Az Örökkévaló a mi Istenünk
Dr. Schweitzer József
Tisztelt Emlékező és gyászoló Gyülekezet!
Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, a fővárosi gettó felszabadulásának 65. évfordulóján hétfőn Budapesten a Dohány utcai zsinagógában megrendezett emlékező istentiszteleten elhangzott beszédét közöljük.
Ma volt 65 éve annak, hogy fővárosunk pesti oldala, tehát ahol most mi vagyunk, felszabadult a nyilas rémtettek alól.
Emlékezünk a véres cselekedetek halálos áldozataira, és nem felejtjük azokat, akik súlyos megpróbáltatásaink közepette segítettek nekünk abban, hogy megmenekülhessünk a gyilkosok majd mindenhova elérő halálos öklei elől. Ugyanakkor emlékezünk az 1944 nyarán történt tragédiára, a vidéki zsidóság százezreinek elhurcolására.
Kevesen maradtunk, akik elmondhatják magukról: én láttam, részese voltam népem megtörettetésének, tragédiájának. Felszabadultunk egy elképzelhetetlenül romos városban, tudván a gyilkosságokat, ugyanakkor erőt vett rajtunk a felszabadultság ama természetes érzése, amely szerint mi az előbb még halálra ítéltek, megszabadultunk a pusztító veszedelemtől. A rettenetes nyomás felengedett, ám a gyász nem szűnt meg, sem az aggódás azokért, akikről semmit sem tudtunk, de mégis, még visszavártuk Őket.
A talmudi hagyomány szerint mi kevesen, a megmenekültek, négyszeresen is hálaadásra vagyunk kötelezve. A talmudi hagyomány így szól: adjanak hálát,- mondja a maga korára következtetve, de minden időkre szólóan, akik szerencsével küzdöttek meg a tenger hullámaival, a puszta sivár magányával, akik börtönbe zárattak, de kiszabadultak, akiket betegség sújtott és meggyógyultak.
Mi, akik megszabadultunk, méltán elmondhatjuk, hogy népünk tragédiájában ez a négyes csapás sújtott bennünket: a zsidógyűlölet tengerárja, sokak hallgató közönye, amellyel tragédiánkat szemlélték, a gettó, a munkaszolgálat, a deportáció megannyi börtöne, s mindezek következtében lelkünk érzelmeink megrendült, de talán a 65 év alatt, ha pillanatra sem felejtő, mégis helyreállott egyensúlya.
A zsidó történelemben, a zsidó pusztításnak két fő típusát ismerhetjük meg. E kettőnek képviselője, a Purim és a Chanuka. A Purim a fizikai megsemmisítés ördögi terve volt: lehasmid, elpusztítani ifjat és öreget egyetlen napon.
„Károsak, feleslegesek, nincs rájuk szükség.”
Ezek a gondolatok, vissza-vissza térnek az antiszemitizmus irodalmában, míg a végpusztításig Auschwitzig eljutnak. A másik formája a felszámolásnak, természetesen össze sem hasonlítható az előbbivel, mert nem fizikai inzultus, a másik forma a szellemi, és érzelmi elfelejttetés módja. Lehaskichom tauoroszecho, hogy felejtsék el Tórádat és dobják sutba törvényeiket. Vagyis, szociológiai kifejezéssel, a tökéletes asszimiláció. Tórával, hagyománnyal, teljes mértékben abbahagy, abban a hiú reményben, hogy ezzel, az úgynevezett zsidókérdést megoldja.
Mi lehet a maradék zsidóság álláspontja ezekkel az ideológiákkal és gyakorlatokkal kapcsolatosan?
Természetesen az, hogy amiképpen iszonyatos rémtett volt, ami az európai zsidósággal történt, annak még halvány mása sem történhetik meg, egy modern európai társadalomban. Elítélünk minden fajgyűlöletet, minden rasszizmust, minden valláson, származáson alapuló, de általában mindenféle gyűlöletet a közéletből.
