Árpádsáv a zsinagógában
Szilágyi Iván Péter / Forrás: Új Élet
„Az árpádsáv tegnap és ma” címmel kényes, sok vitát és indulatot kiváltó, de igen aktuális problémákról szóló időszaki kiállítást szervezett a Holokauszt Emlékközpont (amelyben a zsinagóga is helyt kapott). Céljuk, hogy bemutassák: hogyan él vissza a szélsőjobb történelmi jelképeinkkel és szimbólumainkkal – köztük a turulmadárral és az árpádsávval.
 hars__nyi_l__szl__.jpg |
| Harsányi László |
Szembesülhetünk vele, hogy a Horthy- és a Szálasi-rendszer szimbólumai kísértetiesen hasonlítanak napjaink – jó pénzért árusított – „nemzeti radikális” ereklyéihez. A szervezők tanulságos párhuzamokra rámutatva, egymás mellé tették az 1920–1945 közötti időszak jelképeit és napjaink Jobbik-relikviáit. Kíméletlen és félrebeszélést nem tűrő őszinteséggel mutatják be a fiatal magyar demokrácia fasisztoid mozgalmainak és pártjainak tevékenységét, a nyilas rendszer ideológiáját visszasíró és újraélesztő kommunikációját. A jobboldali politikusok és hobbitörténészek egy része által oly lelkesen védelmezett és álnaiv módon kimagyarázott turul a legendák szerint Árpádot, napjaink tapasztalatait nézve viszont indulatot és kirekesztést szül. A kisajátított és aktuálpolitikai gyűlölködésre felhasznált nemzeti jelképek valós és kreált jelentéséről Harsányi Lászlóval, a Holokauszt Emlékközpont igazgatójával beszélgettünk.
Tényleg erősödik a szélsőjobb, vagy csak hangosabban üvöltenek? Mozgalmi jócselekedet vagy zsíros üzlet a nagy-magyarországos és árpádsávos emléktárgyak árusítása? Milyen zoknit hord egy igaz magyar ember?
Anélkül, hogy politizálni akarnánk, kiállításunkon a holokauszthoz vezető út bizonyos elemeit és jelképeit olyan kockázatként és veszélyként szeretnénk bemutatni, amelyek következményei és az általuk táplált eszmék bizonyos értelemben újra megjelenhetnek. Ahogy részben már fel is éledtek a szélsőjobboldal megerősödésével és az antiszemitizmus hangossá válásával. A zsidóellenesség nem biztos, hogy növekedett, de szólamait jobban és többet hallani. Ezeket a szimbólumokat vagy azért vették elő, mert nem tudják, hogy mit csinálnak, vagy ami még rosszabb: nagyon is tudják, miről van szó. A holokauszt megértéséhez hozzátartozik a jelenben újra felbukkanó konfliktusok, veszélyek ismertetése is.
Mire alapozza ezt a kijelentését, hogy nem erősödött az antiszemitizmus?
A kiállításnak volt egy kísérőrendezvénye, konferenciánkon Kovács András szociológus beszámolt arról a kutatásukról, miszerint az elmúlt 7-8 évben nem nőtt azok száma, akik nyílt vagy bújtatott antiszemita elveket vallanak. Hangosabbá válásuk egyik oka technikai jellegű, az internet, amelyen a szélsőjobboldali blogok, honlapok és kommentek következmények nélkül terjedhetnek. Ezek jelentős része tömény ostobaság, a másik része körmönfontabb tagadása, relativizálása a holokausztnak és a nácik más bűneinek. A radikális jobboldal és a Magyar Gárda megjelenése és népszerűvé válása részben ennek a túlzott szabadságnak, kontrollhiánynak a következménye. Ezen szervezetek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy követőik és híveik ma már sokkal nyíltabban mernek uszítani, és terjeszteni a nyilas eszméiket. Hogy mi ennek az oka? Erről rengeteg vita folyik a társadalomban…
Jegyezzük meg, hogy ezek nagy része aktuálpolitikai jellegű. Van helye ezeknek egy múzeumban?
Intézményünk nem múzeum, hanem emlékközpont, ahol nemcsak lezárt tényekről, hanem elemző megoldásokról is kell beszélnünk. Ettől nem hagyom eltántorítani magamat! Ezenkívül van a kérdésnek egy etikai oldala is: kinek másnak, ha nem nekünk kell ezen jelenségek ellen felemelnünk a szavunkat? Ha valamelyik párt vagy pártképződmény magára ismer, jól teszi! A megnyitóra egyébként nem hívtunk politikusokat, csak történészeket, művészeket, gondolkodó embereket.
