos etióp zene hangjaira.
Az akszúmi obeliszk utoljára évszázadokkal azelőtt állt azon a helyen, ahol most újra magasodik, ugyanis egy muzulmán támadás során a 16. században ledöntötték és ekkor három részre tört. Benito Mussolini katonái előbb Nápolyba vitték, majd a „Duce” (a fasiszta Vezér) utasítására a gyarmatügyi minisztérium épülete előtt állították fel. Visszaszállításához 2005-ben az olaszok bontották három részre a régészeti emléket.