Kiddus vendégek a Budai Micve Klubban
A Budai Micve Klub februárban is szeretettel vár minden érdeklődőt péntek estékre a kiddus után megrendezésre beszélgetésekre. A péntek esti imák este 17:30 órakor, az ünnepi áldások (kiddus) 18:30 órakor kezdődnek.
A Budai Micve klub a Frankel Leó úti zsinagógát körbevevő épület első emeletén található. A háború előtt elemi iskola működött a klub helyén. Ez az egyetlen helyiség az épületben, mely a háború után is a hitközség tulajdona maradt mindmáig. Itt kerülnek megrendezésre a közösség vallási, kulturális és közösségi programjai, valamint alkalmi rendezvények, pl. esküvői és bár micvó kiddusok, széder esték, hanuka bulik. A klub vezetője Arató Judit.
Februári vendégek:
12. Dési János újságíró
19. Berényi Péter (Pepe) Bálint Ház igazgatóhelyettese
26. Csonka András színművész
A Frankel Leó úti zsinagóga 1888-ban épült, egy korábbi, kisebb imaház helyére, Fellner Sándor tervei alapján. A neogótikus, klinkertéglás zsinagóga eredetileg szabadon állt. Földszintes házak, a zsidó mészárszék és hitközségi lakások vették körül. 1928-ban köré épült a budai zsidó hitközség hatemeletes bérháza, mely a Duna felől nyitott, a templom keleti falát látni hagyja. Itt működött a Vörösmarty zsidó cserkészcsapat. A templomot a második világháború alatt istállónak használták. Az épületet 2000-ben felújították. A világháborúban megrongált eredeti képét sajnos nem sikerült teljesen újrateremteni, de a zsinagóga körül újra élénk a kulturális- és a hitélet.
komolyzeneihangversenyazsinag__g__ban.JPG
Komolyzeni hangverseny a zsinagógában (A képre kattintva tekintse meg a zsinagógáról készült képgalériánkat)
| Helyszín: Budai Mivve Klub Pontos cím: Budapest II. ker., Frankel Leó út 49. I. emelet. További információ a körzetről |
Kapcsolódó írásunk:
Ismerkedési estek és pikáns halvacsora