Ön szerint miért durvult el ennyire a közbeszéd?
Az antiszemitizmus megerősödésének van egy erőteljes politikai protest jellege is: az utcára vonulók egy része kormányellenességét fejezi ki a nyilas szimbólumokkal és a zsidózással. Ez egy stílus, amely azért jelenhetett meg és terjedhetett el, mert ezt a példát mutatták a politikusok lejárató és negatív kampányaikkal. Mindezt tetézte még a gazdasági válság, a társadalom frusztráltsága és a tudatlanság. Ormos Mária mondta megnyitó konferenciánkon, hogy „a nyomor istennője” szálláscsinálója és megerősítője minden radikális mozgalomnak.
Mikortól jelent meg az árpádsáv újra a politikai közbeszédben, és miért pont ezt a zászlót emelték ki?
Az emberek jelentős részének fogalma sincs arról, hogy mi az az árpádsáv, amelynek elnevezése már magában is hibás. Árpádnak semmi köze sincs ehhez a jelképhez. Teljesen érdektelen, hogy ezek a zászlók hányszor vágottak és hány sávot tartalmaznak, a lényeg a szándék. Ezek a sávok a 40-es évekre, a nyilasok előretörésére és Szálasira emlékeztetnek. Ők használták újra ezeket ezt a jelképet. Az árpádsáv először a hírhedt, kifütyült Göncz Árpád-beszéd alatt jelent meg – a botrányba torkollott eseményről szóló film megtekinthető kiállításunkon.
Használata ezt követően elkezdett sűrűsödni, a 2002-es választások óta egyre inkább a radikális jobboldal eszköze lett. Egy ideig a Fidesz tömegtüntetésein is megjelent a háromszínű nemzeti lobogó mellett, majd a párt vezetői kérték támogatóikat, hogy ne lengessék többé tömegdemonstrációikon.
Mit jelképez és üzen ma ez a zászló?
Nagy a hasonlóság és az összecsengés a Szálasi-féle nemzetiszocializmus eszméivel – elég csak megnézni a kiállításunkon bemutatott képeket, amelyek a tévéostromtól kezdve részletesen dokumentálják az utcára szabadult erőszakot. Talán nem véletlen, hogy ezeket a nyilas múltból jól ismert jelképet használják a mai radikális erők is.
Mi lehet az oka annak, hogy ezen zászlók lobogtatóinak egy része lelkesen és magának ezzel láthatóan egyfajta szellemi kielégülést okozva zsidózik? Azt viszont nem ismerik be, hogy nyilas jelképekkel masíroznak, mondván, hogy ők csak báránylelkű hagyományőrzők, és zászlóikkal a magyar történelem előtt tisztelegnek.
A bátorság és a botorság között nagy különbség van: ezek az emberek teljesen másként viselkednek, ha egyénileg és nyíltan kell felvállalni eszméiket, mint akkor, ha elbújhatnak a tömegben, hordában. Nyíltan csak nagyon kevesen vállalják nyilas eszméiket. Árpádsávval kapcsolatos érvrendszerük pedig nagyon átlátszó. A kiállítás megnyitása után kaptunk olyan leveleket, amelyekben sok mindennek elmondtak bennünket (a részleteket és a jelzőket inkább nem idézném), és a Szent Koronától kezdve hivatkoztak mindenre, hogy mentegessék jelképeiket. Viselkedésük kismértékben a tudatlanság, nagymértékben a tudatos csúsztatás kategóriájába tartozik. Nem kell és szabad ezeknek bedőlni.
Ki a felelős a kialakult helyzetért?
Ne legyen egyoldalú a beszélgetés: a magyar államnak rendkívül nagy a felelőssége abban, hogy a helyzet eddig fajulhatott. A radikálisok megerősödése mindenképpen az állam gyengéségét mutatja, és engem nem vigasztal, hogy ezen megnyilvánulások a szólásszabadság velejárói… A balliberális oldal is hibás, nagyrészt érzéketlen a nemzeti szimbólumok és jelképek iránt, holott a magyar társadalom igényt tart ezekre, és érzékeny rájuk. Az emberek nagy része sodródik, és kellő támaszok, demokratikus alternatívák híján előszeretettel kapaszkodnak eme jelképekbe és a radikális jobboldal mindent leegyszerűsítő szlogenjeibe.
r__szletaki__l__t__sb__l.JPG
Rézlet a kiállításból
A kiállítás kényes aktuálpolitikai témákat is pedzeget. Nem félnek az érintettek politikai vagy más jellegű bosszújától?
