Páratlan Holokauszt-emlék bukkant fel
Forrás: Globusz.net / The Jerusalem Post
Eddig ismeretlen és hézagpótlónak tűnő visszaemlékezést fedeztek fel egy padláson rejlő hagyatékban, melyet most a Varsói Ellenállók Háza tett közzé héber fordításban – írja beszámolójában a jeruzsálemi napilap.
A szerző, Pola Elster, ebben részletesen leírta a varsói gettó 1943-ban bekövetkezett végnapjait, a lázadást, az ellenállás megszervezését, majd a megmaradt zsidóság deportálását a Lublintól 30 kilométerre lévő, ponjatowai kényszermunka – valójában megsemmisítő – táborba.
Pola Elsternek sikerült még megmenekülnie az ellenállás segítségével a táborból, de a megtorlást nem élte túl. A memoárjának, leveleinek és egyéb – fotókat is tartalmazó – dokumentumainak gyűjteményét Pola holtteste mellet annak húga, Wanda Elster-Rottenberg találta meg, erősen megégett állapotba. Amikor Izraelbe kivándorolt, magával vitte az iratokat tartalmazó mappát, de aztán az felkerült a padlásra, és megfeledkeztek róla.
Wanda halálát követően annak fia akadt rá a hagyatékra, s átadta a Varsói Felkelők Házának, egy olyan intézménynek, melyet még 1948-ban – az államalapítás évében – hoztak létre Lengyelországból elszármazott zsidók, akik az Akkó és Nahariya között lévő Lohamei Hagetaot kibbucot megalapították. A kötet ennek az intézménynek a gondozásában jelent most meg, az restauráltatta az alig olvasható lapokat, jiddisből lefordítatta héberre, és magyarázószövegekkel látta el.