MGP: Mein kampf (Harcom)
Molnár Gál Péter / Forrás: Népszabadság
Tizenhárom éve emlékezetesen rosszul melléjátszotta a Radnóti Színház Tábori György tizenhárom vígjátékra elegendő poént pazarló, szellemességektől zsúfolt nem-drámáját. Tizenharmad résznyi drámaiság sincs benne. Tábori tömören, elegánsan, önfeledten ontja anarchista tréfáit, mintha vacsora után szórakoztatná vendégeit (valamint önmagát) ellenállhatatlan kajánságával, elbűvölő előadói képességével.
Tizenhárom évvel később Rába Roland megküzdött a zsidóviccek parttalan áradásával a Nemzeti Gobbi Hildáról elnevezett óvóhelyén.
Mint előző (pályája legelső) rendezésénél, a Pániknál, itt is kinyitja a szuterénben lévő helyiséget teljes szélességében és magasságában. Nincs beépített kukucskáló színpad. A levegős tér szabadságot kölcsönöz. Már nem annyira nyomasztó a teátrumnak használt pincében időzni. A szín fenekén lévő díszlet-ajtó kinyitáskor felér a mennyországig.
Ebben a gótikus nyílásban jelenik meg egy aprócskának látszó fiúcska, orra alá madzagozott bajusszal, félrefésült hajjal, hóna alatt festményeinek dossziéjával. „Az 1909 – 1910 évben már nem kellett segédmunkásként megkeresnem a kenyeremet, hanem mint kis festő és akvarellista, önállóan dolgoztam. Minden anyagi nehézség mellett ez a foglalkozás előnyös volt tanulmányaimra nézve. Jobban beoszthattam időmet, és esténként nem akadályozott halálos fáradtság tanulmányaim folytatásában. Festéssel kerestem meg kenyeremet, és kedvteléssel tanultam” – írja Hitler a bőbeszédű Mein Kampf második – A bécsi tanulóévek – fejezetében.
Mátyássy Bence riadt, de erőszakos fiúcskaként fogvacogva benyomul az éjjeli menedékhelyre. Becsvágyó, de tehetségtelen. Magányos, mivel gyanakvón bizalmatlan a világgal szemben. Semmi ellenszenves nincs Mátyássy ábrázolásában. Hisztériás kitörései gyermekien fájdalmasak. Szeretetre vágyik, de nem tud róla, hiszen egyaránt képtelen elfogadni, adni szeretetet. Mátyássy hajszálvékony jégen produkál tripla Lutzokat. Egyidejűleg lírai és bohóci. Karikírozástól mentes bensőségességgel teremti meg a magát elhivatottnak érző nagyravágyót. Érzékeny szépséggel énekli el a Tannhäuser Esthajnalcsillag dalát, de nem a Három királyok jönnek rajongani a Megváltó Adolf pástra lépését, csupán egy diszkó kristálygömbjére hulló fények világítják meg Tábori György politikai paródiájának színterét.
Daróczi Sándor könnyű kartonokra, préselt lapokra rajzolt-festett groteszk figurákat, Helfgott-bácsi ligeti gyorsfényképészetének fejek számára kivágott lyukakkal. Átdugják a fiatal színészek fejüket. Szellemjelenésként tűnnek fel a gyilkos mesedarabnak fölfogott cirkuszi modorban elbohóckodott tragi-paródiában. Szellemesen megmunkált tábláit, paravánjait bolondos szertartással hordozzák, állítják fel, bontják el.
Rába megtalálta azt az ingatag talajt, ahol artistamódon lehetnek szórakoztatóan tragikusak. Blaszfémia nélkül hasra esős burleszknek játszatja a komor tárgyat. A poénokra széthulló cserepes dramaturgiát olcsó dalbetétekkel kötözi szervessé. A Várkonyi-féle Művész Színház Házasság hármasban zenés léhaságából a Tiroli bocik dalát Horváth Jenő, Halász Péter, Halász Rudolf slágerré lett betétjét ugyanolyan biztonsággal felhasználja, mint Johann Strauss Bécsi vérét, Szörényi – Bródy: Visz a vonat és egyéb könnyűségeket. (Komlósi Zsuzsa egyszemélyes zenekarként kíséri a társulatot.)