Nem félek, nem szokásom. A verbális agresszió már most elkezdődött az interneten keresztül, remélem, hogy tettlegességig nem fog fajulni. Mindenkinek, akár jobboldali, akár radikális jobboldali, azt mondom, hogy jöjjön el és nézze meg a kiállítást – ha tud viselkedni. Látogatóink között voltak már kopaszra nyírt fiatalemberek is, végignézték a kiállítást, majd azt írták bele az emlékkönyvbe, hogy „Heil Hitler”. Ők azonban csak egy kisebbség, ne engedjük, hogy egy erőszakos és buta kisebbség terrorizálja a demokratikus többséget.
Bölcs dolog szkinhedeket beengedni egy holokauszt-emlékközpontba? Nem félnek a balhétól?
Nem lehet félelemben élni. Tartunk tőle, és felkészültünk a lehetséges atrocitások kivédésére, de sosem tiltunk ki embereket. Nyitottnak kell lennünk, mindenkinek meg kell adni az esélyt, hátha hatni fognak rá a látottak, és változtat elvein. Természetesen elvárjuk, hogy kulturáltan viselkedjenek. Ha karanténba zárjuk magunkat, azzal nem oldunk meg semmit sem.
Hogyan válogatták ki a kiállítás anyagát?
Molnár Judit történész tanácsadónk javasolta a témát, amelyet jónak találtunk. Egy látványos és érzékletes anyagot szerettünk volna összeállítani. A Hadtörténeti Múzeumtól kezdve a Magyar Távirati Irodáig számos intézményt megkerestünk, és mindenhol szívesen segítettek. Segítőkészségüknek köszönhetően igazi ritkaságokat, kuriózumokat is ki tudtunk állítani: például arról, hogy a Tanácsköztársaság során használt vörös csillagban hogy jelent meg a turulmadár. A kiállításhoz tudományos konferenciát is rendeztünk, amelynek előadásait és elemzéseit szeretnénk kiadni.
Miért?
Fennállásunk óta először kellett ilyen jellegű időszaki kiállítást szerveznünk. Megtartásához speciális eszközök szükségesek, de ezeket később is tudjuk hasznosítani. Nincs semmi ingyen, pénzbe került a különböző tárgyak kölcsönzése, a filmek összeállítatása és a folyamatos nyitva tartás biztosítása. Amíg tart a kiállítás, a volt nagy zsinagógát is fel kell fűtenünk.
Az őrséget meg kellett erősíteni?
Igen, és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is értesítettük. Folyamatos kapcsolatban vagyunk.
Milyen érdekességeket lehet látni?
A Nagy-Magyarország térkép legextrémebb felhasználási módjait: „nemzeti” hamutartót, falvédőt, rosszul nyomott autómatricát. Olyan eszközöket, amelyeket a revíziós politikai a húszas években használt, és persze megmutatjuk Szálasiék szimbólumait is. Nagyon érdekes, hogy ezek a szimbólumok napjainkban milyen gyorsan mentek át a kereskedelmi forgalomba, mint gagyik. Jó példa erre az például az árpádsávos zokni. Ezekből is kiállítottunk. Láthatóak még olyan nevetséges propagandaáruk is, mint a nemzeti rajzszög.
Milyen egy nemzeti rajzszög?
Ugyanolyan, mint a többi, csak nemzeti színű volt a feje… Ugyanez igaz a „nemzeti” ceruzára vagy a hazafias jelképekkel díszített mobiltelefon-tartó tarsolyra is.
Hogy jutottak ezekhez?
Bementünk a nemzeti könyvesboltokba, és megvettük őket. Molnár Judit felhívott, és elmondta, hogy talált egy boltot, amely tele van ilyen rekvizitumokkal és eszközökkel. Csak egy probléma volt, hogy érthető okból nem szeretett volna a Holokauszt Emlékközpont nevére számlát kérni. Mondtam neki, hogy nem baj, azért vedd meg őket, és majd én kifizetem.
Ezeknek a nemzeti „emléktárgyaknak” az árusítása nagy üzlet?
Óriási, ma már egy egész kereskedelmi hálózat épül erre az eszmerendszerre, a nemzeti rocktól kezdve a revíziós irodalom terjesztéséig. Nem egy helyen, professzionálisan menedzselik őket. Ahogy szélesedik a radikális jobboldal tömegbázisa, egyre nagyobb lesz rájuk az igény. Reméljük, már nem sokáig. Ma már egy egész háztartást el lehetne látni ilyen szimbólumokkal ékesített eszközökkel.
A kiállítás megtekinthető: Budapest, Páva u. 39.
(elérhető az Üllői útról, a 3-as metró Ferenc körúti megállója közelében).
Nyitva tartás: keddtől vasárnapig, 10–18 óráig.