A III. Birodalom bukása után már a fogságban eszmélt rá a leigázott Lengyelország egykori főkormányzója, erre az igazságra. Ezer év sem mossa le a gyalázatot, ami a Harmadik Birodalom nevéhez tapad.
Debuisset pridem, előbb kellett volna!
A megkeseredett szívek sokan választották azt az utat, amely a zsidóságtól történő teljes elszakadást, s még a szülői ház megszentelt hagyományait is elvetették. Sokan elkeseredésükben még gyermekeiknek sem mondták meg zsidó voltukat és az igazságot, s ha a kisgyerek kérdezte, hol van az én nagyapám, hol van az én nagyanyám, Jancsinak van, Pistinek van, nekem miért nincs? Akkor elterelő, elsimító válaszokat adtak, de nem mondták meg az igazságot.
Pécsi rabbi koromban ismertem olyan derék, szimpatikus egyetemi hallgatót, aki, amíg Pécsre nem jött az egyetemre, s kollégái el nem hívták a Kol Nidré istentiszteletére, addig még soha életében nem volt zsidó templomban! Édesapja aki már gyermeket, családot elvesztett, még emlékezni sem akart.
Nem a zsidóság megtagadásával, hanem a humanizmus és az igaz demokrácia megvalósításával oldhatjuk meg a társadalomban, e tekintetben még mindég fennálló súlyos kérdéseket. Az igazság és a jóakarat embereinek összefogásával tudunk győzelmet aratni gonoszságok és rágalmak felett.
65 év telt el azóta!
Sokat változott a világ, de a mi köszönetünk ma is töretlen a Szovjetunió hadserege iránt, amely Budapestet, s az egész országot benne bennünket is a rettentő rémuralom alól felszabadított. Felszabadított és ez soha el nem felejthető történelmi tény. Akik akkor életük tavaszán állottak, most elérkeztünk, életünk alkonyóráihoz, de a nyilas uralom rettenetes napjait nem feledjük!
Gyakran megyek át a Városháza mögötti kis téren, amelyet Szomory Dezsőről neveztek el, akinek ablakai arra a térre nyíltak.Szomory Dezső a magyar színpadnak a maga korában kiemelkedő írója a csillagos házban éhen halt.
Emlékezem Szép Ernőre, aki reszkető kezében egy csajkát fogva állt sorba velünk a pestvidéki táborban a némi élelemért és bajtársainak így mutatkozott be: Szép Ernő voltam.
Nem voltak, vannak Ők, az írók, a tudósok, a politikusok jelesei, s a névtelen százezrek, közöttük a pesti gettó mártírjai, Akik élnek emlékezetünkben, és a zsidó történelem lapjain.
Él a zsidóság!
A nyilas uralom rémnapjaiban a Rumbach utcai zsinagóga és ez a zsinagóga is átmeneti gyűjtőtáborrá változott. Sorstársaimmal együtt a Mosonyi utcai toloncházból kerültünk ide, majd egy este nyilas karszalagos rendőrtisztek jelentek meg és közölték, hogy mindenki hazamehet. Azt hittük, valami emberség jutott itt most szóhoz, de tévedtünk.Másnap hajnalban a csillagos házakból kényszermunkatáborokba hurcoltak bennünket. Utóbb a nagyobb lányokat és asszonyokat is.
Kényszertáborrá alakították át Machané Jehuda Juda táborát, ám e nyilas tisztek nyilván a megérdemelt névtelenségbe hullottak vissza, de: ám Jiszráel cháj, Izrael népe él! Juda népe él! Degel machané Jehudo, Juda táborának zászlaja, mártír- vértől piroslóan, s reá hímezve Izrael örök hitvallása, mindaz, ami e hitvallásból következik, s eképpen hangzik:
Adonáj Echod, Egy az Isten!
Ámen
