Részben már működik a bécsi Wiesenthal Intézet
Forrás: 168 óra
A tűzoltók tehetetlenül nézték végig, amint leégnek a zsinagógák…
Csaknem öt évvel a Mérnök úr halála után végre körvonalazódik hagyatékának bécsi elhelyezése. A Holokauszt Tanulmányok Bécsi Wiesenthal Intézete (VWI) 2012-ben megkezdi rendes működését, s bár még nem tudni, hova költözik az intézmény, az előkészületek, a munkatársak és vezetők kiválasztása, a feladatok kijelölése már javában megkezdődött, s a finanszírozás is alakul. Az intézmény tavaly óta részlegesen már működik.
Bécs önkormányzata a Strozzi palotát ajánlotta fel székhelyként – mondja a Szervuszausztria.hu kérdésére Rásky Béla. A magyar szülők gyermekeként Bécsben született és nevelkedett történész az Intézet ügyvezető igazgatója. Mint mondja, nincs még döntés arról, hogy az anyag és a tervezett munka számára valóban ez a látványos épület lenne-e a legmegfelelőbb hely. Nem egyszer kiderült már, hogy a más rendeltetésre emelt régi épületek nem feltétlenül felelnek meg a modern kutatás céljainak.
Márpedig a 2005 őszén elhunyt Simon Wiesenthal Bécsben maradt hagyatékának elhelyezése, az általa megkezdett munka folytatása, s a 2006-ben alakult Intézet egyéb céljainak valóra váltása mindenképpen korszerű módszereket igényel.
A feladatkör három pilléren nyugszik. A kutatás, a közvetítés és a dokumentáció lényegében egyenrangú szerepet kap – mondja Rásky, a részletes magyarázatban azonban mégis szükségesnek látja a közvetítésként megjelölt témát kiemelni. Mindenekelőtt a pedagógusok képzése, a kiállítások rendezése és más, a közvélemény tájékoztatását szolgáló rendezvények tartoznak ide. A tanárok továbbképzése annál is fontosabb, mert hiszen a nemzedékváltással egyre nagyobb a szerepe annak, hogy a fiatalok megfelelő ismereteket kapjanak a harmadik birodalom valós történéseiről.
Ami a kiállításokat illeti, az intézetnek nem lesz könnyű dolga, hiszen el kell kerülnie bizonyos átfedéseket. Semmiképpen nem kíván rivalizálni a bécsi Zsidó Múzeummal, amelynek tematikája adott esetben egybeeshet. Rásky maga nem egy kiállítás kurátora volt már – többekkel együtt ő jegyezte az 56-os forradalom 50. évfordulójára rendezett kiállítást a Wien Museumban, s ugyanitt most is látható legutóbbi munkája a harmincas évekbeli Bécs életéről. Az anyaggyűjtés közben olyasmire is bukkant – meséli -, amit a jövőben, az Intézetben szeretne majd hasznosítani. Például a bécsi tűzoltóság levéltárában talált adatokat arról, hogy a kapott parancsnak megfelelően oltás helyett miként voltak kénytelenek a tűzoltók tehetetlenül végignézni a Kristályéjszakán a zsinagógák égését. Mindenesetre a 2000 négyzetméteres kiállítási felület sok mindenre ad lehetőséget, és Rásky nem hagy kétséget az iránt, hogy azt ki is fogja használni.
A kutatási programba több más intézmény, egyetem is bekapcsolódik. A munka értelemszerűen nemzetközi lesz, s hogy a külföldiek is hozzáférjenek az értékes anyaghoz, ösztöndíjprojektet terveznek. Ennek keretében egy időben öt kutatót lát vendégül az Intézet fél-fél évre. Ezen a ponton a kutatási projekt értelemszerűen érintkezik a harmadik pillérrel, a dokumentációval, amelynek alapja a Wiesenthal által alapított bécsi archívum, a maga 8000 dokumentumával, illetve a Zsidó Hitközség birtokában lévő anyag. Tény, hogy Wiesenthal halála után a bécsi gyűjtemény jelentős részét a Los Angeles-i központba szállították, de részint az azóta szépen haladó digitalizálásnak köszönhetően, részint a jó kapcsolatok miatt, lényegében minden dokumentumhoz hozzá lehet jutni.
A finanszírozás is három lábon áll. A Város, a Szövetség és a Zsidó Hitközség biztosítja a költségvetést. Bécs városa a minap jelezte, hogy 1,3 millió eurót szán a projektre. A szövetségi bejelentés még várat magára, a Hitközségről pedig tudott, hogy egyebek között adja saját archívumát, hozzá szakértő munkatársakat, helyiséget és más nélkülözhetetlen kelléket.
Az Intézet munkáját nemzetközi tudományos tanács segíti majd, kuratóriumába a téma tapasztalt szakértői kerülnek. A már felállt elnökségbe hat intézmény – egyetem, történeti intézet, dokumentációs archívum stb. – delegált tagokat. Az év végére a tudományos tanács javaslatára kinevezik a tudományos igazgatót is.
| A névadó
Simon Wiesenthal 1908. december 31-én, az akkor a Monarchiához tartozó galíciai Buczacz-ban (ma Ukrajna) született. A prágai egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát – innen a megszólítás, amit a leginkább kedvelt. Pályáját építésvezetőként kezdte Ukrajnában. 1941-ben hurcolták el az előretörő németek. Tizenkét haláltábort járt meg, s a különleges életerőn kívül a szerencse segítette hozzá, hogy az amerikaiak 1945 májusában Mauthausenben életben találták. Túlélését konkrétan két nácinak köszönhette. E körülményre vezethető vissza, hogy mindig elvetette a kollektív bűnösség elméletét. Felszabadulása után építészi diplomáját sutba dobva, előbb az amerikaiaknak segített a kihallgatásokon, az anyaggyűjtésben, majd Linzben saját kutatóközpontot hozott létre. A hidegháború idején ez a tevékenység kudarcra volt ítélve. Az iratokat a Yad Vashembe költöztette, ő maga Bécsbe települt, és ott folytatta a munkát. Az Eichmann-ügy után, a hatvanas években hozta létre a bécsi Dokumentációs Központot, később Los Angelesben, New Yorkban, Párizsban, Torontóban és Buenos Airesben is hasonló kutató-intézetek alakultak. Az egykori nácik felkutatásának szentelte életét, munkáját sok siker koronázta, bár maradtak megoldatlan ügyek is. Az évek múlásával egyre kisebb az esélye bujkáló bűnösök felkutatására, meghaltak azok is, akik kibújtak a felelősségre vonás alól, vagy az életben maradottak igen idősek. A Wiesenthal nevét viselő intézetek feladata változik: ma inkább a következő nemzedékek felvilágosítása, s ezzel a náci gondolatvilág újraterjedésének megakadályozása a cél. |