Sinkó László Slomo Herzl, könyvkereskedőként varázsköpenyszerű, kétes tisztaságú pongyolában, dús fehér hajával, szakállával bölcs rabbiszerű Marx Károlynak hat. Sinkó súlyos nyugalma, személyiségének fölénye, érett higgadtsága biológiai gyönyörűséget kínál az őt körülvevő, kétharmaddal fiatalabb színészekkel szemben. A 25 éves László Attila (Himmlischst) megkettőzése Mátyássy Hitlerének. Nemcsak a madzaggal felerősített kefebajusz, de az igyekezet buzgalma teszi hasonlóvá a későbbi Vezérhez. Kiskutyaként követi Herzlt. Lábszárára kapaszkodva csiszáló ütemességgel merít magának odaadó örömöt. A nyurga Földi Ádám buzgó árnyékként szolgál. Magától értetődő természetességgel öleli föl a Halál asszonyt. Mészáros Piroska fel-felhasadó fehér lepelben fenyegető érzékiséggel Gretchen, kartársaival gárgyultan adja elő a Jó reggelt, itt a tej! Ábrahám Pál és Harmath Imre kórusdalát az 1937-es Mai lányok filmből. A dalszöveg egyes szavai hasukra, homlokukra, karjukra, lábukra, hátukra írottan az uniformizáltság gúny-balettje. (Koreográfia: Gergye Krisztián.) Gerlits Réka megkapó cirkuszi csirke.
Makranczi Zalán (Lobkowitz, a német-római szent birodalmi hercege, valamint szakács) tornanadrágban, vállán görögös palásttal, homloka körül sárgán világító glóriával maga a Mindenható. Hosszan ül a szín elejére rakott széken, derűs kacérsággal szemez a nézőtérrel és a játékosokkal. Egy ültében szemléli a nagyvilágot, kifejezi, hogy Isten szeme mindent lát.
Törőcsik Marin kívül egyetlen színészt láttam a világon, aki egyszerre volt benne és kívül a szerepen. Brecht özvegye, Helene Weigel Pesten is eljátszotta Gorkij drámává írt Az anya regényét. Pelageja Nyilovnaként orosz proletárasszony és a társadalmi viszonylatokat magyarázó német agitátornő volt. Mintha bemozdult fotó volna: néhány milliméterrel állt önmaga mellett. Hasonlóan megjelenített és okítva elemzett a Coriolanus Volumniájaként Berlinben. Törőcsik is képes egy időben azonosulni és kommentálni. Megkettőzi magát. Kilép a szerepből szemvillanásnyira, menten visszatalál. Laza könnyedséggel közlekedik a színpadon. Elfogultságoktól mentes, mintha magában volna, nem figyelő nézők előtt. Persze, ez nem igaz: csibészes mosolya behízelgően csúfondáros Halál. Annyi emberi véget hozott el végérvényesen, hogy már kicsit unja is monoton munkáját, meg áldozatainak rettegését a befejezéstől. Szelíden megfellebbezhetetlen. Azt sugallja: nem olyan nagy dolog a halál, ne vacakoljatok annyit! Mosolya kétfedelű. Fenekén rosszindulat munkál, mégis csak mindent lezárni érkezett. Füstté válik beszélgetőtársa, ő azonban marad. Halhatatlan. De nem hallhatatlan. Nagyon tisztán tényszerűsíti kijelentéseit. Plörőzt kanyarít magára, háta mögött alásiklik piros drapériás színpadkeret, kezébe mikrofon kerül és énekeli a Seress Rezső szövegére írt Horváth Jenő dalt: Átutazó vagyok itt a földön… Könnytelen, kacér, érzelmi takony nélküli előadásában az örök-giccs bölcs tapasztalattá növekszik. Törőcsik megtartja itt is szórakoztatóipari könnyedségét, szembesítve hamleti súlyú gondolatokkal.
A szöveget Kurdi Imre magyarította könnyedén.
Tábori darabját mindmáig műsorán tartja a Berliner Ensemble. Tavaly megfilmesítette Urs Odermatt rendező osztrák- német-svájci koprodukcióban. Hitlert Tom Schilling játszotta, Schlomo Herzl: a kitűnő Götz George, a háborús bűnösként a sachsenhauseni szovjet lágerben meghalt nagy jellemszínész Heinrich George fia. A Halál-asszony Elisabeth Orth volt, a bécsi Burgtheaterből. (Paula Wessely és Attila Hörbiger leánya, művészi függetlensége érdekében a nagyanyja nevét vette föl.)
Tábori saját Der Kreis színházi csoportosulásában provokálta a bécsieket (1987). Berlinben 1991-ben a Makszim Gorkij Theatre mutatta be. Mindkét helyen csiklandós vállalkozás. A bécsiek különösen pukkadva szórakozhattak, mert nem csak az ifjú Hitler, de a középosztályi császárváros is megkapta a magáét.
Pesten a Mein Kampf nem robbanóanyag. A locska könyv olvasóközönsége feltehetőleg nem nézi meg. Rába Roland rendezése jóízű előadássá tette Tábori ingerlő darabját. A befejezés, a dolga végzett, kaján mosolyú Halál-asszony távozásával, mintha valamit feloldott volna a nézőkben. Mindenesetre megkönnyebbülten hagyjuk el a színházat. Nem ezt nevezik katarzisnak? Nem tudom, csak kérdem.
