Minden meggyilkolt magyar ember emléke szent
Szilágyi Iván Péter
„Az utánunk jövő nemzedékek emlékezzenek a holokauszt rettenetére, de tanulják meg mindazt a szépet és jót, amelyet a zsidó lét jelent” – mondta Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi a fővárosi gettó felszabadulásának 65. évfordulóján hétfőn Budapesten a Dohány utcai zsinagógában megrendezett emlékező istentiszteleten.
A megemlékezésen a kántori teendőket Fekete László főkántor látta el, míg az emlékbeszédet Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi adta. A rendezvényt idén is számos ismert közéleti személyiség tisztelte meg jelenlétével: Budapest főpolgármestere, a kormány képviselői, polgármesterek, politikai vezetők. Közös megrendültséggel és fájdalommal emlékeztek keresztények és zsidók, a Mazsihisz és a BZSH vezetői, a Rabbikar tagjai, püspökök és vezető lelkészek. Megható és szimbolikus kép: egy padsorban ült Izrael Állam nagykövetasszonya és a Magyar Püspöki Kar képviselője.
A gyászban nincs politika: jobboldali, kereszténydemokrata, liberális és baloldali, túlélő és fiatal együtt emlékezett. A józan többség számára a Soá fájdalma közös és megcáfolhatatlan. Minden meggyilkolt magyar ember emléke szent, – ”izmusoktól” és ideológiáktól függetlenül.
gett__megeml__kez__s_9.jpg
„Emlékezzünk hálával azokra, akik e megpróbáltatásokkal teli hónapokban segítségünkre voltak, akár mint nagykövetek, akár mint egyszerű pesti polgárok. Kiállásukkal felléptek a nyilas rémtettek ellen, és nem engedték beszennyezni a magyar emlékezetet” – kezdte beszédét Schweitzer József a hazai rabbikar doyenje, a zsidó-keresztény párbeszéd egyik alapító atyja. „Mi, akik itt voltunk 1944. rettenetes hónapjaiban, jól tudtuk, hogy a magyar vidékről elvittek minden zsidó állampolgárt csecsemőtől az aggastyánig. Még nem voltunk tisztában vele, hogy mi a végzetük, de aggódtunk értük. Szembesültünk a gyűlölet hullámaival, a közöny sivár pusztaságával és a valóságos börtönnel, ahová zártak bennünket. Sortársaimmal a gyűjtőtáborrá átalakított Dohány utcai templomban töltöttük a nyilas uralom első napjait. Rabomobilon hoztak ide minket és sokan valósággal belebetegedtek a rettenetbe. Meggyógyultunk, bár nem feledhetjük az áldozatokat és a bűnösöket! (…)
A zsidó történelem a pusztítás két típusát ismeri, az egyiket az Eszter könyvében leírt Purim története, míg a másikat a Biblia lezárása után keletkezett Hanuka ünnepe szemlélteti. Purim története, Hámán hamis vádja arra emlékeztet, amikor az egész zsidóságot el akarták pusztítani. Hanuka története távolról sem hasonlítható ehhez a pusztító gonoszsághoz, sokkal inkább az intellektuális és emocionális feledtetés története. Sokan a múlt sebeire úgy próbáltak gyógyulást keresni, hogy mindentől, ami zsidó, távol tartották magukat. Azt gondolták, hogy ha elfeledkezünk mindenről, akkor meggyógyulunk. Pedig a gyógyulást nem ez hozza meg, hanem a helytállás és emlékezés” – mondta Schweitzer József, aki szent kötelességnek nevezte a nem felejtést és Izrael zászlajának magasan lobogtatását „fennhéjázás nélkül, de meggyőződéssel.” Megható és megindító volt hallani Schweitzer József főrabbi szavainak erejét, lendületét. A mi kortalan és örök Dávidunk a fasizmus és a kommunizmus évei alatt ezer Góliáttal nézett szembe, százszor próbálták a parittyát kivenni kezéből, de egyszer sem adta fel. Végigszenvedte a múltat, mégis megmaradt jó zsidónak és embernek.
A nyugalmazott országos főrabbi leszögezte: „Büszkén vállalnunk kell Izrael zászlaját, amelyet mártírok élete szentelt meg, de ártatlanok vére és jajveszékelése nélkül. Emlékeztetnünk kell a szörnyűségekre és tovább kell adnunk mindazon szépet és jót, amit a zsidó vallás jelent!”
Az emlékezőkkel szinte teljesen megtelt zsinagógában a megjelentek közös imával tisztelegtek mártírjaink emléke előtt. Mindenki saját vallása szerint, együtt fohászkodva drágáink lelkéért.
Tekintse meg az eseményen készült képgalériánkat
Kapcsolódó írásunk:
| (A rendezvény folytatásáról és részleteiről bővebben az Új Életben olvashatnak.) |
